Botmixerrel gyorsabban elegyíthetjük a masszát. Lúgot az olajba Superfat, illat, szín A lúgos víz és az olajkeverék folyamatos keverés mellett néhány perc alatt pudingszerűvé (trace állapot) válik. A gyorsaság érdekében használhatunk botmixert, csak vigyázzunk, ne fröccsenjen ránk, mert a lúg ilyenkor még csíphet, jó kesztyűt használni. Ha már pudingszerű a massza, beleönthetjük a superfatnek szánt avokádóolajat, a sárgás színt adó kurkumát, a narancsolajat, és a körömvirág-őrleményt. Ezután a szappant valamilyen formába kell töltenünk, amelyben meleg helyen 24 óráig pihentetjük (különben "megfázik" és törékeny lesz). Vannak erre a célra gyártott műanyag- illetve fa dobozok, de nem muszáj erre költeni. Szappanformának egy kimosott és levágott tetejű tetra packos dobozt használok, amit előzőleg egy műanyag zacskóval kibéleltem, hogy könnyebb legyen majd kivenni. Egy konyharuhába csomagolom és meleg helyen 24 óráig állni hagyom (ezt olyan nehéz kivárni). Ezután izgatottam felvágom. A felvágott szappan még puha, csak 4 hét múlva használható (jól szellőző helyen kell száradnia).
Menete: 1: Olvasszuk fel a szappant vízfürdőben. Tegyük a szappantömböt egy konzervdobozba vagy tűzálló edénybe, ezt az edényt helyezzük egy vízzel telt fazékba és forraljuk fel, ill. mikrohullámú sütőben (300-400W, 3-10 perc) olvasszuk fel. 2: Helyezzük az öntőformákba a kívánt díszeket. 3: A felolvasztott szappant színezhetjük, illatosíthatjuk. 4: Öntsük a formába a felolvadt szappant. Ha többszínű rétegeket akarunk készíteni, meg kell várni, amíg az alsó réteg megdermed. Szappanöntés új szappanból A szebbnél szebb kézzel készített szappanok ajándékként is megállják a helyüket. Hobbiboltokban, drogériákban is beszerezhetjük a kellékeket. Alapanyagok, kellélek -Szappantömb (általában 100-200 g-os kiszerelésekben kapható) -Színezőanyag -Illatanyag -Öntőforma (nem fontos, hogy boltban vásároljuk meg, bármilyen műanyagformát használhatunk). -Díszítőanyag (ha a megajándékozott használja is a szappant, fontos, hogy semmilyen éles vagy szúrós dísz ne kerüljön bele). 1: Olvasszuk fel a szappant vízfürdőben.
Virágos szappan Főzzünk házilag szappant! Egyszerre szórakozás és praktikus ajándék. Szükség van egy nagy, átlátszó glicerines szappanra, egy kis puding- vagy süteményformára és dekorációra. (Ezek lehetnek színes gyöngyök, élő vagy művirág, babszemek stb. ) Így készül a fürdőszobadísz: konyhai reszelőn reszeljük le a glicerines szappant, és a reszelék felét tegyük vízfürdőbe. (Melegítsünk vizet egy edényben, és ebbe állítsuk a szappanreszelékes tálat. ) Várjuk meg, míg a darabkák megolvadnak. Ha még illatosabbá és hatékonyabbá szeretnénk tenni a szappant, önthetünk bele pár csepp illóolajat is. A folyékony masszát öntsük a formába úgy, hogy csak félig töltse meg azt, majd tegyük egy éjszakára a hűtőbe. A virágot vagy dekorációt helyezzük el a megszilárdult szappan közepébe, majd melegítsük fel a maradék szappanreszeléket, és öntsük rá. Ha kész, a formát állítsuk újra a hűtőbe egy éjszakára. Másnap óvatosan emeljük ki a kész szappant. Íme, elkészült a mű! Levendulás szappangolyó készítése A levendula balzsamos illata már régóta a női pipereasztalok fontos kelléke, szekrénybe zárva, pedig a molylepkék legnagyobb ellensége.
A NAJEL szappan mentes minden mesterséges, vegyi- és állati eredetű anyagtól. Nem tartalmaz illatanyagokat, szinezékeket vagy más kiegészítő anyagokat, környezetbarát. "Aleppo színszappan minden szappan ősatyja! " Az Aleppo szappan volt az első kemény szappan és minden szappan elődje. 2000 éves történelmet tudhat maga mögött, már a babiloni agyagtáblákon is találunk információkat a szappanról. Jézus és tanítványai is nagyra értékelték már ezt a szappant. Ez a töretlen népszerűség nem lehet véletlen! Észak- Sziriából származik az antik Aleppo városából. Évről évre ugyanolyan módszerrel készítik, semmit nem vettek el vagy tettek hozzá az eredeti recepthez már 2000 éve! Európába keresztesek hozták el. Ez a szappan sok modern szappan atyjának tekinthető mint például: Marseille-i szappanok, Olasz szappanok és más Mediterrán szappanok. Gyártása Az Aleppo szappan készítése és összetétele egyedülálló a Világon. A hagyományos gyártási folyamat és a tisztán növényi eredetű alapanyagok teszik kiváló minőségűvé.
Öntsön 1-2 uncia folyadékot (vizet, kávét, zöld teát, kombuchát, infúzióba vett gyógynövényeket, kókusztejet vagy virágos hidrosolt) a reszelt szappanra. Gyakran keverje és ellenőrizze, hogy a szappan teljesen megolvadt-e. 3. lépés: Hűtsük le a folyékony szappant Ha a szappan teljesen megolvad, vegyük le a tűzről. Ne tartsa forrón a már folyékony szappant, különben fennáll a veszélye, hogy megégeti. Ne használjon jégkockákat, ne adjon hozzá további folyadékot a további lehűléshez, különben felesleges csomókat képez. > KAPCSOLÓDÓ: DIY természetes háztartási tisztítószerek | 5 csodálatos házi készítésű megoldás 4. lépés: Keverje fel kedvenc illóolajait és aromáit Adja hozzá kedvenc illóolajok. Keverje jól össze, hogy az illóolajokat bekeverje a folyékony szappanba. Hozzáadhat olyan kiegészítő összetevőket is, amelyeket használni szeretne, például zabpehely vagy rózsaszirom. 5. lépés: Öntsön folyékony szappant a egy penész Mielőtt a szappant beleöntené, bélelje ki formáját sütőpapírral az egyszerű eltávolítás érdekében.
Szappanfőzés lúgkő nélkül Megszűnt a lúganarchia! Eltiltották a lúgot. De hogyan kell lúgkő nélkül szappant főzni? Ezt taníttatják meg vidéken a tisztifőorvosok. A főzéshez használt anyagokat mindenki ismeri és tudja, hogy nem okoznak mérgezést. Először égetett mészből oltott meszet készítenek, majd az ammóniák szódát oldják fel. Ezekből lesz a lúgkőpótló folyadék. Felforralás és az üledék eltávolítása után a szappanfőző folyadékhoz hozzáadják a zsiradékot, és főzik mindaddig, amíg a szappan különválik. A főzés két óráig is eltart, közben kavargatják. A jó szappan formába öntve hamarosan megmerevedik. Ezzel az eljárással éppen olyan kitűnő szappant lehet készíteni a nagymosáshoz, mint régebben a mérgező lúggal. A leírást az Országos Közegészségügyi Intézet mindenkinek ingyen adja. A lúgot egyébként ma már nagytakarításkor is mindenütt kristály- vagy ammóniák szódával helyettesítik, így tisztaságtól ragyog minden, de lúgmérgezés nem fenyegeti házunk táját. – forrás: (Magyar Világhíradó 1940. december)
Ezt követően hagyjuk a gyantát 24 órán át száradni, majd pattintsuk ki a dobozból. Hogy még szebb és egyenletesebb legyen a felülete, smirglivel egy kicsit csiszoljuk meg a széleit. A szappangolyó elkészítéséhez szappandarabok, egy csokor levendula, mikróba való edény, kés, keverőkanál és sajtreszelő kell. A megvalósítása roppant egyszerű: a nagyobb szappandarabokat reszeljük le, majd adjunk hozzá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Ezt követően tegyük be a mikrohullámú sütőbe, és hevítsük addig, amíg a víz el nem párolog. Majd morzsoljuk bele a szappanpépbe a levendula virágait, és keverjük össze jó alaposan. Lehetőleg használjunk villát vagy keverőkanalat, különben a forró massza megégetheti a kezünket! Miután a szappanpép kissé megdermedt, vizes kézzel formázzunk belőle tetszés szerint kisebb vagy nagyobb golyókat, és hagyjuk őket a levegőn megszáradni.