A pörkölt - lényegében nemzeti eledelünk, szinte biztos, hogy legalább havonta készül egy-egy jókora adag a háztartásokban. Egy kis tarhonyával, vagy nokedlivel, a pincepörkölt pedig krumplival igazi finomság. Ez az adag jókora mennyiség, nagyjából 20 főre elegendő. Hozzávalók: 4 kg lapocka 1/2 kg sertészsír 60-80 dkg vöröshagyma 5 kg krumpli 5 dkg fűszerpaprika 1/4 kg zöldpaprika 1/4 kg paradicsom 1-2 babérlevél 1 teáskanálnyi őrölt bors 1 teáskanálnyi őrölt kömény 7 gerezd fokhagyma só ízlés szerint (átlagos adagja kiló húsonként 2 dkg) 2, 5 dl vörösbor A húst megmossuk, aztán felkockázzuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és szép üvegesre pároljuk. Aztán ha lehúztuk a tűzről, akkor belekavarjuk a fűszerpaprikát, rádobjuk a húst, és kevergetjük, míg fehéres pörköt kap, aztán pedig felöntjük egy liter vízzel, hozzáadjuk a babérlevelet, és addig főzzük, míg már majdnem puha lesz. Megmossuk a paprikákat, a paradicsomot, aztán megmossuk, megtisztítjuk a krumplit, és hozzáadjuk a már majdnem kész pörkölthöz.
Visszajelzés küldése
Szerzői jogi védelem alatt álló oldal. A honlapon elhelyezett szöveges és képi anyagok, arculati és tartalmi elemek (pl. betűtípusok, gombok, linkek, ikonok, szöveg, kép, grafika, logo stb. ) felhasználása, másolása, terjesztése, továbbítása - akár részben, vagy egészben - kizárólag az Östermelői Termékek Webáruház azaz a () előzetes, írásos beleegyezésével lehetséges. Magyar Őstermelői Termékek Webáruház © 2022. Minden jog fenntartva! Webfejlesztő:
120 perc A Galyasági pincepörkölt gombával, borosan hozzávalói: 1 kg marhalábszár 25 dkg vöröshagyma, 5-6 dkg mangalicazsír 3 dkg fokhagyma 15-20 dkg erdei gomba (vargánya, tinóru, vagy csiperke) 40 dkg burgonya 3 dkg fokhagyma 2 szem nagyobb érett paradicsom 3 db zöldpaprika 2 evőkanál fűszerpaprika, 1, 5-2 dl vörösbor Ízlés aszerint: só őrölt fekete bors csipetnyi kakukkfű morzsolt rozmaring köménymag (elmaradhat), A Galyasági pincepörkölt gombával, borosan elkészítési módja: A marhahúst egyenletesen 2x3 centiméteres kockákra vágjuk. A vöröshagymát a tisztítás után apró kockákra vágjuk és forró zsíron aranysárgára pirítjuk. A tűzről leemelve fűszerpaprikával megszórjuk, kevés vizet öntünk alá és visszatesszük. Belerakjuk a felkockázott marhahúst és kavargatva pirítjuk kifehéredésig. Ekkor hozzáadjuk a zúzott fokhagyma gerezdeket, a szeletelt paradicsomot és a felkockázott zöldpaprikát. Ízesítjük köménymaggal, kakukkfűvel, őrölt fekete borssal és csipetnyi rozmaringgal, lassú tűzön főzzük, majd adunk hozzá 1 dl.
Ügyfélszolgálat: info (kukac) Lendület a magyar gazdaságnak - lendület így az egészségünknek! Magyar Recept Pincepörkölt bográcsban recept Pincepörkölt bográcsban recept Ajánlott: Nincs adat Tálalás: 6 fő részére Elkészítési idő: 120 perc Hozzávalók az elkészítéshez 1 kg marhahús 1 kg sertéscomb 2 ek zsír 2 nagy vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 3 darab tv paprika 2-3 db paradicsom 10 dkg fűszerpaprika őrlemény só, bors, őrölt kömény 1 ek ételízesítő 1. 5 kg burgonya kb. 1-1. 5 dl vörösbor Recept elkészítése: A vöröshagymát megtisztítjuk és apró kockákra vágjuk, majd a zsíron megfonnyasztjuk. A paprikát, paradicsomot szintén apróra szeleteljük, majd a hagymához adjuk... Forrás: Teljes elkészítés megtekintése >>> Oldaltöltési adatok: Eredeti oldal Ez az oldal generálási ideje: 1. 303134
A saját levében készítjük a húst, majd amikor a víz elpárolgott, a zsíros masszában pirítjuk. Épp mielőtt leégne, de picit már lekap, adunk hozzá egy kevés vizet, amennyi félig sem lepi el, és vissza a tűzre. Ezt ismételgetjük addig, amíg meg nem puhul a hús. A párolástól puhul a hús, a pirítástól keletkezik a pörzsanyag, ami a pörkölt ízét és állagát adja. Ha felöntjük vízzel a pörköltet, főzzük, akkor párolódik a hús, vagyis meg fog puhulni, de a széle nem kérgesedik meg, tucatnyi ízt veszni hagyunk. A szakaszos lekapatással vagy pörköléssel viszont nem csak a hús íze marad meg, de az állaga is omlóssá válik. Ettől lesz pörkölt, és nem ragu.