Kilencvenkét éves korában elhunyt Székely Éva, olimpiai bajnok úszó, a Nemzet Sportolója. Halálhíréről a Magyar Úszó Szövetség tájékoztatta szombaton az MTI -t. Székely Éva pályafutása csúcsára 1952-ben, a Helsinkiben rendezett ötkarikás játékokon ért fel: a finn fővárosban úgy nyert aranyérmet a 200 méteres mellúszásban, hogy a világon első nőként pillangózta végig a távot. Olimpiai rekorddal győzött, és csaknem három másodperccel előzte meg az ezüstérmes Novák Évát. Ugyanebben a számban négy év múlva, Melbourne-ben ezüstérmes lett. ( MTI)
Úgy gondolja, négyéves kortól már el lehet kezdeni az oktatást és úgy látja, a program keretein belül minden gyerek esélyt kaphat, hogy megtanuljon úszni, ugyanakkor szerinte a szülők félelmeinek legyőzéséhez is segítséget adhatnak. "Ez a kezdeményezés lehetőséget ad azoknak a gyerekeknek, akik soha nem jutnának el ilyen oktatásra vagy uszodába, hogy megszeressék a vizet. Ugyanakkor azt látom, hogy sok szülőben munkálkodik aggodalom az úszással, vízzel kapcsolatban. Fontos, hogy szülőként ne saját félelmeinket vetítsük a gyerekekre. E probléma megoldásához is segítséget adhat ez a program" – jegyezte meg Egerszegi Krisztina. A teljes beszélgetést itt tekintheti meg. Ne maradjon le az ORIGO cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail címét és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Milák a magyar olimpiai csapat harmadik érmét, közte a második aranyát nyerte a japán fővárosban. Eredmények: férfi 200 m pillangó, olimpiai bajnok: MILÁK KRISTÓF (MAGYARORSZÁG) 1:51. 25 perc - olimpiai csúcs 2. Honda Tomoru (Japán) 1:53. 73 3. Federico Burdisso (Olaszország) 1:54. 45 4. KENDERESI TAMÁS (MAGYARORSZÁG) 1:54. 52 MTI Úszás Milák Kristóf, Rasovszky Kristóf és Olasz Anna is dobogón végzett 31/01/2022 11:15 Úszás Milák Kristóf kihagyja a rövidpályás vb-t 03/12/2021 08:36
A magyar úszósport halhatatlanjának búcsúztatására 2018. január 19-én 11. 15 órakor kerül sor a Farkasréti temető Makovecz-termében. Drámai ok miatt kerülhetett válságba Hosszú Katinka házassága " ÚSZÁS › Friss hírek Több jel is arra mutat, nagy a baj.
1963-ban végzett a Testnevelési Főiskolán és az ELTE testnevelő tanára lett. Közben aktív szerepet vállalt a magyar úszósport vezetésében: csaknem két évtizeden át volt a Magyar Úszó Szövetség alelnöke, elnökségi tagja, a hetvenes évek elején szövetségi kapitányként irányította a magyar úszóválogatottat. 1974-től 1994-ig az európai szövetség elnökségi tagjaként is dolgozott, és tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének is. MTI Úszás Előrelépés Szilágyi Liliána ügyében: Szilágyi Zoltánt "nemkívánatos személynek" nyilvánították 30/03/2022 14:27 Úszás Döntöttek a transznemű úszóról, óriási balhé az oroszoknál, törölték az ISL-t 28/03/2022 16:56
Forrás: MVSZ 2022. 03. 05. 12:30 2022. 13:26 Nyolcvanöt éves korában elhunyt Marosi Paula olimpiai és világbajnok tőrvívó. Marosi Paula az 1964-es tokiói olimpián a magyar női tőrcsapat tagjaként ért fel a csúcsra Ágoston Judit, Dömölky Lídia, Juhász Katalin és Rejtő Ildikó társaságában. A fegyvernemben ez lett az első magyar csapatarany az ötkarikás játékokon, és azóta sem született újabb. Négy évvel később az 1968-as mexikóvárosi olimpián női tőrcsapatunk ezüstérmes lett, Marosi Paula ebben az együttesben is szerepelt Bóbis Ildikó, Dömölky Lídia, Gulácsy Mária és Rejtő Ildikó mellett. Továbbá tagja volt az 1962-ben, Buenos Airesben világbajnok magyar csapatnak is (Gulácsy, Juhász, Marosi, Kovácsné Nyári Magda, Rejtő). Marosi Paula 1936. november 3-án született Budapesten. 1950-ben Dömölky Lídiával együtt kezdett vívni, mégpedig testvéreik invitálására, mivel mindkettőjük bátyja piarista diák volt, akik már javában vívtak a Semmelweis utcai Bp. Haladás – ma OSC – termében. (A jelenleg 87 éves Marosi József az 1956-os melbourne-i olimpián a párbajtőrcsapattal ezüst-, a tőrcsapattal bronzérmes lett, 1959-ben, Budapesten a párbajtőrcsapattal vb-t nyert. )
Az olimpia kapcsán több döntő- és dobogóesélyes úszónk van, de van négy olyan, aki odaérhet a mezőny legelejére is. Ha nem halasztják el a játékokat, már zajlanának az úszóversenyek Tokióban. Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Milák Kristóf, és persze a nyílt vizes Rasovszky Kristóf – ők négyen a kvangdzsui magyar világbajnokok, s minthogy úszásban kiváltképp sokat jelent, illetve mutat, ki hogyan teljesít az olimpiát megelőző vb-ken, okkal gondoltuk, hogy ők lehetnek a mi tokiói (arany)esélyeseink. Még most is így gondoljuk, dacára annak, hogy az olimpiát egy évvel elhalasztották. Dacára annak, hogy mindannyian eltérő korúak, eltérő módon élték meg a koronavírus-járvány miatt életbe léptetett veszélyhelyzetet, és az ezzel járó többhetes kihagyást. Kapás Boglárka például úgy, hogy meg is fertőződött a vírussal. Szerencsére tünetei egyáltalán nem voltak, és amint kinyíltak az uszodák kapui, Virth Balázs tanítványa már ugrott is a medencébe, hogy aztán a hétvégi Négy Nemzet versenyen száz pillangón kirukkoljon egy egyéni rekorddal!
Temes Juditot a Magyar Úszó Szövetség saját halottjának tekinti. Fotó:, MTI