Nyilván nehéz egy sablon aljába a hajó aljától 1 méter mélyen laminálni, és ez nagyon sok hajónál hanyag munka. Ebből adódóan nagyon vékony a laminát a tőkesúly alsó részén, és ha egyszer víz kerül a tőkesúlyba, akkor az kemény munkát végez télen a mínusz 10 fokban! Sokan említették, hogy a 25-ös kormánya menet közben remeg. Azt is hallottam már, hogy ezt a tönkcső kopása okozza. A kormány nekünk is remeg, de biztos nem attól, hogy el van kopva, mert új bronzperselyt esztergáltunk bele. Spoiler: Sokan építenek utólag spoilert a 25-ösre, az utóbbi időben pedig eleve így jönnek le a "futószalagról". Sebesség tekintetében nyilván jó egy spoiler, és a Balaton közepén való fürdést is jelentősen megkönnyíti. A víz könnyebben leválik a hajó faránál, kevesebb az örvény, mely széllel szemben mindenképp előny. A hosszabb vízvonal miatt nagyobb sebességre képes, ezért egy YS pontot levonnak érte. Akiknek ajánlom: Négyfős családoknak és fiataloknak ajánlom, nekik ideális választás. Továbbá ajánlom mindenkinek, aki nem szeretné ingét gatyáját kikötőhelyre költeni.
« TELJES KÍNÁLATUNK » Az eladó hajók "CSÖKKENŐ ÁR" sorrendben jelennek meg. (először az euróban árazottak) 2018-as évjáratú, két alvókabinnal (+ egy tároló kabin), elegáns szalonnal, modern konyharész kialakítással, egy fürdővel, teak-borítású cockpittal, egyedi, dupla carbon kormánykerékkel, elektromosan lehajtható fürdőplatformmal rendelkező, rengeteg extrával felszerelt, 12 személy befogadására képes, gyönyörű, kimondottan új állapotban lévő vitorlás. 2008-as évjáratú, két rendkívül tágas kabinnal, elegáns szalonnal, teakfa-borítású cockpittal, illetve egyedi dupla kormányállással rendelkező, dupla fürdőszobás, cseresznyefa bútorzatú, extrák tekintetében full felszerelt, 12 személy befogadására képes, korát meghazudtoló, gyönyörű, kimondottan újszerű állapotban lévő, deck-szalonos vitorlás luxusyacht. 2018-as évjáratú, rendkívül igényes, elegáns kajüttel, egy kabinnal, az orr-részben hatalmas fekhellyel, fürdővel, a cockpitban fedélzeti szalonnal, modern konyha kialakítással, körbejárható, tágas fedélzettel és kényelmes napozó deck-kel rendelkező, nagy hatótávolságú, impozáns, a Balatonon is használható, 12 személy befogadására képes, luxus kivitelű, felszereltsége tekintetében full extrás elektromos motoros-yacht.