Ünnepi gálaműsorral nyílt meg újra szombat este a Magyar Állami Operaház átfogó felújításon átesett, Andrássy úti főépülete Áder János jelenlegi és Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök, valamint Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében. Budapest világháborús ostroma idején az Operaház színpada és nézőtere üres volt, pincerendszere azonban óvóhellyé változott, ahol a "pincelakó művészek" időnként rögtönzött koncerteket adtak - idézte fel megnyitó beszédében Áder János. "Mennyi mindent látott, mennyi mindent átélt ez az épület: 138 esztendő háborúit és forradalmait, hódítókat és változó államformákat, megszállást és visszanyert szabadságot. Megannyi, az operajátszásba virágkort hozó igazgatót és bizonyosan néhány méltatlant is. Régit és újat, konzervatív stílust és haladót" - emlékeztetett az államfő. Mint azonban hozzátette, végül mindig győzött az érték, előbb-utóbb győztek azok, akik az Operát a legjobban, a legigényesebben akarták művelni. Akik tudták, hogy az épület Ferenc József akaratából ugyan kisebb lett, mint a bécsi operaház, de szebb, akik tudták, hogy az itt bemutatott előadásoknak fel kell venniük a versenyt Európa legjobbjaival - fogalmazott.
Az építészeti bravúrnak számító tetőzetben szinte nincs két párhuzamos elem, nincs derékszög, a felületét közel 100 egyedi tervezésű nyílás töri át, melyek egy részén átbújnak a ligeti fák, más részük pedig arra szolgál, hogy bevezessék a fényt az épület belsejébe. Ez a zöld megoldás segíti a belső terek megvilágítását és a különleges atmoszféra megteremtését. A világ egyik legfigyelemreméltóbb kortárs épületének tartott, rangos nemzetközi díjakkal elismert intézménye, a Magyar Zene Háza a Városliget történelmi léptékű megújítása keretében az év végére elkészül. Kihagyhatatlan látnivalója és kulturális tere lesz Budapestnek a komplex zenei beavató hely. Hol van az extravagáns épület? A Magyar Zene Háza a Városligeti-tó mellett, a Vajdahunyad vára és a Műjégpálya épülete közelében épül, a hajdan volt, évekig használaton kívüli lerobbant Hungexpo irodaházak helyén. A látogatók elől évtizedekig elzárt terület újranyitásával több ezer négyzetméter megújított zöldfelületet is visszakapnak a parkhasználók.
Kalandokban bővelkedő, izgalmas születésnapi zsúrra vágysz? Nálunk megtalálod! Animátoraink évtizedes tapasztalata és a Millennium Háza különleges helyszíne együtt garantálja a felejthetetlen születésnapi bulit!
Az átfogó rekonstrukció után megújult Operaház ötnapos fesztivállal nyílik meg. A szombati nyitógálát megelőzően már pénteken és szombaton is tartottak diákpremiereket, majd vasárnap Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának ősváltozatával, hétfőn MacMillan Mayerling című balettjével várják a közönséget, március 15-től pedig látogatói túrákon is megismerkedhetnek az érdeklődők a felújított Ybl-palotával.
A szombati nyitógálát megelőzően már pénteken és szombaton is tartottak diákpremiereket, majd vasárnap Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának ősváltozatával, hétfőn MacMillan Mayerling című balettjével várják a közönséget, március 15-től pedig látogatói túrákon is megismerkedhetnek az érdeklődők a felújított Ybl-palotával.
Manapság, amikor sorra emelkednek, újulnak, szépülnek kulturális intézményeink, érdemes felidéznünk, miben is hiszünk, amikor a művészeteknek méltó otthont építünk vagy újítunk fel - hangsúlyozta megnyitó beszédében Áder János. Budapest, 2022. március 12.
A park a környezettudatosságot fizikai közelségbe hozza. A múzeum előtt elhelyezett generátorokhoz kapcsolt bicikliken mindenki termelhet annyi áramot, ami fedezi belépőjének költségét. Az épület építészeti megfogalmazásakor döntő szempont a zöldbe illesztés hibátlan, plasztikai sebészeti finomságú megvalósítása. Az épület tetején megjelenő zöldfelület azonos természetű, mint a Liget megjelenő zöldje, az épület a park talajából nő ki. A múzeumok bejárati szintjei intenzív kapcsolatban állnak a környező parkkal. A földszinti kávézónak fűthető terasza van.