Mindez a telefon előlapjának peremén körbefutó, a BlackBerrykre jellemző króm díszcsíknak, valamint a puha tapintású, gumírozott hátlapnak köszönhető, ami a sima műanyaghoz képest határozottan prémium látszatot kelt, igaz a Boldok részben bőr bevonatú akkumulátor-fedőlapjának színvonalát nem éri el. A telefon összeszerelési minőségére mindent összevetve nem lehet panaszunk. A mai divathoz képes meglehetősen bumfordinak számító külső ellenére a Curve 3G meglepően könnyű, mindössze 105 grammot nyomott a mérlegünkön. A telefon a króm díszcsíkot és a hátlapot leszámítva alig különbözik a korábbi modelltől, a gyártó csak a menügombokat és a híváskezelő gombokat, valamint a kijelzőt egyaránt takaró plexilemezen változtatott kis mértékben, szerintünk jó irányba. Ha már a műanyag lapnál tartunk: sajnos a 8520 egyik legnagyobb hibája itt is feltűnik, a védőlemez annyira vékony, hogy nemcsak a gombok, hanem a kijelző felülete is simán benyomható, ami - különösen a tok hiányában - hosszú távon bizonyosan nem tesz jót az alatta lapuló TFT-nek.
6-os OS-sel érkezett, és bár a legtöbb szolgáltató azóta kiadott OS5-ös frissítést hozzá, a legújabb operációs rendszert már csak a Curve 3G kapja majd meg. Az operációs rendszer és a programok használatáról nehéz jót vagy rosszat írni: maradjunk annyiban, hogy a rendszer jól összecsiszolt egészként, villámgyors sebességgel működik, ráadásul ez nem is változik számottevően, hiszen a Curve 3G jellemzően nem az a telefon, amelyiken egyszerre féltucatnyi erőforrás-zabáló alkalmazást szoktak futtatni. A típus egyébként éppúgy 256 megabájtnyi rendszermemóriával és flashmemóriával van felvértezve mint elődje, a háttérkapacitás itt is microSD-kártyákkal bővíthető (ebből egy 2 gigabájtos példány az alapcsomag része). Írásos kommunikáció A BlackBerry 9300-as a többi BlackBerryhez hasonlóan elsősorban egy írásos interakcióra kihegyezett kommunikátor, a QWERTZ-billentyűzet mellett erre utalnak a gyári chat-alkalmazások (BlackBerry Messenger, Windows Messenger, Gtalk, Yahoo Messenger), valamint a híres-hírhedt push-email szolgáltatás, mely éppoly könnyen beállítható és használható a Curve 3G-n mint bármelyik másik BlackBerryn.
Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek. Értékelések Legyél Te az első, aki értékelést ír! Kattints a csillagokra és értékeld a terméket Legutóbb hozzáadva a kedvencekhez Ügyfelek kérdései és válaszai Van kérdésed? Tegyél fel egy kérdést és a felhasználók megválaszolják. Navigációs előzményeim
Előnyök: 14 napos visszaküldési jog Lásd a kapcsolódó termékek alapján Leírás Sokkal gyorsabban merül a mobilja, mint új korában? Lehet, hogy ideje lenne akkumulátort cserélni a telefonjában. Ne várja meg amíg óránként vagy még gyorsabban lemerül a mobilja! Sok esetben az elöregedett, hibás akkumulátorok akár a készülék meghibásodását, érthetetlen működési zavarokat, hirtelen kikapcsolást, ok nélküli újraindulást okozhatnak. A manapság kapható Li-ion akkumulátorok esetén el kell felejteni a régi (Ni-HM) akkumulátorok idejében rögzült formázási és kezelési tanácsokat. A Li-ion akkukat nem kell, és nem is lehet formázni! Nincs semmi dolga csak használja, amikor úgy érzi, hogy tölteni kell, akkor rádugja a töltőre és addig tölti ameddig akarja. Részletek Kompatibilitási részletek Márka kompatibilitás Blackberry Modell kompatibilitás Blackberry 8520 Curve Blackberry 9300 Curve BlackBerry 8700 Technikai jellemzők Akkumulátor típusa Lithium-Ion Akkumulátor kapacitása 1150 mAh Gyártó: BlackBerry törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére.
A cookie-k seg�tenek szolg�ltat�saink biztos�t�s�ban. Szolg�ltat�saink ig�nybe v�tel�vel �n beleegyezik a cookie-k haszn�lat�ba! Tov�bbi inform�ci� Rendben BlackBerry 9300 Curve 3G akkumul�tor BlackBerry 9300 Curve 3G, ut�ngy�rtott akkumul�tor. Mobiltelefon tartoz�k. 650mAh. Ut�ngy�rtott term�k Kapacit�sa 650mAh li-ion A term�kle�r�sban felsorolt k�sz�l�kekkel kompatibilis 2 490 Ft. Nett� �r: 1 961 Ft. + �FA K�szleten. Egyeztet�st k�vet�en �tvehet�. Cikksz�m: bb012 Vonalk�d: G13610 R�szletes le�r�s Kedves B�ng�sz�! Az �ltalunk forgalmazott akkumul�tor j� min�s�g� ut�ngy�rtott term�k. Az �n �ltal kiv�lasztott tartoz�k cser�je egyszer�, a k�sz�l�ke h�tlapj�nak lev�tel�t k�vet�en k�nnyen elv�gezhet�, szak�rtelmet nem ig�nyel. Az �j akkumul�tor a behelyez�st k�vet�en r�vid haszn�latra alkalmas, mivel gy�rilag minim�lis felt�lt�ssel rendelkezik. Amennyiben �gy d�nt, hogy szem�lyesen szeretne felkeresni benn�nket, k�rj�k, �rdekl�dj�n koll�g�nkn�l telefonon, vagy e-mailben a keresett term�k pillanatnyi el�rhet�s�g�vel kapcsolatban.
A Curve 3G-t, vagyis a BlackBerry 9300-at tavaly augusztusban, pár nappal a csúcskategóriás slider, a Torch bejelentése után mutatták be, a készülék azonban csak decemberben ért el hozzánk, két szolgáltató is felvette a kínálatába. A RIM jó szokásához híven alig változtatott a bevált recepten a Curve 3G esetében - a telefon egyetlen lényegi ponton módosult a korábbi, 8520-as modellhez képest, bár a kanadaiak szerencsére időközben a minőségérzet tekintetében is valamivel feljebb helyezték a lécet. Középre pozicionálva Az új Curve modell a termékcsalád többi tagjához hasonlóan egy QWERTY-s okostelefon, mely immár elvileg mindent tud amit a nagyok, a gyártó azonban néhány komponensen (például kijelző, kamera) tudott annyit spórolni, hogy a telefont a felső kategóriába pozicionált Boldoknál olcsóbban adhassa. A tartozékokon is tetten érhető a megtakarítás: a Magyarországon készülő mobil dobozából többek közt hiányzik az aktív bőrtok, ami a Boldoknál az alapfelszereltséghez tartozik. A BlackBerry 9300 ettől függetlenül elegáns készülék, sokkal elegánsabb mint közvetlen elődje, a már említett 8520-as modell.
A gyenge böngésző miatt ráadásul alig érezni a 3G-kapcsolat előnyeit a Curve 3G-vel, így gyakorlatilag oda a legfőbb fejlesztési előny. A készülék az OS6-frissítés megjelenésével azonban új erőre kaphat, kérdéses azonban, hogy mikor várható a frissítés a hazai szolgáltatók részéről. A BlackBerry 9300-as ettől függetlenül jó vétel lehet azok számára, akik némi minőségi kompromisszum árán egy olyan BlackBerryt szeretnének, ami mindent tud amit a nagyok. Az újdonság a hazai szolgáltatók közül a T-Mobile-nál és a Vodafone-nál kapható (utóbbitól kaptuk a tesztkészüléket), mindkét operátor nagyjából harmincezer forinttal adja olcsóbban a típust, mint a csúcskategóriás Boldot.
A termék képek illusztrációk. Ár: 4 080 Ft (3 212 Ft + ÁFA) Készletértesítő Email értesítést küldünk ha a termék újra elérhető lesz. Megbízható magyar vállalkozás már 2009 óta, több 100. 000 elégedett vásárló. Garancia vállalás minden termékre, probléma esetén rugalmas ügyintézés. Árukereső "Megbízható bolt" minősítés már több éve kiérdemelten. Gyors rendelés akár regisztráció nélkül. Alacsony árak, számos kedvező díjú szállítás. Termékleírás Kompatibilis készülékek: BlackBerry 8300, 8310, 8520 Curve, 8700, 9300 Curve 3G Vélemények a termékről Erről a termékről még nem érkezett vélemény. Írja meg véleményét a termékről: A KATEGÓRIA TOVÁBBI TERMÉKEI Elérhető, 2-3 munkanap 2 890 Ft 3 690 Ft 4 290 Ft
SG21755 Blackberry ACC-33811-201 Akkumulátor 1270 mAh LI-ION (F-S1) Készüléke hamar lemerül, nem töltõdik fel megfelelõen, esetleg sokat beszélget és kevés a kapacítás? Akkor... Az akkuval kompatibilis készülék típusok: Minden esetben ellenőrizze az eredeti akkumulátoron feltüntetett számot, és annak megfelelően válassza ki a megfelelő terméket. Ha nem... Az Árukereső is megrendelhető Garancia: 6 Hónap Készüléke hamar lemerül, nem töltődik fel megfelelően, esetleg sokat beszélget és kevés akapacítás? Akkor elképzelhető, hogy régi akkumulátora elhasználódott... Ez a termék gyári! Készüléke hamar lemerül, nem töltődik fel megfelelően, esetleg sokat beszélget és kevés a kapacítás? Akkor elképzelhető, hogy régi akkumulátora elhasználódott... 1000 mAh Li-ion Kompatibilitás: Blackberry 9360 Curve... BlackBerry LS1 1800 mAh kapacitású akkumulátor BlackBerry Z10 mobiltelefonhoz. LI-ION akkumulátor információ! Olvasd el a Li-ION akkumulátorok részletes ismertetőjét erre a linkre kattintva!... Blackberry BAT50136-003 Akkumulátor 2880 mAh LI-ION (belsõ akku, beépítése szakértelmet igényel! )
A kötelező repertoárba emellett a RIM saját fejlesztésű social media alkalmazásai, így a Twitter- és Facebook-kliens is beletartozik, más kérdés, hogy akárcsak a push e-mail, így az említett közösségi alkalmazások használatához is elengedhetetlenül szükséges a BlackBerry Internet Services (BIS) előfizetés. Bár a szöveges kommunikációs felhasználáshoz nem kell nagy sávszélesség, a Curve 3G-nél mégis úgy látta a RIM, hogy ideje újítani, illetve 2010-ben már tényleg nem lehet úgy piacra dobni okostelefont, hogy az nem képes 3G-s hálózathoz csatlakozni. A BlackBerry 9300-at már felkészítették erre a feladatra, más kérdés, hogy az OS5 standard böngészőjét 3G ide- 3G oda, a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük gyorsnak. Az mobil oldala a böngészőben Előfordult többször is, hogy megfelelő vételi körülmények ellenére is egy mobil weboldal teljes renderelésére csaknem fél percet kellett várni, ami teljesen nonszensz 2010 végén, emellett bizonyos esetekben az oldal nem is megfelelően jelenik meg a böngészőben.