Komoly anyagi gondokkal küzdött Danics Dóra 2013. december 17., kedd, 5:47 Évekkel ezelőtt hitelcsapdába került Danics Dóra, az X-Faktor győztese. Az énekesnő és édesanyja, Bach Szilvia küzdelmes éveket tudhatnak maguk mögött - nem is olyan régen ugyanis búcsút kellett mondaniuk mindannak, amit az évek alatt összegyűjtöttek.,, Mi nem is olyan rég elvesztettük a házunkat, a két autónkat, és egészen mostanáig körülbelül nulla forintunk volt... Szerencsére a dolog annyiból megoldódott, hogy sikerült egy önkormányzati lakáshoz jutnunk, így legalább nagyobb probléma nem történt, nem kerültünk utcára" - mesélte Dóra a Blikknek. A család anyagi helyzete annyiban helyrejött, hogy nem maradt tartozásuk, ráadásul Dóra vasárnapi X-Faktor győzelmével i s sokat nyernek majd. Az énekesnő ugyanis azzal, hogy megnyerte a tehetségkutatót, egy éven keresztül havi egymillió forintot kap, illetve egy autóhoz is hozzájut, és részt vehet egy egzotikus utazáson is.
- Ezek olyan dolgok, amiket nehéz feldolgozni, a mai napig nem sikerült. Egyik sem a vírus következtében történt, mégis, abban a nehéz időszakban, amikor befelé fordultunk, nem volt munkánk, nem volt mit csinálni. Ez nagyon nehéz volt nekem - vallotta be. A cikk az ajánló után folytatódik Szily Nóra vendége ezúttal Dr. Lukács Liza krízistanácsadó szakpszichológus lesz, akivel azokra a nehéz kérdésekre keresik a válaszokat, hogy milyen tényezők állhatnak az érzelmi evés hátterében. Az ezzel kapcsolatos hiányokról és a lehetséges megoldásokról is beszélgetnek: hogyan birkózhatunk meg ezekkel a sokakat érintő problémával? Többek között ezekre is választ kapunk majd az áprilisi Femina Klub estjén. Pontos részletek az estről itt olvashatók: Jegyek kizárólag online érhetőek el, kattints ide a vásárlásért! Időpont: 2022. április 25. 18 óra Helyszín: József Attila Színház Promóció Pozitív hozzáállása a dolgokhoz nagy segítség volt, emellett a zenében talált utat az érzelmei kifejezésére: úgy döntött, elkezd alkotni.
Drogelvonóra ment az Oltári csajok Biancája A végéhez közeledik at RTL 2 Oltári csajok sorozata, és ha jól sejtjük a szereplők élete is jó irányt vesz. Hogy miként, még nem tudni, azt azonban igen, hogy a Danics Dóra által megformált Bianca drogelvonóra ment. Mit csinálnak most az X-Faktor korábbi győztesei? Szombat este véget ér a hatodik X-Faktor, a nézőknek Opitz Barbara, Mata Ricsi és Dmitrij Gorbunov közül kell kiválasztaniuk a széria legjobbját. Egy énekes csatlakozhat a korábbi győztesekhez, Vastag Csabához, Kocsis Tiborhoz, Oláh Gergőhöz, Danics Dórához és Tóth Andihoz. Megkerestük az öt korábbi győztest, ők mesélnek arról, hol tartanak most, és milyen terveik vannak a jövő évre. Danics Dóra: "Úgy érzem, mintha előző életemben itt éltem volna" Az X-Faktor negyedik szériájának győztese idén ünnepelte 30. születésnapját, és ez alkalomból barátai meglepték őt egy párizsi úttal. Danics Dóra imád utazgatni a nagyvilágban, de kevés hely inspirálja jobban, mint a francia főváros, ahová most harmadjára tért vissza.