A cakli finomabb, díszítettebb változata a náder, e két formából készül a juhászbicskák többsége: ezeken a pengével átellenes oldalon egy kisebb, íves, ún. körmölőpengét találunk, amellyel a juhászok a birkákat körmölik. (További részletekbe most ne menjünk bele, de azért említsük meg, hogy a cakli és a náder családjába tartozik még a völgyelt is – egyszerű, ugye? ) Maskara A fejesgörbe mellett szürke eminenciás, de azért sokak kedvence (a szerzőé is) a maskara. Nevének eredete igazából ismeretlen, formáját tekintve valahol a fejesgörbe ívelt vonalai és a cakli/náder egyenessége-szögletessége között helyezkedik el. Nagy méretben talán mind közül a legerősebb, igazán kemény feladatokra is befogható, és neki köszönhetünk két olyan szép bicskaméret-jelzőt, mint hogy "kisközép" meg "grószi". Pároskés A hagyományos magyar bicskák világában a legkülönlegesebb és készítés szempontjából a legmunkaigényesebb típus az ún. pároskés. Itt a bicskát egy ügyes mozdulattal két részre választhatjuk, úgy, hogy ekkor az egyiken a késpenge, a másikon pedig egy villa található, és így bármilyen etikett megkövetelte szabály szerint is teljes eleganciában lakomázhatunk a Michelin-csillagok fénye alatt.
Eszméletlenül szépek. Minden tiszteletem és elismerésem a szaktudásukhoz, gyönyörű munkát végeznek. Csak így tovább! F. György Megérkezett a bicska! Hát ez valami gyönyörű, ez egy műalkotás! Megérte várni, csodálatos, fantasztikus 🙂 Sz. Á. Excellent! I love the wood, and your craftsmanship is excellent. Thanks a lot! A. Moreno Jó estét kívánok Ma megérkeztek a kések, nagyon megvagyok elégedve szép munka, elismerésem. Egy EDC-re még gyűjtök. R. József A Biró kések igazi használatra termett darabok, teljesen az egyéni terveknek megfelelően elkészítve. Szép és igényes egyedi munka. T. Balázs Most vettem át a késeket, és maximálisan elégedett vagyok! Gyönyörűek, és nagyon passzolnak a kezembe! Köszönöm! K. Mátyás Kés Blog Euphoria Új bicskát terveztünk, mely formáját tekintve és anyaghasználatban is modern világot képvisel. Hamarosan...
Ha szeretnél még többet megtudni otthoni vágóeszközeidről, akkor a vágóeszközökre specializálódott weboldalunkon ezt is megteheted! Bicskatípusok A bicskák esetében is különböző változatok élnek, s habár ezek az eszközök amolyan "mindenesként" ismertek, mégis lényeges a rendeltetés szerinti használatuk. Lássunk néhány egyedi példát! Az ún. fejesgörbe bicska hosszú pengével és görbe fejjel van ellátva. Ezt gyakran használják kisebb munkálatokhoz, de a túrákra is magunkkal vihetjük. Aztán ott van a szalonnázóbicska, amely ahogy a neve is mutatja, a szalonnázás tevékenységéhez alkalmas. Keskeny, egyenes és hosszú pengével rendelkezik, és többnyire csak erre a célra ajánlott alkalmazni. Az ún. maskara bicska egy rendkívül masszív, a hegye felé lecsapott pengéjű darab, amely kifejezetten a munkavégzéshez lett kialakítva. A juhász bicska szintén egy speciális típus, mivel ez egy cakli típusú kés, aminek a végébe kacorpengét erősítettek. Ezt a pengét leginkább a juhok körmöléséhez használják, de a kés sima változata jól hasznosítható a bőriparban vagy a kertészetben is.
Kis cakli bicskák Kis méretű bicska. Egyenes vagy cakli pengével. Hölgyeknek, gyerekeknek kirándulásra, túrázásra kiválóan alkalmas. Kis női Egyenes nyelű és pengéjű bicska. Neve is mutatja, hogy elsősorban hölgyek kedvence, de a kis bicska szerelmesei is szeretettel választják. Gráci bicskák Németes formájú bicska. Közepes nagyságú, jól fekszik a tenyérben. Csukott állapotban nagyon kicsit áll csak ki a penge sarka. Kézzel reszelt bicskák Reszelő sablon alapján a bicska minden alkatrésze kézzel kerül kialakításra.
Ez persze drágább modell, kevesen is készítik (sokszor akkor is csak megrendelésre), így viszonylag ritkán találkozni vele. Markolat Ami a bicskák markolatait illeti, értelemszerűen csakis természetes anyagokat találunk rajtuk, leginkább fát, szarvasagancsot és szarut. Sokan csodálkoznak, ha egzotikus, trópusi fát látnak egy magyar bicskán, mert úgy gondolják, hogy ha magyar bicska, akkor csakis magyar fa lehetne rajta. Nos, ez téves, hiszen akárcsak a műbútorasztalosság, a késkészítő szakma is évszázadok óta használt messzi tájakról érkező, különleges anyagokat: az ébenfán, a mahagónin stb. kívül gyöngyházat, kagylót, elefántcsontot. Ezek persze mindig is a drágább, mívesebb darabokra kerültek. Hagyományos, szép és kedvelt markolatbetét a szaru, s itt kifejezetten szerencsénk van: a magyar szürkemarha tülkéből csudaszép fekete, szürke, fehér, de akár zöldes árnyalatú markolatok is készülnek. A két legjellegzetesebb díszítő motívum a nap és a kakas, ezeket aprólékos munkával készítik-illesztik a fa- vagy szaruelemekbe.
A hagyományos bicskák között európai viszonylatban az egyik leggazdagabb helyi örökség és legváltozatosabb modell- és formavilág a magyaroké. Csak erről senki sem tud. A kés mint igen régi szerszáma az emberiségnek, nagyon erős néprajzi kötődésekkel bír. Számos országban találkozhatunk hagyományos késtípusokkal, amelyek az életmódnak, az éghajlatnak, a természeti környezetnek, egyes tradicionális tevékenységeknek köszönhetően évszázadok alatt alakultak olyanokká, amilyenek. Vannak területek, ahol mindezek főleg fixpengés késeket eredményeztek – ilyen térség például Skandinávia, amelynek országaiban semmi mással össze nem téveszthető pengéjű, markolatú és tokú kések születtek – és készítik, használják őket a mai napig is. Szintén hasonló okokból máshol inkább a bicskák, a zsebkések terjedtek el. Ilyen hely például Franciaország, az egyik legjobb európai példa, ahol számtalan kisebb földrajzi egységhez (megye, város, falu) kötődik egy-egy tájbicska, a maga máig élő helyi vagy akár országos (a legismertebb a Laguiole) kultuszával.
Sorolhatnánk még, de minek – nem keseregni akarunk, inkább vágjunk bele az ismerkedésbe. Már a nevek is elvarázsolják az embert. Maskara, fejesgörbe, szalonnázó, cakli, matróz, rác, arató, náder, halas bicska... Van ugyan, amiről legalább a felhasználásra vagy a felhasználóra következtethetünk, a többség azonban semmit sem mond – lásd a címet, ugye. A neveket ráadásul fűszerezik a méretek is – merthogy több bicskatípus két, három, sőt, akár négy méretben is létezik. Így aztán beszélünk kisszalonnázóról, kisközép maskaráról, nagy náderről – maskarában a nagynál is nagyobb méret pedig a grószi. Nézzük a legfontosabbakat. Szalonnázó A legegyértelműbb név természetesen a szalonnázó. Merthogy azzal biztos szalonnázunk. Így is van: a szalonnázó a par excellence étkezőbicska, hosszú, keskeny pengéje erre ideális: átér almát, vastag szalámit, kenyeret, jól irányítható – ezenkívül azonban legfeljebb a levélbontás vagy a ceruzafaragás jöhet nála szóba. Vélhetőleg mindenki ismeri Latinovits Zoltán híres-hangulatos ebédjelenetét a Szindbád című filmből.
Magyar posta - MPL A megrendelt terméket a Magyar Posta közreműködésével küldjük. A szállítási határidők termékenként eltérőek lehetnek, éppen ezért minden termékünknél ez az adat fel van tüntetve. A szállítási határidő minden esetben a fizetés megtörténtekor kezdődik, kivéve ha utánvéttel kiván fizetni. Amennyiben egy rendelésen belül több, különböző szállítási határidejű terméket vásárol, akkor a nagyobb szállítási határidejű termék szállítási határidejét nézve szálitjuk a megrendelést. A megrendelt termék kézbesítése a termék elérhetőségéhez és az értékesítő lehetőségeihez mérten a lehető legrövidebb időn belül fog megvalósulni. Szálitási lehetőségek és költségek Szálítási lehetőség Kézbesítés Ár Megjegyzés 50 000 Ft < Magyar posta - MPL (banki utalás / online fizetés) 1-2 nap 999 Ft Az utalt összeg beérkezése után szállitjuk a megrendelést. ingyenes Magyar posta - MPL (utánvét) 1200 Ft - Csomagküldő - személyes átvétel több mint 30 helyen Magyaroszágon! Annak érdekében, hogy a lehető legközelebb legyünk ügyfeleinkhez, kiterjedt átvevőhelyeket kinálunk Magyarországon a Csomagküldő közreműködésével.
Ezért nevezték el fejes görbének. Az ekkora nagyságú bicskákhoz képest súlya sokkal könnyebb. Íves formája tetszetős, jó fogású, szintén erős bicskának tartják. Szalonnázó bicskák Hosszú egyenes keskeny nyelű, középre hegyesedő egyenes pengéjű kifejezetten elegáns bicska, elsősorban étkezési célokra. A keskeny mivolta miatt erőteljesebb igénybevételre nem ajánlott. Rác (széles szalonnázó) bicskák Egyenes nyelű és pengéjű, közép hegyű bicska. Kissé szélesebb és rövidebb mint a szalonnázó bicska. Szívesen választják maguknak ezt a fajta bicskát azok akik egy könnyedebb súlyú étkezési célra és munkavégzésre is alkalmas bicskát szeretnének. Arató bicskák Egyenes vagy cakli penge kerül a vége felé kissé szélesedő egyenes nyelű bicskába. ami így egy kissé markosabbá válik, de mégsem válik súlyossá. Neve is arra utal, hogy aratás idején mindenki próbált egy minden célra alkalmas aránylag méretes, nem nehéz bicskát beszerezni, amelyet, ha zsebre tett "nem húzta le a zsebét", de sok fajta munkára alkalmasnak bizonyult.
Általában minden készítőnél választhatunk szénacél vagy rozsdamentes penge között, de a saját kovácsolású, sőt, akár a damaszkolt penge is elérhető. Reneszánsz indul A fenti felsorolás típusok tekintetében nem volt teljeskörű, csak a legismertebb, leggyakoribb változatokat érintettük. Akit a téma mélyebben érdekel, szerencsére viszonylag könnyen tájékozódhat a neten is. Mert annyira azért nem vészes a helyzet, sőt, talán valamiféle kibontakozó magyarbicska-reneszánszról is elkezdhetünk már suttogni. Ne maradj ki te sem: ráadásul ez pont az a kompromisszum nélkül, örömmel vállalható, egészséges téma, ahol sem a túlzásba vitt magyarkodás, sem a sokszor már erőltetett, kereskedelmi célzatú hungarikumozás nem érhető tetten. S hogy mi is az a címben szereplő pakli? Hát, ugyanaz, mint a bakni. Vagy a pakni. Mivel azonban valahol abba kell hagyni, most legyen elég ennyi. Erről majd máskor... (A szerző és a Késportá fotói. )