2017. július 16. 16:03 Vissza a címlapra Sajnos nem sikerült a dm Együtt Egymásért pályázatában az első 10 közé bekerülnie a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér Éjszakai forgatag pályamunkájának. A 110 ezres Kecskeméten 2. 270 szavazatot sikerült összeszedniük úgy, hogy még az ország több részéből - közte Bajáról és Kalocsáról - is kaptak lájkokat. Végül mindössze 31 szavazaton múlt, hogy nem kapják meg a félmillió forintot. A szavazóknak Ujhidy Tibor, a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér elnöke nyilvános levélben köszönte meg a támogatást: Befejeződött a dm Együtt Egymásért pályázat, amelynek fő célja a közösségteremtésnek, egymás segítésének jó példákkal való népszerűsítése. Előzetesen a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér Éjszakai forgatag pályamunkája, egyetlen kecskemétiként bekerült az ország legjobb 30 projektje közé. Innentől kezdve a 10 napig tartó szimpátia szavazás döntötte el, hogy melyik az a 10 szervezet, amelyik megkapja az 500-500. 000 Ft támogatást.
dm Magyarország - Online Shop Nekem!
X. tv alapján létrehozott szociális szövetkezetek (ide nem értve a foglalkoztatási szövetkezeteket), amelyek bírósági végzésük és alapító okiratuk szerint a pályázat beadása előtt legalább egy (1) éve bejegyzésre kerültek, és azóta aktívan működnek, profitjukat (vagy hasonló többletüket) nem osztják fel, és nincs köztartozásuk. Egy szervezet egy pályázatot nyújthat be. A pályázat benyújtásának menete: Pályázatot 2016. május 31-ig (24:00) a z oldalon a pályázati online adatlapot kitöltve lehet benyújtani. A pályázati adatlaphoz kérjük, csatolják az alábbi dokumentumot: a szervezet utolsó elfogadott éves jelentése, mérlege és eredmény kimutatása Kérjük, fordítsanak gondot a pályázati űrlap kérdéseinek értelmezésére, és válaszaikban fogalmazzanak tömören és egyértelműen. Kerüljék az általános megfogalmazásokat, legyenek lényegre törőek, segítsék mondanivalójuk megértését. Minden pályázót biztatunk arra, hogy bizonytalanság esetén kérdéseikkel, problémáikkal keressék meg a közreműködőket, vegyék igénybe az e-mailes és telefonos konzultáció lehetőségét.
Többek között ez a nézetük is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon elsőként a dm nyerte el a Legjobb női munkahely címet, és a Családbarát munkahely pályázaton is elismerő oklevélben részesülhetett. Képek forrása: Kiemelt kép: Második kép: dm
Minden pályázót biztatunk arra, hogy bizonytalanság esetén kérdéseikkel, problémáikkal keressék meg a közreműködőket, vegyék igénybe az e-mailes és telefonos konzultáció lehetőségét. (Ugyanakkor kész pályázatok előzetes elolvasására és véleményezésére a közreműködő munkatársai nem vállalkoznak, ez az értékelők feladata. ) A konzultációs lehetőség elérhetősége: Veres-Papp Hajnalka, (1) 700 00 20. A projektek által elnyerhető támogatás: A rendelkezésre álló keret: 5. 000. 000 Ft. Az elnyerhető összeg legfeljebb 500. 000 Ft. Magyarországon 10 pályázatot támogat a dm Kft. A 10 támogatott között a támogatási keret egyenlő arányban, nyertesenként 500. 000 Ft összegben oszlik meg. A pályázati projekt futamideje: 2017. augusztus 1. és 2018. január 31. A nyertesek kötelesek a projektet legkésőbb 2017. október 1. -ig megkezdeni.
Az egyházi intézmények és politikai pártok nem tekinthetők civil szervezetnek. Jogi forma szerint pályázók lehetnek: az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. tv.
Az "iskolakert" egy összefogó elnevezése a programunkra, természetesen nem csak iskolákban alkalmazható, hanem más intézményekben is: óvodákban, szociális intézményekben, gyermekotthonokban, sőt akár munkahelyken is. Az e célt szem előtt tartó társadalmi felelősségvállalási projektünk fővédnökei dr. Bálint György az ország kertésze és Máté Bence közismert természetfotós. Már jelentős eredményeket értünk el, és sok szakmai, oktatási valamint gazdasági szereplővel sikerült együttműködést kialakítanunk, bízunk benne hamarosan Önt is partnereink között tudhatjuk. A dm pályázat kiírása itt olvasható: dm Együtt egymásért Szabályzata erről a linkről letölthető: dm pályázat Fontos tudni, hogy a pályázatokat 2018. május 2-től május 31-éig (24:00) lehet benyújtani, kizárólag az erre a célra létrehozott online felületen és adatlapon, a oldalon. Ha szeretné részletesen is megismerni élménycentrikus környezeti nevelési eszközeinket és programunkat, tekintse meg bemutatkozó katalógusunkat: Vagy töltse le erről a linkről: Iskolakert Program bemutatkozó katalógus
A dm idén ünnepelte 25. születésnapját, a vállalat önkéntes munka programjának részeként a kollégák saját környezetükben a közösségek életére kiható helyi kezdeményezéseket valósítottak meg a jubileum alkalmából. A dm idei aktivitása elnyerte az Év Vállalati Önkéntes Programja címet. Az Önkéntes Központ Alapítvány által alapított elismerést december elején vette át a drogéria. Együtt egymásért Forrás: A dm elnyerte az Év Vállalati Önkéntes Programja címet Forrás: dm A dm Együtt egymásért név alatt dolgozta ki társadalmi felelősségvállalás programját, amelynek része az Egy nap másokért elnevezésű vállalati önkéntes program. A kollégák évente egy munkanapjukat önkéntes munkával tölthetik egy szabadon választható szervezetnél. A program 2013 óta ad erre lehetőséget a cég munkavállalóinak, 2018-ban azonban a program egy újabb elemmel bővült: idén ünnepelte a vállalat 25. születésnapját, így a kollégák egy belsős pályázat keretében önkéntes projektjeik megvalósításához anyagi támogatást is kaptak.