A számmisztika szerint nevünk legalább annyira fontos, mint születési dátumunk. Ennek az egyszerű technikának a segítségével ki lehet számítani adott név rezgésszámát, ezáltal pedig kideríthetjük, hogy milyen energiát vonz magához. A betűk számértékei: A, J, S B, K, T C, L, U D, M, V E, N, W F, O, X G, P, Y H, Q, Z I, R 1 2 3 4 5 6 7 8 9 A fenti táblázatból keressük ki a név betűit, ezután a kikeresett számokat adjuk össze. Ezután ennek a számnak az egyes számjegyeit is adjuk össze egészen addig, amíg egyjegyű számot nem kapunk. Ez a szám a rezgésszám! György rezgésszáma: G + Y + O + R + G + Y = 7 + 7 + 6 + 9 + 7 + 7 = 43 = 4 + 3 = 7 Jelentése, értelmezése: 7. : Az ész, és a tudatalatti rezgésszáma Minden 7-esekre jellemző, hogy valami olyan, különleges erővel bírnak, mellyel hatással lehetnek társaikra. Nagyon jó a megérzésük, és könnyedén felszínre hozzák mások tudatalattijukban rejtőző érzelmeiket, szinte belelátnak a másikba. Nagyon erős akarattal rendelkeznek, szinte képesek lennének hipnotizálni másokat, ám ezt sosem használják ki, és természetfeletti képességüket ritkán használják.
április 24. A György férfinév a görög Georgiosz névből, illetve ennek latin Georgius formájából származik. Jelentése: földműves, gazdálkodó. Női párja: Georgina, Györgyi, Zsorzsett. A világ bizonyos részein az ünnepelt keresztnevéből adódó névnap megünneplése is szokás. Ekkor, az adott naptári naphoz tartozó keresztnevet viselő személyt a családja és a barátai megünneplik. A névnap arányaiban nem akkora ünnep mint egy születésnap vagy évforduló, viszont mindenképp a nagy jelentőséggel bíró neves alkalmak közé számít. A névnap, mint minden más jeles nap, egy újabb alkalom az ünneplésre. Oldalunkon mindig megtalálja a mai névnapot, holnapi névnapot, tegnapi névnapot és emellett egy névnapi naptár összesíti az összes közelgő illetve elmúlt névnapot és a legjobb köszöntőkből választhat kedves ismerőseinek. Magyarországon szokás a névnap megünneplése a születésnap mellett. Általában egy, néha két főbb névnap van egy napon, és több olyan, melyeket csak a részletesebb naptárak jelölnek. Szökőévben február 24-ével betoldanak egy úgynevezett szökőnapot, ilyenkor ezen a napon nem ünneplünk semmilyen névnapot, az eredetileg február 24–28-a közé eső névnapok pedig egy nappal hátrébb tolódnak.
Jelentése földműves, gazdálkodó. György név elemzése A boldogság kézzelfogható tétele - ez lesz életének a mozgatója. Célja, hogy életében az állandóságot és a stabilitást megvalósítsa. Ereje abban van, hogy harcoljon és küzdjön az anyagi sikerekért. Ugyanakkor ez a csapdája is, hiszen az anyagi vágyak meghatározzák a személyiségét. Ez sokszor szenvedéllyé válik, és az már problémát okoz. Nem lehet öncélú, mert a sors azonnal elveheti azt, ami számára a legfontosabb. Tehetségét mindig mások javára kell fordítania. A testiség gyakran a csapdája, mert a kényelem, a nyugalom óvatlanná és lustává teheti. Igazi vezetői képességei vannak, de nem tud élni a lehetőségeivel, zsarnokká válhat. György becenevei György: Gyula, Gyura, Gyurci, Gyuresz, Gyuri, Gyurica, Gyurika, Gyuris, Gyuriska, Gyurka, Gyurkó, Gyuró, Gyuszi
azért van jó pár Ferenc névnap.. január 24. (névnap) január 29. (névnap) április 2. (névnap) május 11. (névnap) június 4. (névnap) június 16. (névnap) július 14. (névnap) október 4. (névnap) október 10. (névnap) december 3. (névnap) Eredete: Az olasz Francesco név latinosított Franciscus formájából származik. Jelentése: Francia. Eredetileg Assisi Szent Ferenc gyermekkori beceneve, melyet azért kapott, mert édesanyja francia származású volt. Elsődleges névnap május 11. Amúgy a régi öregek úgy tartották meg ha több is volt egy évben, hogy a születéstől számított legközelebb eső né függhet attól is hogy milyen vallású az illető, hiszen a vallási naptárakban is eltérő lehet egy katolikus, és református névnap (pl. : Irén) Katolikus naptár szerinti Ferenc névnapok: Ferenc, Assisi Szent okt. 4. Ferenc, Borgia Sz. okt. 10. Ferenc, Caracciolo. jún. Ferenc, Galuzzi szept. 7. Ferenc, Jeromosi máj. 11. Ferenc, Pacheco B. 20. Ferenc, Paolai Szent ápr. 2. Ferenc, Pozádasz szept. 20 Ferenc, Régis Szent jún.
Ez mutatja az adott név népszerűségét.
A legenda szerint édesapja, Pietro di Bernadone, gazdag posztókereskedő sürgős üzleti útra indult lakóhelyéről, a közép-olaszországi Assisiből. Meghagyta feleségének, az éppen várandós Pica asszonynak, ha gyermekük megszületik, azonnal értesítse. Az örvendetes hír hallatán a kereskedő rögtön hazautazott, ám mire hazaért, a gyermeket már megkeresztelték Giovanni, azaz János névre. Mivel a frankok földjén érte az örömhír, s felesége is francia származású volt, a boldog apa 'kis frankocska', azaz il piccolo Francese néven emlegette a jövevényt. Így lett Giovanniból Francesco. Paolai Szent Ferenc (1416-1507) remete aszkéta és csodatevő. Ünnepnapja: április 2. Xavéri Szent Ferenc (1506-1551) jezsuita misszionárus. Ünnepnapja: december 3. Caracciolo Szent Ferenc (1563-1608). Ünnepnapja: június 4. Szalézi Szent Ferenc (1567-1622) genfi püspök, a katolikus élet megújítója, az újságírók védőszentje. Ünnepnapja: január 29. Hazánknak több Ferenc nevű uralkodója volt, például I. Ferenc (1768-1835), Ferenc József (1830-1916), Ferenc Ferdinánd (1863-1914).
Először az 1980-as években csökkent a népszerűsége, ma már kevesen választják újszülött gyermeküknek a Ferenc nevet. A korábbi generációk névválasztásának köszönhetően azonban a Ferenc még ma is a 7. leggyakoribb férfinév hazánkban. Híres Ferencek Assisi Szent Ferenc Ahogy a név eredeténél írtuk Assisi Szent Ferencnek köszönhető a név megszületése. 1182-ben született az olaszországi Assissi városában. Ferenc tanult, gazdag családból származott. Katonáskodással töltötte ifjúkorát, majd 1205-ben egy látomást látott Spaleto felé. Hazatért és sokat imádkozott, majd a Szent Damján templomban misztikus élményben lett része: Krisztus képmása előtte életre kelt, és háromszor így szólt hozzá: "Ferenc, Ferenc, menj és javítsd meg a házamat, mert látod, hogy romokba dől. " Ferenc felújítatta a templomot, apja kitagadta, majd szerzetes rendet alapított, ez lett a ferences rend. Életéről rendkívül sok legenda szól, prédikált állatoknak is, ezért a természet és az állatok védőszentje is. Rajta kívül még több tucat boldog és szent élt Ferenc névvel.