A mobilböngészők második legnépszerűbbike természetesen az iPhone-ok alapprogramja, a Safari, ami 24, 81%-os piaci részese ugyancsak megrengethetetlennek tűnik. Utána meglepő módon a Samsung sajátja, a Samsung Internet következik 4, 99%-kal, negyediknek pedig itt is az Opera tűnik fel 1, 87%-kal, ami azért egészen szép eredmény. Őket pedig az Instabridge és az UC Browser követik, 1, 51 és 1, 41 százalékkal. A mobilos számait ugyan nem láthatjuk a statisztikákban, annyira kevesen használják, a TechRadar szerint azért nem maradunk teljesen üres kézzel. A Play Store alpján például megállapíthatjuk, hogy Androidra mintegy 10 millióan tölthették le az Edge-t, míg az App Store-ban a 18. helyen szerepel a segédprogramok között – méghozzá igen jónak számító 4, 6-os értékeléssel. Mindeközben akad egy viszonylag újabb böngésző is, ami egyre népszerűbbé válik: Remeghet a Chrome? – Egyre többen használják a Brave-et, ami az alternatív böngészők királya lett
Még ha nem is sokkal. A márciusi adatok alapján például az Apple saját böngészőjét, a Safarit a világban megtalálható gépek mintegy 9, 57%-án használják, míg a Firefoxot 7, 57%-nyi felhasználó választotta – ami jelentős visszaesés az egy hónappal korábbi 9, 18%-hoz képest. Ami meglepő lehet, hogy hiába a júniusi ravatal, páran még mindig használják az Internet Explorert, még ha számuk rendkívül elenyésző is: 0, 92%. Ennél egy picit jobban áll az Opera szénája, amit minden próbálkozása ellenére is az emberek mindösszesen 2, 83%-a választja netezésre, de legalább ugyanennyien használnak valamilyen alternatív programot, mint például a Vivaldi, a Tor, vagy az egyre népszerűbb Brave. Telefonokon már nagyon más a helyzet! A StatCounter összesített mobilos statisztikái szerint az okostelefonok piacán sincsen méltó kihívója a Chrome-nak, amit az emberek 63, 26%-a használ mindennapos böngészésre. Ez mondjuk annyira nem lehet meglepő, hiszen a világon nagyjából 3 milliárd Androidos készülék van forgalomban, ezekre pedig jellemzően előre van telepítve a Google alkalmazása.
Egyszerűen, kényelmesen, gyorsan: WebÁruház - már 21 éve. Nyomtatók, nyomtatókellékek, (tintapatron, toner, festékszalag, töltőkészlet), és minden, ami a nyomtatáshoz szükséges. Irodai, irodatechnikai, háztartási termékek, játékok készletről, 24 órás kiszállítással! A a legnagyobb múltú magyar toner és nyomtatókellék árusító oldal. Nyomtató patron, toner az Árukeresőn
Az egyik legátgondoltabb és legtartósabb termék a Supcase kínálatában. A telefontok három részből áll. A Unicorn Beetle Pro hátul és a széleken körülveszi a készüléket, hőre lágyuló és keményedő polikarbonát bevonat keverékéből készült, ami extra tartósságot és ellenállást biztosít. A tok rendelkezik továbbá gombfedelekkel és visszazárható csatlakozósapkákkal, hogy ne juthasson por, szennyeződés és nedvesség a készülékébe. Az utolsó, de nem kevésbé fontos elem a keret, amely a készülék elejére helyezve védi kijelzőjét, ezzel kiegészítve a teljes védelmet. Mindemellett a csomag része egy 360 fokban forgatható csipesz, amely segítségével könnyen rögzíthető övre, vagy táskapántra is. A tok tökéletesen illeszkedik, és nem befolyásolja a vezeték nélküli töltést sem. A kamera és a képernyő körüli keret kissé megemelt formája megvédi készülékét a karcolásoktól, ha azt sík felületre helyezi. A Supcase Unicorn Beetle Pro egy tok, amit komoly, hitelesített teszt alá vetettek, melynek részeként 26-szor 1, 2 m magasságból ejtettek szilárd felületre.
A 180 fokos elforgatható fejjel minden sarkot megtisztíthatsz. Ez azt is megakadályozza, hogy a háziállatok szőre belegabalyodjon a belsejébe. Könnyedén karbantarthatod a dobot, egyetlen kattintással leválasztva azt. Porgyűjtési kapacitás: 0. 8 liter Tisztítás szélessége: 250 mm Digital Inverter Motor Max fogyasztási teljesítmény: 550 W Szívóerő: 200 W Üzemidő (min): 6 perc Üzemidő (közepes): 30 perc Üzemidő (max): 60 perc Töltési idő: 210 perc Zajszint: 86 dBA Akkumulátor típus: Lítium-ionos Feszültség: 21. 9 V Fő kefe: keménypadló kefe Kiegészítő kefe (egyéb): nedves fej, Mini turbó kefe EZClean Portartály Tartozékok: Poroló/résszívó kombi; Hosszabbítható résszívó; Flexibilis cső Kimeneti HEPA szűrőrendszer Elő-motor szűrő LED kijelző Méret (Szé x Ma x Mé): 250X1130X215 mm Tömege: 2. 7 kg Így is ismerheti: VS 20 T 7538 T 5 GE, VS20T7538T5GE, VS 20T7538T5/GE, VS20T7538T5/ GE Galéria Vélemények Kérdezz felelek Oldalainkon a partnereink által szolgáltatott információk és árak tájékoztató jellegűek, melyek esetlegesen tartalmazhatnak téves információkat.
Digitális kijelző Győződj meg arról, hogy a porszívó mindig optimálisan működik a beépített digitális kijelzővel! Intuitív módon ellenőrizheted a készülék állapotát, például a teljesítmény szintjét és a kefe típusát. Kényelmesen irányíthatod és karbantarthatod. Rugalmas töltő 2 az 1-ben töltőállomás Tárold és töltsd fel porszívód rugalmasabban a 2 az 1-ben töltőállomással, amely bármilyen otthonhoz könnyedén illeszkedik! Ha helyet szeretnél megtakarítani, a falra szerelheted. Önálló töltőként is felhasználhatod, így egyszerűen eltávolíthatod az akkumulátort, és bárhol feltöltheted. Teljesen mosható portároló Mosható portároló A 0, 8 literes portároló, beleértve a multi-ciklon rendszert, teljesen mosható, így tisztán és frissen tartható. Könnyen eltávolítható anélkül, hogy a csövet a testtől le kellene választanod, így egyszerűen eltávolíthatod a port. Kemény padló tisztítása Keménypadló kefe A kemény padlóról és a résekből felszívja a finom port az antisztatikus ezüstszálakkal szövött keménypadló kefével.