Bizonyos szövegrészletek annyira belém égtek, hogy majd' tíz év távlatából is idézni tudtam volna őket. Viszont ez a könyv igazából a 10-14 éves korosztálynak szól szerintem, úgyhogy nem lehet benne olyan nagy harcokat, vérengzéseket, plasztikus szörnyűségeket találni, mint egy nagyobbaknak írt könyvben. Így felnőtt fejjel már látom, hogy a cselekmény kissé lassú, a vége meg épp ellentétesen csöppet összecsapott, de ez nem sokat von le a mű értékéből. Mert annak ellenére, hogy ez egy gyerekeknek szóló könyv, nem nevezhető gyerekesnek. A főszereplő, Jonas is csak tizenkét éves (én komolyan azt hittem, idősebb:/), de ez a kor az ő világukban szinte felnőtté avat valakit, és Jonas nem is lehetett igazán olyan szabadon gyerek, mint nálunk. Mégis, mivel ebben a világban nőtt fel, mindent természetesnek, sőt, helyesnek érez. Amin engem igazán megnyert ez a könyv, az az ő személyisége és jellemfejlődése. Értelmes, kíváncsi és bátor gyerek, aki előtt az Örökítő emlékeinek hatására feltárul, hogy lehetne másképp is élni.
Nem tudom, a folytatásokban feloldódnak-e ezek a kérdések? Nem tudom, a szerző eleve sorozatra tervezte-e a könyvet? De a nyitva hagyott kérdések súlya miatt nekem csak majdnem nagyon könyv. A baj viszont az, hogy a folytatásokra nem lettem igazán kíváncsi. Szerelmetesfeleségtársam, aki olvasta őket, nagyon húzza száját, azt mondja, csak újabb bőrök erről a rókáról, a közelében sincsenek. Akkor meg minek...? 3, 5 (2014)
A falusiak most csodálattal nézik, ahogy a pap a szakadó esőben megy a feje fölött az esernyővel és nem lesz vizes. Hamar elterjed a hír közöttük, hogy ezt a valamit hozta Szent Péter. Az esernyő legendája hamarosan tovább erősödik. Nem sokkal Gongoly Mihályné halála után ugyanis meghal a falu második leggazdagabb embere, Srankó János is. Özvegye legalább olyan díszes temetést akar neki, mint amilyen Gongoly Mihálynéé volt. Megpróbálja rávenni a papot, hogy az ő férje temetésén is tartsa feje fölé az esernyőt. A pap először nem is érti, hogy mit akar az özvegy, hiszen Srankó János temetésén nagy valószínűséggel nem fog esni az eső, nem lesz szükség az ernyőre. A pap még mindig nem érti, hogy a babonás falusiak mekkora jelentőséget tulajdonítanak az esernyőnek, Srankó özvegye presztízskérdést csinál abból, hogy az ő férje temetésén is ott legyen az a "valami", amit Szent Pétertől kapott a falu. Végül nehezen bár, de a pap belemegy, hogy a szikrázó napsütés ellenére a feje fölé tartsa az esernyőt és úgy végezze a gyászszertartást.
Ez ifjúsági regény, érett gondolkodású 12-13 évesnek én már a kezébe adnám. Én 12 voltam, amikor olvastam. Nem okozott semmi kárt, sem rémálmokat. Csak javamra vált, életem egyik legmeghatározóbb könyvélménye. Ennyi év után is, az újraolvasás közben, szinte pontosan emlékeztem arra, hogy a következő oldalon, mit mondanak majd a szereplők. Belém vésődött! Megjegyezném, hogy a könyvek nem okoznak törést a gyermekek lelkében, a felnőttek annál inkább! A sorozat második része a Valahol messze. Első körben nem is gondoltam, hogy ez folytatása lenne Az emlékek őrének. A világ hasonló, a helyszín és az összes szereplő viszont teljesen más. Úgy éreztem ennek a két könyvnek maximum annyi köze van egymáshoz, hogy mindkettő disztópia. Végig olvastam, tetszett, bár bosszantott, hogy függőben hagyta az írónő a végét. És akkor jött a harmadik, a Hírvivő. Végre megértettem!!! Összeérnek a szálak, és végre valahára megtudtam, hogy sikerült-e a piros szánkós kisfiúnak! A sorozat egészében tetszett, legjobb darabja az első rész, azt lehetetlen felülmúlni.