aukciósház Mike és Portobello Aukciósház aukció dátuma 2018. 12. 22. 17:00 aukció címe 96. aukció (könyv, kézirat, aprónyomtatvány, fotó, festmény, műtárgy, numizmatika, játék, egyéb gyűjtemények) aukció kiállítás ideje 2018. 17-12. 21. nyitvatartási időben 10-18 óráig aukció elérhetőségek 70/380-5044 | | aukció linkje 691. tétel József főherceg palotája. Enteriőr. 1902 körül. M: 29, 5 x 23 cm. (Kartonnal: 44, 5 x 38 cm. ) A József főhercegi palota vagy József főherceg palotája, korábbi nevén Teleki-palota egy 1787–89 között épült és 1902-ben jelentősen átalakított palota volt a Budai Várnegyedben, a Szent György tér nyugati, Krisztinavárosra néző oldalán, szemközt a Sándor-palotával. Az 1789-ben befejezett klasszicista Teleki-bérpalota 1892-ben került József Károly Lajos főherceg tulajdonába, aki historizáló stílusban alakította át. Tőle fia, József Ágost főherceg örökölte. Budapest 1944-es ostroma idején súlyosan megsérült, 1968-ban lebontották, helyén az 1980-as években középkori rommezőt és terepszint alatti múzeumot alakítottak ki.
Az újjászülető József főhercegi palota munkálatai során Anjou-kori támpilléres városfalat tártak fel – olvasható a Nemzeti Hauszmann program közösségi média felületén. A program egyik fontos célja, hogy megtalálják, megmentsék és bemutassák azokat a különleges történelmi örökségeket, amelyek a budai Vár felújítási munkálata során a régészeti feltárásoknak köszönhetően kerülnek elő a földből. " A régészek minden fejlesztésünket végigkövetik, hogy a különleges leletek azonnal szakértő kezekbe kerüljenek " – írták. Hozzátették, így történik ez a József főhercegi palota újjáépítése során is, ahol a Várkapitányság és a Budapesti Történeti Múzeum régészei feltárták az Anjou-kori városfal egy különösen szép állapotban megmaradt részletét. A 14. században épült fal egy része már a 2000-es évek elején előkerült, azonban a szakemberek most nagyobb területen tisztították meg, így jobban látható a korabeli támpilléres szerkezet. A József főhercegi palota újjáépítése után a középkori városfal egy szakasza is látható marad a látogatók számára, a nyugati, Tabán felőli oldalon pedig az érdeklődők végigsétálhatnak majd a falon, a Fehérvári rondellától egészen a Csikós-udvarig.
2020. szeptember Jövőre megkezdjük a József főhercegi palota rekonstrukcióját az ország történelmi főterén, a Szent György téren. A palotát 1968-ban felrobbantották és lebontották, az üres telek azóta funkció nélkül éktelenkedik a főváros egyik legszebb részén. Az eredeti mintájára építjük újjá a palotát, a hozzá tartozó neoreneszánsz kertet és az udvari istállót, a látványterveket és a különleges épületegyüttes történetét most megismerhetik a PestBuda cikkében.
Még idén várható a budavári sikló felső állomásánál elhelyezkedő, felújítás alatt álló Habsburg-kapu és a hozzá kapcsolódó lépcső átadása, valamint hamarosan a turulszobor és a Halászó gyerekek-terasz és szökőkút is régi fényükben lesznek láthatók. A nyitóképen a Honvéd Főparancsnokság épületének látványterve. Forrrás: Várkapitányság Kapcsolódó cikkek A turul és a Habsburgok Art&Design január 04. A napokban adták át a királyi palota északkeleti sarkában álló megújult Habsburg-kaput és a Halászó gyerekek kútját, teraszát. Akinek semmit sem mond az elnevezés, annak elárulom, hogy ez az a díszes kerítés, lépcsősor és előtte a bájos szökőkút, amely fölött kiterjesztett szárnyakkal áll a vár képét meghatározó, hatalmas turulszobor. Bejegyzés navigáció
A József főhercegi palota vagy József főherceg palotája, korábbi nevén Teleki-palota egy 1787–89 között épült és 1902-ben jelentősen átalakított palota volt a Budai Várnegyedben, a Szent György tér nyugati, Krisztinavárosra néző oldalán, szemközt a Sándor-palotával. 6 kapcsolatok: Auguszta Mária Lujza bajor hercegnő, Budai Színkör, Habsburg József magyar kormányzó, Habsburg–Lotaringiai József Károly főherceg, Szent György tér, Teleki család. Auguszta Mária Lujza bajor hercegnő Auguszta Mária Lujza bajor hercegnő (Prinzessin Auguste Maria Luise von Bayern) (München, 1875. április 28. – Regensburg, 1964. június 25. ); a Wittelsbach-házból való bajor hercegnő, Ferenc József császár és király unokája, József Ágost főherceg felesége, ennek révén osztrák főhercegné (Erzherzogin von Österreich), magyar királyi hercegné. Új!! : József főhercegi palota és Auguszta Mária Lujza bajor hercegnő · Többet látni » Budai Színkör A Budai Színkör Budán, a Krisztinavárosban álló faépület volt, a Horváth-kert északi részén.
József főherceg palotája észak felől – a kép jobb oldalán. (forrás: Várkapitányság) A József főhercegi palota neoreneszánsz kertjét egykor a Szent György tér felől egy díszes, árkádos fal és a hozzá csatlakozó két pompás kapuépítmény határolta, ezek is korhű formában épülnek újjá. Hasonlóképpen visszaépül a telekegyüttes Fehérvári rondella felőli végén álló egykori udvari istálló épülete is. Az épület a Palota útról – látványterv. (forrás: Várkapitányság) Szintén újjáépítik a várfal alatti, jelenleg felújítás alatt álló Ybl-támfal II. világháború után elbontott részeit is. Innen (vagyis a Nyugati várkertek alatti részről) nyílik majd a beruházás másik fő eleme, a mintegy háromszáznál is több férőhelyes Várgarázs III., amely a Várban lakók, dolgozók és a látogatók autóinak is helyet biztosít majd, ezenkívül az épület gépészeti berendezéseit (például a hűtőközpontot) is elrejti. A palota 1958-ban. (fotó:) A József főhercegi palota az 1945-ös ostrom idején súlyos, de nem végzetes sérüléseket szenvedett, megmenthető lett volna.
A palota funkcióját tekintve irodaház lesz, külső falszerkezete, díszei és a belső, reprezentatív termei az eredeti épület hiteles másaiként épülnek újjá. Tartószerkezete a mai kornak megfelelően vasbetonból készül, és az irodaként használt helyiségek modern kialakításúak lesznek. Legszebb terei – az üvegtetejű díszlépcsőház és a két emelet magasságú bálterem – rendezvényeknek is helyszínt biztosíthatnak majd, és a visszaállított reprezentatív terek a nagyközönség számára is nyitottak lesznek. A budai Vár jövőbeni látogatói az épületegyüttes Neoreneszánsz kertjébe is besétálhatnak majd. A kert összeköttetésben áll majd az alatta elhelyezkedő, középkori zsidó rituális fürdővel, a Mikvével, amely lépcsőn és lifttel egyaránt megközelíthető lesz, és amiről ebben a cikkünkben írtunk részletesen. A kertből a látogatók szintén a rekonstrukció részét képező egykori Ybl lépcsőn a jövőben lemehetnek majd a várfalon kívüli Nyugati kertekbe is. A Várkapitányság információi szerint a palota kertjét egykor a Szent György tér felől díszes, árkádos fal és a hozzá csatlakozó két pompás kapuépítmény határolta, ezek is korhű formában épülnek újjá.
Nyitókép: Nemzeti Hauszmann Program