Szedjétek már össze magatokat az ilyen ötletekkel kapcsolatban mint: -Azonnal kikoltozom külföldre MOST mert fIdesZ -Budapest mint varosallam, ami a legnagyobb idióta balfaszsag amit ebben az évben olvastam, és a vidékiek teljes lenezese. Ugyanezt csinálta MZP is és kegyetlenül belebukott. Kurvara nem csak vidék a baj, hanem egyszerűen ezek vagyunk, Pesten is feljott a Fidesz ezelotthoz képest. -General MilESZvelunk doomerkedesek
Csak részben kapcsolódik a témához, de ez klasszikus fideszes "ha mi csináljuk, az jó, ha ti csináljátok, az felháborító" stratégia. Emlékszem, hogy sok-sok évvel ezelőtt, talán az első Orbán-kormány idején, a Botka vezette szegedi vezetés úgy határozott, felújítják az utakat, köztük a Belvárosi hidat is. Na, a helyi Fidesz egyből elindította a "Botka feltúrja az összes utcát" plakát- és sajtóhadjárat. De személyes kedvencem mégis a hidat körülvevő "felháborodás" volt. Lebénul a belvárosi közlekedés a híd lezárása miatt! A hídon végzett munkálatok következtében lehulló törmelékkel szennyezi a Tiszát a Botka! Und so weiter, und sofort. Na, elkészült a híd, Botka bejelentette, hogy X nap múlva ünnepélyes átadás keretében nyitják meg újra. Hát hogy-hogynem, a helyi Fidesz összecsábított egy rakás újságírót, hogy jöjjenek az X-1-edik napon, mert akkor lesz a híd IGAZI átadása, amin Botka nem vesz részt - az ok, hogy ezt a pénzt a Magyar Kormány és a magyar adófizetők adták, nem Botka. Persze a hivatalos átadás után indult egy újabb hadjárat, hogy "Trololo, Botka átadott valamit, amit mi már egyszer átadtunk, trololo".
Ezek meg meghozzak. Ki erti ezt? A honlapjukon talalhato 'Kapcsolatfelvétel' szekcioban mosolyog egy csinos csaj. Na o nem ott dolgozik. En csak egyszeru lancvaltos, felnifekes vas/alu bringakat vittem oda. Nem tudom mekkora a tapasztalatuk a uj szen-bringakkal. A fenntiek fenyeben csak ajanlani tudom. Segitokesz vidam csapat. Mindent tudnak a bringakrol. Nem akarnak mindenaron radsozni dolgokat csak azert, hogy el legyen adva. Ha varosban bringazol napi 2 orat es osztelosat akarsz venni szolni fognak, hogy felesleges penzkidobas. Ha viszont neked az kell masnapra megszerzik jo aron. Korrekt, oszinte, megbizhato csapat. Jo hangulat. Az ingyen cukorka nem toltott hanem csak sima kemenycukor es a zoldbol sosem talalok eleget. :) 14 olvasó szerint ez hasznos vélemény! - Nagyon felkészült, segítőkész igen mókás csapat - A régi luongós fickó vezeti - Gyors, szakszerű és olcsó szerviz - Gyorsan beszereznek bárnit - Nem túl nagy a választék, de tényleg meghoznak bármit. Gyors, segítőkész csapat, jó hangulat.
Egy hely ahol gyorsan át lehet szaladni a legfrissebb magyar híreken. Egyenlőre egy automatikus Index RSS feed küldi be a posztokat. --------------------------------------------------- Hungary, News, Magyarország, Hírek
A különböző fogyóeszközöket pedig könnyedén pótolhatja: a kerékpárbolt Budapesten nem hagyja cserben.
Én azért vittem szervizbe, mert szerettem volna, hogy megjavítsák, nem még külön én, nőként keresgéljek hozzá alkatrészeket. 13 olvasó 31%-a szerint ez hasznos vélemény! Tapasztalas 1 Sajat botorsagom eredmenyekent elnyalodott a hajtokar azon menete melybe a lehuzo kapaszkodik. 3 szervizt hivtam fel, egyik se vallalta a leszedest. Na ok kapasbol bevallatak es megcsinaltak. A vegosszegre nem emlekszem, de nem volt veszes, plane ahhoz kepest, mas nem valalta. Tapasztalas 2 Agydinamos rendszenel nem vilagitott egyik lampa sem. Kimertek, kinyomoztak hol van az erintkezesi problema es megcsinaltak az erintkezesi hibas lampat. A csatlakozok flottul meg lettek forrasztva. Ugy emlekszem olyan 800-1000 Forint koruli osszeg volt a vege a tobb mint fel ora hibakarases/javitasnak. Tapasztalas 3 Mezei gumibelso-csere. Leeresztett 1 nap mulva. Visszavittem es ingyen kicsereltek a gumat ujra, minden okes. Tapasztalas 4 Azt nem ertem, hogy ha nekem egy ko egyszeru olasz menetes kozepcsapagy kell es betelefonalok mas uzletekbe (3db) akkor azt mondjak: nincs.
Április 8. Péntek: Nagykoncertek, dokumentumfilmek, közönségtalálkozó Pénteken jönnek a headlinerek koncertjei: a világzene legnagyobb nevei az Akvárium Klub három színpadán lépnek fel. Itt lesz Amadou & Mariam – ők a mali zene legnagyobb sztárjai, lemezeik producere nem más, mint Manu Chao. Jön Damir Imamović, aki a sevdah királya, a balkáni zene fájdalmas dalainak legnagyobb férfi énekese. Fellép még a délolasz Kalàscima, a luszofón Ayom, a lengyel a cappella trió, a Sutari, és a fergeteges energiájáról híres Besh o droM is. A koncertek előtt a Toldi Moziban három vetítés vár: adják az előző nap bemutatott 2021-es Ritmo Zenés Filmeket, a Repülj madár, repülj… c. dokumentumfilmet a magyar táncházmozgalom történetéről, és egy gyönyörű portugál zenei filmet is a fado hagyományáról: a Silêncio – Lisszabon hangjai vetítése után a rendezővel és a filmben szereplő zenészekkel lesz közönségtalálkozó. Este a Toldi Klubban afterozunk: a török AhmetJah csap a lemezek közé. Április 9. Szombat: Headlinerek, filmvetítések és afterparty Pénteken folytatjuk a nagykoncertek sorozatát: az Akvárium három színpadán a legnagyobb világzenei sztárok lépnek fel.