Az efféle túlzások teljesen feleslegesek, hiszen az illem szerint bőven elég, ha egy egyszerű, világos szerelést adsz a csemetédre, mely kislány ok esetében lehet ruhácska vagy szoknya egy szép felsővel, kisfiú knál pedig világos galléros póló vagy ing, nadrág gal kombinálva. A totyogók számára ez utóbbinál megengedett a kantáros változat is, illetve a rövid nadrág, ha nagyon meleg van odakint. Tündéri ünneplő ruhadarabok kishölgyeknek A tavaszi-nyári szezonban sokkal egyszerűbb a dolgotok, hiszen számtalan lehetőség közül válogathattok, melyben a csöppségek jól érezhetik magukat, ám emellett elegáns ak lehetnek. Ilyenkor az sem elhanyagolandó szempont, hogy miből készült a ruha, hiszen a felnőttek által kedvelt alkalmi anyagok többsége irritáló lehet a porontyoknak. Családi összejövetelekhez és ünnepségekhez tökéletesen megfelel egy üde, pasztelles ruhácska, pamutvászon vagy vászon anyagból. Ezeket még bájosabbá teheted a ruha színeihez passzoló kiegészítőkkel, masnis hajpánttal, virágos csattal, egy aranyos kistáskával és egy különleges balerinacipellővel.
Azt már zsenge gyerek korában megtanulja valaki, hogy a szép ünneplő ruhát nem elég csupán felvenni, hanem viselni is tudni kell, hogy igazán mutasson. Ám a kicsi k esetében kicsit elnézőbbek az illemszabályok, hiszen elsősorban azt tartja szem előtt a divat, hogy az alkalmi darabok is kényelmesek legyenek a lurkók számára, és rugalmasan igazodni tudjanak az igényeikhez. Ennek ellenére sokan a legnehezebb szülői feladatok közé sorolják, amikor porontyukra rá kell imádkozniuk az elegáns öltözék et. A kislány okat ugyan könnyű meggyőzni egy habos-babos ruhácskával, de lelkesedésük egy szempillantás alatt elillan, ha a meseszép fodros csoda úgymond kényszerzubbonnyá válik, vagyis túl nehézkes, esetleg korlátozza őket a szabad mozgásban. Hogy meghozd csemetéd kedvét a kiöltözés hagyományának ápolásához, először is azt vedd figyelembe, hogy ő még kicsi a feszengős uniformisokhoz. Ezért semmiképp se akard aprócska öltönybe erőltetni a fiadat, illetve több rétegből álló habcsóknak öltöztetni a lányodat, amitől moccanni sem tud.
Például, ha azt látod, hogy egy termék adatlapján 27 cm bőség van feltüntetve, az 54 cm derékbőségnek felel meg a gyermeken mért kerületet tekintve. újj hossz(cm) A termék újja hossza cm-ben meghatározva. többrészes termék esetén a legkissebb méretet adjuk meg, a többi rész újja hossza a termék részletes leírásában található. 41 termék anyaga pamut+poliészter
Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően. Analitikai cookie-k Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát. Marketing cookie-k A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára. Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Mentés Elutasítom
Flitteres tüll szoknyás kislány ruha alkalomra szülinapra partira 2-12ÉV KÉSZLETEN 6 600 Ft 7 420 - 2022-04-12 21:14:41 134-140-es H&M Ünnepi szoknya 2 500 Ft 3 000 Ft 3 320 3 820 - 2022-04-24 14:55:20 Next SIGNATURE alkalmi ruha + NEXT kardigán 12 500 Ft 13 320 - 2022-04-08 10:43:36 Gyönyörű alkalmi fehér ruha 12/14 év 2 200 Ft 3 100 - 2022-04-11 23:25:21 ÚJ! Maxi elegáns hercegnős tüllös alkalmi, báli, koszorúslány ruha 11-12év és 13-14év 11 900 Ft 12 720 - 2022-04-07 08:20:34 Kiárusítás kedvezményes szállítással: H&M Easy Iron hajszálcsíkos elegáns alkalmi ing 128 500 Ft 1 500 Ft 1 100 2 100 - 2022-04-08 11:10:36 Fekete ünneplő tüllös lányka szoknya, 134 2 000 Ft 2 820 - 2022-04-20 12:22:11 ÚJ! Hercegnős Tüllös csipkés kislány MAXI alkalmi, báli, szülinapi, koszorúslány ruha 4-14év 11 900 Ft 12 720 - 2022-04-21 10:47:25 ÚJ! Gyönyörű! Csipkés virág tüll hímzéssel hercegnős nagy masnis kislány ruha 4-8év 9 900 Ft 10 720 - 2022-04-09 17:22:10 H&M texturált szövetzakó 4 500 Ft 4 501 - 2022-04-09 20:03:00 Alkalmi ruha fejdísszel, 158-as, újszerű, fekete.
Eladó szép állapotban a nyolcvanas évek elején, a Salgótarjáni Ruhagyárban készült, pamut gyerekruha. Két darab, hat és tíz év körüli gyerekekre való
Növeld eladási esélyeidet! Emeld ki termékeidet a többi közül! 539 db termék Ár (Ft) szállítással Licitek Befejezés dátuma ÚJ! Tüllös csipkés kislány hosszú alkalmi, báli, koszorúslány ruha több szín 4-14év 7 990 Ft 8 810 - 2022-04-23 18:44:42 ÚJ! Maxi Virágos hímzett tüllös 4 rétegű kislány alkalmi, báli, koszorúslány ruha 6-14év készleten 10 990 Ft 11 810 - 2022-04-24 15:18:30 Abroncs alsószoknya hosszú koszorúslányruhákhoz alkalmi ruhákhoz 6-14év! 4 990 Ft 5 810 - 2022-04-14 20:51:29 ÚJ! Maxi Virágos hímzett tüllös 4 rétegű kislány alkalmi, báli, koszorúslány ruha 6-14év készleten 10 990 Ft 11 810 - 2022-04-23 18:44:18 ÚJ! Hercegnős Tüllös csipkés kislány MAXI alkalmi, báli, szülinapi, koszorúslány ruha 4-14év 11 900 Ft 12 720 - 2022-04-21 10:48:16 140-es Next csodálatos csipkeruha 6 000 Ft 8 000 Ft 6 820 8 820 - 2022-04-24 14:55:16 ÚJ! Horgolt elegáns hosszú tüllös kislány ruha 5-14év AZONNAL POSTÁZOM! 9 800 Ft 10 620 - 2022-04-08 10:38:14 ÚJ! Maxi Virágsziromos tüllös fodros hercegnős alkalmi, báli, koszorúslány ruha 4-12év 9 800 Ft 10 620 - 2022-04-15 19:35:52 ÚJ!
Amennyiben ragaszkodsz a felnőttes mellényhez, a szövetanyagú helyett inkább kötöttet vagy pamutot válassz, természetesen az időjárásnak megfelelően. A nyakkendővel teljesen felesleges egy kicsi gyerek et korlátozni, mert csak nyűgös lesz tőle. A Brendon apróságokra tervezett, gengsztercsíkos, kantáros gatyóját kényelmes galléros pólóval együtt rendelheted meg 56-os méretben, 5590 forintért. Szintén a Brendon kínálatából foghatjátok ki a kétrészes ünneplő szett et, mely egy vajszínű, hosszú ujjú ing ből és egy drapp vászon nadrág ból áll. Az ára 9990 forint. A Fischer Fashion kínálatában is érdemes böngészned, hiszen a tört fehér baba kardigánjuk most akciósan, 1990 forintért kapható, a micimackós, végig gombos teniszpólójuk pedig 2200 forintba kerül. A Kid-Max gyerek ingjei között olcsón bukkanhatsz neves márkákra: a világoskék kockás és a hosszában csíkos Calvin Klein ing egyaránt 3390 forintért találhat gazdára.
Cookie beállítások Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra. Személyes adatok védelme | Információk a cookie-król Egyetértek Személyreszabás Elutasítom Vissza Részletes cookie beállítások Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja. Szükséges cookie-k (sütik) A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel.
Az ára 5555 forint. Elegáns ruhadarabok kisfiúknak, vagány stílusban Egy belevaló kissrácot nehéz jó kisfiú s öltözék be erőszakolni, de, ha figyelembe veszed az egyéniségét és az elevenségét, olyan cuccokra akadhatsz, melyekkel vagány kisfiad is könnyebben azonosulhat, az elegáns abb kivitelezés ellenére is. Ha az ing et nehezen tűri meg magán, egy világos teniszpólót is alkalmi viseletté varázsolhatsz a megfelelő nadrág gal és cipővel. Így azon sem kell bosszankodnod, hogy netalán az első öt perc után összegyűri a ruháját, hiszen ezek a piké pólók általában strapabíró, rugalmas anyagból készülnek. Ha kisfiad van, még nem kell megrögzötten ragaszkodnod a sötét szövet nadrág hoz, és a feszes, élére vasalt fazon sem elvárás. Meleg időben bátran öltöztetheted világos összeállításba, drapp és bézs színekbe, világoskék vagy fehér ingecskével kombinálva. Hűvösebb időben a miniatűr zakók helyett inkább a kardigánokat részesítsd előnyben, melyek nagyon jópofák, ha az ing hez igazodva mély V-kivágással rendelkeznek.