A 2020-as nyaralószezon kétségkívül rendhagyónak számít az elmúlt évekhez képest. A légiközlekedés második negyedéves leállásával szinte megszűnt a Magyarországról elérhető úti cél kínálat. Ez a példa nélküli leállás a nyári időszakra is árnyékot vetett. De nemcsak a repülőjáratok kínálatában volt jelentős változás, az utazók szokásai is igen nagyot fordultak az elmúlt hónapokban – derül ki a legfrissebb elemzéséből. Ez a nyár már nem ugyanaz. Mi változott 2019-hez képest? Azonkívül persze, hogy a koronavírus-járvány miatt jelentősen visszaesett a forgalom, a 2020-as nyári időszak repülőjegy foglalásait összevetve az előző év azonos időszakával, szépen elkülöníthető 3 izgalmas tényező, amelyekben szembetűnő volt a változás: az egyik a foglalás és az utazás közötti idő, másik a lefoglalt úti célok, a harmadik pedig a repülőjegyek ára. Közeli indulás és last minute utak A bezártság és a bizonytalanság gyors döntéseket eredményez. A nyári foglalásokból legalábbis ez látszik. 2019-hez képest jelentősen csökkent a repülőjegy foglalás és az utazás közötti idő.
Fontos, hogy Ön nagyon alaposan tájékozódjon arról, hogy az adott ország pontosan melyiket és milyen feltételekkel fogadja el kifelé. Hazafelé a védettségi igazolvány szükséges, ha Ön el akarja kerülni az itthoni karantént. Akkor most csak az utazhat, aki be van oltva? Nem. A védettségi igazolvány és az oltottság igazolása arra jó, hogy megkönnyítse az utazást, de olyan feltehetően nem lesz, hogy csak az utazhat, aki be van oltva. Ez nagyon jó hír! Hogyan tudom magam beoltatni? Első lépésben regisztráljon a oldalon, majd foglaljon időpontot akár regisztráció nélkül az oldalon. Ahogy halljuk, most már rengeteg itthon a vakcina, feltehetően gyorsan sorra fog kerülni, – de ezt garantálni nem tudjuk. Lényeges, hogy az oltás fontos egészségügyi, egyéni döntés, amiről minden esetben kérje ki orvosa tanácsát. A sziget, ahol képtelenség unatkozni Tenerife az a sziget ami számos gasztronómiai élménnyel is kecsegtet, hiszen a tengeri herkentyűktől a különböző sült húsokon keresztül az isteni helyi érdekességeken és egzotikus gyümölcsökön át, még a vegán étrendet követők is megtalálják számításukat.
Megduplázódott a vendégek száma idén az első hosszú hétvégén Rekordot regisztrált a belföldi turizmusban a a 2019-es vendégszám közel dupláját közvetítette a portál az idei első hosszú hétvégére. Budapest, Eger, Hévíz, Gyula, Szeged vonzotta a legtöbb vendéget. Régészeti kincsek kerültek elő a párizsi Notre-Dame alól A régészek szerint az ólom koporsó valószínűleg a 14. századból való, mely egy magas rangú személyé lehetett. Ha bizonyosságot nyer a lelet – rendkívüli lehet a felfedezés. Titkos föld alatti világ – TOP 6 látogatható bánya Magyarországot régen a "bányák országaként" is emlegették, hiszen számos szén- és ércbánya működött a területén, de emellett még a külszíni fejtés is jelentős volt. Nagy valószínűséggel a bányákban dolgozó munkások
Mi egészen biztosan nagyon vágyunk már arra, hogy újra lássuk a világot! Védettségi igazolvánnyal vagy oltási igazolással akkor már teljesen szabad az utazás? A védettségi igazolvány hazafelé mentesít a karantén alól, kifelé pedig egyre több ország fogadja el ezt vagy az oltási igazolást PCR-teszt helyett. (1) KIFELÉ – A legtöbb ország feltehetően elfogadhatja majd az oltásság igazolását és/vagy a védettségi igazolványt PCR-teszt helyett – de hogy melyik ország, mikortól és pontosan milyen feltételeket ad meg, az folyamatosan frissül, így Ön mindig tájékozódjon aktuálisan a Konzuli Szolgálat honlapján! A kormányunk nagyon aktívan tárgyal a világ minden országával, hogy kölcsönösen elismerjék egymás védettségi igazolványait. Mi a fenti linkeket mindig frissítjük, de a Konzuli Szolgálat weboldalán találja a hivatalos infókat. (2) HAZAFELÉ – A világ MINDEN országából hazatérvén, ha van érvényes védettségi igazolványunk, akkor mentesülünk a 10 napos karantén alól. Ez a rendelet már most életbe is lépett.
Összességében elmondható tehát, hogy idén nyáron a légiközlekedés mérsékelt újraindulásának időszakában, az egyik legnépszerűbb hazai repülőjegy értékesítő és árösszehasonlító oldalon az európai, kedvezőbb árú úti célokra foglaltak repülőjegyeket, jellemzően közeli indulással. Háttér: Az elemzés adatait a 2020. június 1. – augusztus 31. között a beérkezett sikeres és kiszámlázott repülőjegy foglalások összesítése adja, összevetve az előző év azonos időszakával. A vizsgálat során kizárólag a budapesti és debreceni indulású foglalásokat vettük figyelembe. A megjelenített árak a foglaláshoz kapcsolódó extra szolgáltatások (például plusz poggyász, elsőbbségi beszállás, ülőhelyfoglalás) díját nem tartalmazzák.