– Londonban lép fel március 15-én, a nemzeti ünnepen a modern rocknak nevezett stílus egyik legnépszerűbb magyarországi képviselője, a Hooligans. Az angliai koncert kapcsán a 15. születésnapját tavaly decemberben a Papp László Budapest Sportarénában ünnepelt zenekar dobosa, Kiss Endi beszélt az MTI-nek. "Mindig is örültünk a külföldi fellépési lehetőségeknek. Ha az ember Európában máshol is játszhat, új helyekkel, új közönséggel tudja megismertetni magát. Mi már kis túlzással keresztül-kasul bejártuk Magyarországot, és szeretünk is mindenhová visszajárni, ugyanakkor nyitottak vagyunk az új alternatívákra" – fogalmazott a dobos. A Hooligans nem először lép színpadra külföldön, most a londoni The Venue lesz a helyszín, ahol öt nappal a magyar zenekar előtt, március 10-én a punk élő legendája, Vic Godard és a Subway Sect, két nappal a Hooligans után pedig a ska zene alapcsapata, a Selecter játszik. "Zenéltünk már Írországban is, de legtöbbször persze a kelet-európai régióban, például Erdélyben és Szlovákiában lépünk fel külföldön.
A márciusi ünnepségekre tervezett szolgálatok: Március 11-12-13-14. : 10:00–18:00 óra között (Nemzeti Lovas Díszegység, Magyar Huszár és Hagyományőrző Szövetség) Március 15. : 10:00–18:00 óra között (10:00–18:00 Magyar Huszár és Hagyományőrző Szövetség és 14:00 - 18:00 Nemzeti Lovas Díszegység) BUDAI VÁRSÉTÁK Nem engedünk a '48-ból! " – történelmi séta Sétánkon bejárjuk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc helyszíneit a budai Várban, megnézzük, melyik épületből szabadította ki a forradalmi tömeg Táncsics Mihályt, elmeséljük, hogyan erősítette meg a Vár védelmét Heinrich Hentzi, és készítette elő a támadást Görgei Artúr, valamint azt is, hogy pontosan hogyan zajlott az 1849-es májusi ostrom. Olyan legendás eseményeknek is a nyomába eredünk, hogy mi történt a Várban őrzött Szent Koronával vagy éppen mióta nem koccint a magyar ember sörrel, és milyen hosszú időre szól a tilalom, illetve annak is, hogy hogyan kaptuk vissza az oroszok által elhurcolt honvéd zászlókat? Sétánkat elsősorban azoknak az általános iskolás (felső tagozatos) és középiskolás diákoknak ajánljuk, akik már foglalkoztak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc témakörével.
Március 15-i koncert a Szimpla Kertből | Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák - YouTube
március 2, 2015 a Programok A Szabadság, szerelem! ingyenes szabadtéri lemezbemutató koncertjére Budapesten, egy különleges, az alkalomhoz illő helyszínen, a Duna pesti partján, a Március 15. téren, a Petőfi szobornál kerül sor a nemzeti ünnep alkalmából! A hazafiak és honleányok kedvenc zenekara, a Romantikus Erőszak tavaly év végén egy Petőfi Sándor versmegzenésítéseket tartalmazó albummal jelentkezett, amelyet most a szabadságharc és forradalom évfordulóján mutatnak be. (Betyársereg) MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT! Komment Címkék: Nemzeti oldal
Idén 100 hazai és határon túli településen tárták ki kapuikat a Petőfi Klubok, hogy kulturális és közösségteremtő rendezvények sorával idézzék meg a 200 éve született költőóriást, és a reformkor pezsgő szellemi közegét a 21. század kihívásaival ötvözzék. A magyar Országgyűlés tavaly decemberben döntött arról, hogy a 2022. és 2023. évet Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánítja az egyik legismertebb magyar költő születésének 200. évfordulója alkalmából. Az emlékév egyik kiemelt eleme a Petőfi-klubok Kárpát-medencei hálózatának kialakítása. Idén és jövőre is 100-100 klubot nyit meg a Nemzeti Művelődési Intézet, ahol tartalomszolgáltató partnereivel – többek között a Déryné Programmal, a Filharmónia Magyarországgal, a Hagyományok Házával, a Petőfi Irodalmi Múzeummal, a Petőfi Kulturális Ügynökséggel, a Népfőiskola Alapítvánnyal valamint a Nemzeti Filmintézettel – együtt a nemzeti értékek megismerését, tudásbővítést, helyi közösségek erősítését szolgáló kulturális programokat szervez. Lesznek komoly- és könnyűzenei koncertek, színházi és irodalmi előadások, könyv- és folyóirat bemutatók, kiállítások, vetítések.