Az expedíció céljaként az Atlanti-óceánból a Csendes-óceánba vezető, úgynevezett északkeleti átjáró felkutatását tűzték ki, amely lényegesen lerövidítette volna a víziutat Európa és a Távol-Kelet között. Hajónk a norvégiai Tromsö érintésével haladt a már ismert Novaja Zemlja irányába, ám augusztusban a feltorlódott jégtáblák fogságába esett, és magatehetetlenül észak felé sodródott. Ősszel átlépték az északi szélesség 80. fokát, ahol a viharos, jeges szél közepette a hosszabbodó sarki éjszakát is el kellett viselniük. Eközben meteorológiai méréseket végeztek, a jégviszonyokat vizsgálták, felderítés és élelemszerzés céljából nagy távolságokat tettek meg kutyaszánnal. 1873 nyarán szárazföldet fedeztek fel, ám még két hónapnak kellett eltelnie, mire partra szállhattak az addig ismeretlen földön. Kepes doktor beszámolója szerint: "A törzs és a legénység poharakkal felszerelve, háromszoros »Hurrah« kiáltással…»Ferenc József császár-föld« néven a Monarchia nevében birtokba vette" az összesen 119 földdarabból álló szigetcsoportot.
A kiegyezési tárgyalások során az uralkodó és hitvese többször tartózkodott a magyar fővárosban. Június 6 -án Ferenc József a palotában fogadta az országgyűlés küldöttségét, s átnyújtotta az első ízben magyar nyelven kiállított koronázási hitlevelet. Ezzel Ferenc József megkoronázásának minden akadálya elhárult. Hatalomra kerülése után közel tizenkilenc évvel illesztették fejére Szent István koronáját. 1867. június 8 -án a Lánchidat lezárták, hogy a koronázási menet szabadon közlekedhessék. A tömeg már hajnalban ellepte az utcákat, hogy a hosszú szertartás valamelyik eseményének nézője lehessen. A koronázásra a Mátyás templomban került sor. A főnemesek, országgyűlési követek hintói már reggel hatkor begördültek, hogy hét órára, a király érkezésére mindenki a helyén legyen. Ferenc József lovon, Erzsébet pedig Mária Terézia hintóján érkezett. A templom kapujában a főpapok fogadták őket. A király magyar tábornagyi egyenruhában végigvonult a rendezvényre készített két emelvény között. Az istentiszteleten Liszt Ferenc erre az alkalomra komponált koronázási miséjét játszották.
Ki kicsoda – I. Ferenc József I. FERENC JÓZSEF (1830–1916) Osztrák császár és magyar király. Császárként 1848-ban lépett a trónra, és mindjárt uralkodása kezdetén a magyar szabadságharc leverésének nehéz feladatával kellett szembesülnie. Kezdeti politikáját merev, abszolutista államirányítás jellemezte, melyhez a német nyelvű területek feletti irányítás megszerzésének szándéka társult. Az 1859-ben Solferinónál elszenvedett vereség után mérséklődni kezedett az abszolutista irányítás, az 1866-ban Poroszországtól elszenvedett vereség következtében le kellett mondania nagy álmáról, a németség feletti vezető szerepről. Az 1867-es kiegyezés nyomán dualista államszerkezetűvé vált a Monarchia. Ebben az évben magyar királlyá is koronázták. A későbbiek során mereven elzárkózott a további engedmények adásától mind a magyarok, mind más népek részére (bár más kérdésekben gyakran engedékenyebbnek bizonyult), és külpolitikájában a Balkán felé fordult. Mivel hódítási törekvései ellentétesek voltak Oroszország érdekeivel, előbb Németországgal szövetkezett (1879), majd csatlakozott Olaszország is (1882).
Ennek magyar fordítását, az eredetit kiegészítő jegyzetapparátussal, jelentős képanyaggal bővített változatát, első alkalommal veheti kézbe az olvasó. Az uralkodó írásos hagyatékában anyjához írt leveleihez hasonlóan kiemelkedő jelentőséggel bír levélváltásuk, tekintettel arra, hogy a korban olyannyira jellemző saját napjaira vonatkozó jegyzeteket uralkodóként - idő- és belső igényhiányában - nem készített. Ismereteink szerint naplóit 13 évesen (1843-ban) kezdi el vezetni, amelyekbe azonban csak 1848. március 13-ig eszközölt bejegyzéseket, sajnálatos módon élete meghatározó szakaszaiban, felnőtt férfiként elhagyta e "gyermekkori" szokását, s nem rögzített napi szintű feljegyzéseket életeseményeiről. Ezáltal írásos hagyatékában a levelei szerepe értelemszerűen felértékelődik, különösen élete két meghatározó asszonyához (anyjához, Zsófia főhercegnéhez és feleségéhez) küldött sorai érdemelnek kiemelt figyelmet. Ezen források sorából kiemelkednek jellegüknél fogva feleségéhez intézett levelei, melyekből naplószerű részletességgel bontakoznak ki előttünk az uralkodó hétköznapjai és fontosabb életeseményei.
A forradalom leverése után komoly állami adminisztráció segítette az uralkodót a birodalom irányításában. Magyarországot számos részre osztották, és belügyminiszterként Alexander Bach felelt a pacifikált területért. A miniszter számos új rendelkezést hozott, mint például bevezették az osztrák polgári törvénykönyvet, a belső birodalmi vámhatárt eltörölték, felállították a csendőrséget. Az egész rendszer mögött pedig a titkosrendőrség igyekezett kellő mennyiségű és minőségű információval ellátni Ferenc Józsefet. A frissen kiépült uralmi rendszernek azonban akadt két gyenge pontja: az egyik a túl sokba kerülő adminisztráció fenntartása, a másik pedig a fiatal császár tapasztalatlansága volt. A krími háború nyomán Bécs elveszítette az oroszok támogatását, ráadásul 1859-ben területi veszteségeket is elszenvedett, amikor a szárd-piemonti királyság részére lemondott Lombardiáról. Mindezek következében Ferenc József rájött arra, hogy rendezni kell a viszonyokat Magyarországgal. Ezért döntött 1860-ban az Októberi Diploma, majd fél évvel később, 1861-ben a Februári Pátens kiadásáról.
I. Ferenc József osztrák császár és magyar király A későbbi uralkodó 1830. augusztus 18-án született az ausztriai Schönbrunnban. Édesapja Ferenc Károly főherceg és magyar királyi herceg volt, édesanyja egy bajor hercegnő, Zsófia Friderika. Apai nagybátyja pedig az 1835-ben trónra kerülő Ferdinánd. (Osztrák császárként I., magyar királyként V. Ferdinánd. ) Ferenc Józsefet már kiskorától kezdve a trónra szánták, így ehhez méltó neveltetésben részesült: négyéves korára megtanult olvasni, és minden olyan ismeretre szert tett, amire egy 19. századi uralkodónak szüksége lehetett. Kiváltképpen egy olyan összetett monarchiában, mint amilyen az Osztrák Császárság volt. Mire elérte a 18 éves kort nyolc nyelven beszélt (természetesen a magyar is köztük volt), megismerte a hadtudomány alapjait, és a kiváló államférfi, Metternich kancellár volt az, aki bevezette a birodalom ügyeibe. Nem kellett sokat várnia az ifjú főhercegnek, hogy tudását a gyakorlatban is kamatoztathassa. Többen is egyetértettek abban az Udvarban, hogy a regnáló uralkodó, Ferdinánd nem alkalmas egy ekkora birodalom irányítására.