Nyújtózkodunk ugyan, mint a gyerekek a friss gyümölcsért, de aztán leszakítjuk a problémafáról. Ám amelyek jócskán kívül esnek a kényelmi körünkön, azokkal meg vagyunk áldva. Ott már kevés a tudásunk és szükségünk van motivációra, hogy érdemben tegyünk ellenük. A siker még így sem garantált, de legalább már piszkálgatjuk egy bottal a dolgot. Menekülő útvonal. Amit nem tudunk megoldani, azt nem szeretjük. Zavar. Nagyon. Ezért igyekszünk kihátrálni belőle. Alkalmazhatunk tanult tehetetlenséget, kerülhetünk minden olyan helyzetet, amelyben veszélyt sejtünk és lehetünk végtelen lemondók a jövőnket illetően. De választhatjuk a nem cselekvést is. Halogatjuk, húzzuk, halasszuk, hátha magától elmúlik. De általában nem. Hiába a struccpolitika, attól mert nem látjuk, még ott a baj. Háríthatjuk a felelősséget másra, hangsúlyozhatjuk a hozzá nem értésünket, de ezek csupán elmenekülések. Aki halálosan fél a nyilvános beszédtől, az mindent megtesz, hogy ne kelljen egy prezentációt megtartania a munkatársainak.
De a nyugdíjrendszer változása miatt szeretnék ezzel jobban képbe kerülni. " Ez a válasz még talán valamiféle szimpátiát is kivált, ha az interjúztatók is hasonló cipőben járnak. Egy fontos szabály van a negatív tulajdonságoknál: olyan dolgot soha ne hozz fejlesztendő területként, ami fontos elvárás a munkakörrel kapcsolatban. Baráti üdvözlettel, András ui. : Figyeld a levelesládád, mert a héten e-mailben kérdezhetsz majd tőlem!
Ha tetszett ez a poszt, akkor engedd el a gondok okozta feszültség egy részét és inkább a megoldás keresésre összpontosíts. Fotók: creativeart, yanalya, freepik
Üdvözöljük a rossz tulajdonságainkat, mert bennük azt a nagy tanítót tisztelhetjük, aki segít jobban eligazodni embertársaink között. Amint azt Müller Péter megfogalmazta; "Az igazi önismeret nem azt jelenti, hogy megismered tested és lelked rejtett jó és rossz tulajdonságait, hanem hogy megismered azt, aki mindezt látja benned. Megismered a Látót. Aki lát - és irányít. " Ha tetszett ez a poszt, nyomj egy like-ot és csatlakozz az oldal követői közé. Fotó: Sven Kucinic, Unsplash
Ha ezen a ponton kérdez rá a rossz tulajdonságaira, a jelölt kiutat kap: a már észlelt rossz tulajdonságára tud magyarázatot adni, tud rajta tompítani. Egy félénk jelölt elmondhatja, hogy ő ilyen, és próbál rajta javítani, mert úgy érzi hatékonyabb lesz, ha ezen változtat. Tudja magáról és figyel rá! Egy másik mondhatja azt, hogy "talán elbizakodottnak tűnök, de az eredményeim alapján…" Azaz, igyekszik ő nem nagyképűnek látszani, és megalapozott öntudat az, amit hiúságnak értékeltek volna. Vagy, "pesszimista vagyok, de figyelek a hozzáállásomra, és igyekszem a kollégákat nem terhelni a negatív gondolataimmal, igyekszem úgy kifejteni az esetleges negatív véleményem, hogy racionálisan megalapozott legyen". Ha ezelőtt elmondta, hogy a volt főnökével nehezen jött ki, mert annak folyton nagyszerűnek tűnő hülye ötletei voltak és mert nem lehetett neki elmagyarázni, miért kivitelezhetetlen az ötlete, és nem hallgatta meg az ő javaslatait, akkor sejthetjük, hogy jelöltünk nem azért pesszimista, mert előre mentegetné a sikertelenségét.
Oszd meg ismerőseiddel is! Likeolj minket ide kattintva a oldalon!