Természetesen a vele egy háztartásban élő testvér javára amit ő el is fogad termé a 10 ben én is benne vagyok, de viszont van 2 személy aki nem hajlandó, nem tudom milyen összegről álmodoznak, mért nem mondanak le ők is. Mindamellett azt tudni kell, hogy a nénikét 1 éven keresztül ápolni kellett ágyhoz kötött volt, és ez a két személy pedig kb:3-400 km távolságra lakik attól az ingatlantól amiről most szó van ill. a nénikétől akit hosszan gondozni óval a kérdésem mit lehetne ez ellen a két személy hagyatéki követelése ellen tenni??? Mert az idős bácsika nem valószinü, hogy kisnyugdillyas lévén ki tudná őket fizetni. A tanácsokat előre is köszönöm!! tusika196 2015. 16:56 Tisztelt Ügyvéd Úr! Apósom elhunyt. Élettársa halála után az ügyintézést magára vállalta, noha erre senki nem kérte, sőt mi kértük, hogy mi intézhessük, a halotti anyakönyvi kivonatot is nekik adták ki. Apósomnak jelentős készpénz vagyona volt, melyet elvitt magával, a rendőrség az ügyet lezárta, a pénzt nem szolgáltatták vissza.
Pár napja derült ki, hogy egy biztosítótársaságnál kb 1 millió forint értékben volt életbiztosítási kötvénye, aminek a testvéremmel együtt vagyunk a kedvezményezettjei 1/2-ed -1/2ed arányban. Ilyen esetben tájékoztatnom kell a közjegyzőt, szükség van e póthagyatéki eljárásra? Ha igen, akkor mennyi lenne kb az eljárás költsége. A válaszokat előre is köszönöm. 2015. 21. 11:28 Zsigmond01 Mit lehetne? Joguk van az örökségükhöz. A közös tulajdont perben is meg lehet szüntetni, ha ez a kérdés. 2015. 11:22 tusika196 Ha ő vitte el a készpénzt, akkor az ebből eredő követelésedet beszámíthatod az ő követelésébe. Zsigmond01 2015. 18. 13:47 Tisztelt Fórumozók: Hagyatéki eljárás elé néz a családunk, Lényeg a lényeg, élt egy testvérpár 1 háztartásban, nekik voltak még testvéreik, csak ők családot alapitottak idén a nagynéni meghalt sajnos most derül ki hogy minden utód örököl mivel nem volt semmi irásos vé összesen 13 élő testvér ill:elhalt testvér utóda. Ebből a 13 emberből 10 ajándékozás cimen lemond jogáról.
Az oldal ún. cookie-kat használ szolgáltatások támogatásához, információk megjelenítéséhez, névtelen statisztikai adatok gyűjtéséhez és az Adatkezelési tájékoztatóban leírt marketing tevékenységek támogatásához. Cookie beállítások Elfogadom
Kovács_Béla_Sándor 2015. 03. 19:52 " 300 ezer Ft alatt nem szokás hagyatéki eljárást indítani. " Remélem, hogy ezt csak te értetted félre, és nem így mondta az ügyintéző. Tizenegy év tapasztalattal... 2015. 16:42 Köszönöm a tanácsot! Nem öröklési bizonyítványt állítottak ki, hanem a rületi steri Hivatal igazgatási osztályán kitöltöttem egy Nemleges Nyilatkozatot (gondolom, az itteni fórumozók ismerik ezt). A fülem hallatára az előadó hölgy telefonált a Vöröskereszt gazdasági igazgatójának(Szám László, J. u-ban) és nyomatékosan közölte vele, ki kell fizetni édesapám pénzét számomra. A Szám úr feltételezem, tiltakozott, mert az előadó felemelt hangon mondta neki, hadd döntse már el ő 11 év tapasztalatával a háta mögött, ki lehet az örökös és hogy 300 ezer Ft alatt nem szokás hagyatéki eljárást indí a nemleges nyilatkozatnak a birtokában bementem az Erste bankba, ahol minden további nélkül lezárták édesapám számláját, nem kekeckedtek, semmi egyéb iratot nem ké, a hajléktalan szállón a pénztáros nem merte kifizetni a pénzt, hanem felhívta a gazd.
A temetését teljes egészében én állom, ez 250 ezer Ft, minden befizetésen az én nevem áll. A szállón édesapám minden holmiját átadták nekem, kivéve a 40 ezer Ft. megspórolt pénzét. Állítólag a Vöröskereszt jogásza azt mondta, nem adhatják ki, csak hagyatéki eljárás keretében. A XIII. kerületi Önkormányzaton viszont azt mondták nekem, mivel hajléktalan szállón élő embereknek nincsenek nagy vagyontárgyai, ingatlana, ilyen esetben a szálló pénztárának ki kellene fizetnie részemre a bent lévő kis ö ügyintéző szerint többe kerülne a hagyatéki eljárás megindítása, mint az egész vitatott összeg, kérjem meg a szálló pénztárát, fizessék ki nekem. Ők viszont mereven elzárkóznak elő lehet ilyen esetben tenni? Van erre valamiféle jogszabály, hogy megkaphassam édesapám pénzét? Köszönöm a segítséget! Bandi4 2015. 11. 23. 22:18 Köszönöm szépen a választ. 2015. 18:16 Nem kell póthagyatéki. 2015. 17:03 A következő ügyben szeretnék segítséget kérni: Édesapám idén januárban hunyt el. A hagyatéki eljárásra júniusban került sor.
igazgatót a gazd. igazgatót(a már említett Szám Lászlót)aki nem engedélyezte a kifizetést, mondván, majd a jogászuk megmondja és különben is, ő inkább várna a kifizetéssel fél, egy évet, hátha felbukkan másik örökö probléma, hogy én vagyok a temetésre kötelezett egyetlen hozzátartozó és még várni akar, de mire? Ezek után én igazán nem tartanék igényt a 40 ezer Ft-ra, de azért is végigcsinálom, mert gusztustalan eljárásnak tartom, hogy egy temetés előtt álló, egyedüli hozzátartozóval szemben ennyi ideig pingpongoznak. Végtelenül fel vagyok háborodva, ha a jogász holnap elutasít, a sajtóhoz fogok fordulni. lajcsó 2015. 01. 20:20 Öröklési bizonyítványt kell kérni a közjegyzőtől, a pénz felvételéhez! (Ha másképpen nem megy. ) 2015. 20:15 Tisztelt fórumozók! Segítséget szeretnék kérni a következő problémá év novemberében meghalt az édesapám, aki a dridi úton, a Vöröskereszt által működtetett hajléktalanszállón élt, havi 9 ezer forintért. Előtakarékosság címen édesapám a kis pénzét a szálló pénztárában gyűjtögette, jelenleg 40 ezer forintja van bent.
Ugyanakkor, ha a hatóság az eljárás megindításának szükségességét állapítja meg, nem teheti meg, hogy nem indítja meg az eljárást az Ákr. § (1) bekezdésében foglalt eljárási kötelezettségre tekintettel. Összefoglalóan elmondható, hogy az eljárás megindításától csak abban az esetben lehet "eltekinteni", ha a hatóság a tudomására jutott tények alapján úgy értékeli, hogy nem szükséges a hatáskörébe tartozó eljárás hivatalból történő megindítása. Megjegyzendő, hogy ebben az esetben a hatóság a jogszabályok szabta keretek között mérlegel, és ennek során csak a szükségesség hiányát állapítja meg.
ObudaFan # 2015. 12. 08. 13:00 Ha édesanyád nem szeretne örökölni és visszautasítja az öröklést, akkor a féltestvéred is örököl melletted, tehát épp nem a kívánt célt éritek el. Valóban a hagyatéki után kell megoldást keresni. Ha az eltartási szándék valós, akkor például egy tartási szerződéssel. szendzo 2015. 07. 19:28 Köszönöm szépen Obudafan! Ebben az esetben ha jól értem nincs jelentősége annak, hogy édesanyám nem szeretné növelni a tulajdonrészét a hagyatéki eljárásban éppen azért, hogy a féltestvéremnek emiatt ne növekedjék majdan az örökrésze, mert a köteles rész alapjába így is és úgy is a 3/4 rész fog beszámítani? Nyilván akkor megnyugtató megoldást keresnünk a hagyatéki eljárás lezárása után volna szükséges, például egy tartási szerződés keretében? Előre is köszönöm válaszod! Üdv: szendzo 2015. 15:22 szendzo Annyi, hogy ha édesanyád 10 éven belül elhalálozna, a féltestvéred kötelesrészének az alapjába beszámítana ez az ajándék is. 2015. 06. 07:35 Tisztelt fórumozók Édesapám és édesanyám fele-fele részben tulajdonát képező ingatlannal kapcsolatban édesapám októberi halálát követően hamarosan sor kerül a hagyatéki eljárásra.