A láz elég gyakori, de a szaglás és az ízlelés elvesztése már nincs az első tíz tünet között. A kutatók úgy véli, ez sok probléma forrása, mivel a fiataloknál egyébként is enyhébbek a tünetek, "súlyosabb náthának és valami furcsa, rossz közérzetnek tűnik" az egész, de fontos otthon maradni és tesztet végeztetni. Az Imperial College London több mint egymillió angol résztvevővel készítette a React című tanulmányt, amikor az országban még az alfa vagy brit variáns volt az uralkodó. A klasszikus tünetek mellett a hidegrázást, az étvágytalanságot és az izomfájdalmat találták a leggyakoribbak között. (MTI) A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően.
Kazincbarcika Város Önkormányzata eddig is és ezután is fontosnak tartja a lakosság naprakész, hiteles informálását, ezért hetente két alkalommal, többnyire keddi és pénteki napokon a városban érvényben lévő intézkedésekről, a megbetegedések számáról, teendőkről adunk hírt, iránymutatást Önöknek a és Szitka Péter polgármester, valamint Klimon István alpolgármester hivatalos Facebook-oldalán. Kérjük Önöket, hogy az általános védelmi szabályokat mindenhol tartsák be, vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán!
A WHO nem vállal felelősséget a fordítás tartalmával és pontosságával kapcsolatban. Amennyiben az angol forrás és a magyar fordítás között bárminemű eltérés tapasztalható, az eredeti, angol nyelvű dokumentum tekintendő helyesnek. A fordítást a WHO nem hitelesítette, az kizárólag tanulást segítő céllal készült.
Tavaly december vége óta 6 703 574, ötévesnél idősebb embert - az ország lakosságának 72, 09 százalékát - oltották be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Három oltást 4 478 289-en kaptak, és 764 332-en adatták be maguknak a negyedik - azaz a második emlékeztető - oltást is. Enyhe covid után egy éven belül ez a szövődmény jelentkezhet - olvasson tovább! Az egészségügyi minisztérium honlapja szerint 10 530-an haltak meg a koronavírus okozta betegségben a járvány öt hullámában 2020 februárja óta. Az elmúlt hét napban 23-an vesztették életüket, ami 45, 2 százalékos csökkenést jelent az előző hét naphoz képest. Forrás: MTI
Dél-Koreában és Új-Zélandon ugyanis magas az oltottak aránya, de ami döntő fontosságú: a beoltott idősek magas száma, akik a legveszélyeztetettebbek kategóriájába tartoznak. Következésképpen az elhalálozási rátát alacsony szinten tudták tartani. Dél-Koreában a halálozási arány 0, 13 százalék, ami alacsonyabb, mint az Egyesült Királyság 0, 18, az USA 1, 2 vagy Franciaország 0, 59 százalékos rátája – közölték Szöulban az Egészségügyi Világszervezet statisztikáira hivatkozva. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság adatai szerint mintegy 40 millió 60 év feletti kínai még nem kapott védőoltást. A 80 évesnél idősebbeknek csak mintegy fele átoltott. A 80 év felettiek kevesebb mint 20 százaléka kapott emlékeztető oltást, jóllehet a WHO szerint a kínai vakcinából az időseknek három oltásra van szükségük a teljes védelemhez. Kína egyelőre a zéró tolerancia elvével próbálja féken tartani a megugrott esetszámot. (Borítókép: Sanghaj a lezárások alatt 2022. március 28-án. Fotó: Aly Song / Reuters)