Kutatásokat végzett és könyvet is írt a témáról a hetvenes évek derekán, de a nagy áttörést ez még nem hozta el számára. Már bőven hatvan felé járt, amikor a munkássága elkezdett széles körben érdeklődést kiváltani. 1988-ban egy kiadó felkérte, hogy írjon a flow-ról egy tudományos igényű könyvet. A Flow – Az áramlat című kötet életének fő műve lett, amely világhírnevet hozott számára, és amely rengeteg ember életére volt hatással. A flow-elmélet mögött az az elképzelés húzódik meg, hogy a legfontosabb az életben megtalálni, hogy mi az a tevékenység, ami örömet okoz számunkra. Csíkszentmihályi úgy gondolta, amikor az ember flow-élményt él át, a bevonódottság állapotába kerül, az életünknek pedig ezek a legemlékezetesebb pillanatai, ezekért a percekért érdemes élni. A flow-t önmagában jutalmazó, autotelikus élményként írta le, ami azt jelenti, hogy ezekben az esetekben maga a tevékenység jelenti a jutalmat számunkra. A flow-hoz elsöprő örömérzet társul, úgy érezzük, birtokában vagyunk a képességeinknek, a figyelmünk pedig annyira leszűkül az aktuális feladatra, hogy elveszítjük közben az időérzékünket is, minden más gondolat, minden szorongás eltűnik.
4. A flow-ban kikapcsol az ego. Eltűnnek a szorongásaok és a negatív gondolatok, mindez igen nagy erőt ad és a flow élménye után sokkal erősebbnek és pozitívabbnak éli meg magát az ember, mint előtte. 5. Az időélmény átalakulása: a flow-ban nincs időérzékelés, úgy érezzük, hogy megáll az idő. 6. A flow élmények önmagukban is jutalomértékűek. 7. A flow-hoz fontos, hogy az ember a képességeinek megfelelő kihívással kerüljön szembe. Éppen ezért nagyon fontos, hogy egy ember minél inkább elkerülje azokat az élethelyzeteket, amelyek elmaradnak képességeink aktuális szintjétől, mert ilyenkor gyakran hatalmába kerít az unalom, apátia, és a frusztráltság érzése. Amikor a feladatok és a képességek szintje egyaránt alacsony, az apátia állapotában találjuk magunkat. Így teremtődik meg az antiflow érzése. Mikor jönnek létre flow élmények? Minden olyan élethelyzetben, amikor teljesen belefeledkezünk az adott tevékenységbe, vagyis magával ragad a pillanat, máris a flow állapotába léphetünk. Lehet ez művészi tevékenység, nagy összpontosítást igénylő feladat végzése, sportolás, természetben való gyönyörködés csapatjáték, vagy bármilyen tevékenység, amiben teljesen elmerülünk és kikapcsol az én- illetve időérzékelésünk.
A flow eléréséhez a legfontosabb, hogy legyen előttünk egy konkrét cél, és hogy a kihívás ne legyen se túl magas, se túl alacsony. "Ellentétben az általános hiedelemmel, életünk legszebb élményei nem passzív, befogadó, ellazult állapotban érnek bennünket. (…) A legszebb pillanatok általában akkor következnek be, amikor valaki testi vagy szellemi teljesítményét megfeszített akarattal a végletekig fokozza, hogy véghez vigyen valamilyen nehéz, de fontos feladatot" – írta könyvében. Csíkszentmihályi Mihály egész életében kutatta a flow-élményt. Az első, áttörést hozó műve után pedig még számos könyve megjelent, ezek közül több magyarul is olvasható (pl. Az öröm művészete, A kreativitás, A fejlődés útjai, A futás öröme, Tehetséges gyerekek – flow az iskolában, Jó munka, Életre hangolva, Kamasznak lenni, És addig éltek, amíg meg nem haltak). Írásai, kutatásai mögött mindig ott húzódott a flow-elmélet és az elképzelés, hogy a boldogságunkért mi magunk is tehetünk: "A boldogság valójában olyan állapot, amelyre fel kell készülni, és mindenkinek magának kell ápolnia és óvnia.
Előjegyzem
Összefoglaló A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése. Csíkszentmihályi Mihály, a pozitív pszichológia vezető gondolkodója, forradalmi művével saját kiteljesedésük lehetőségeit tudatosan vagy ösztönösen kutató milliók életére volt hatással. Elismert pszichológusok, üzletemberek, művészek, politikusok és sportolók, továbbá a lélek működésével és rejtélyeivel rendszeresen foglalkozó szülők, pedagógusok, orvosok és kreatív szakemberek sokasága merített ihletet a könyvből. A boldogság keresése és a kizökkent sorsok helyreállítása utáni vágy az emberi lélek mélyéről ered, az ideális életről való elmélkedés egyidős a filozófiai gondolkodással. A flow elméletének ritka erénye, hogy komoly kutatómunka alapozta meg, ugyanakkor leírása, illetve rendre beigazolódó következtetései a pszichológiában járatlanok számára is érthetőek és sokszor a rendkívüli felismerés erejével hatnak. A Flow most Az elme kerekei sorozatban, az 1997-es kiadáshoz képest lényegében változatlan szöveggel jelenik meg.
Nem értette az egész helyzetet, és ekkor kezdett a megoldáson magyarnak, sem olasznak nem érezte magát, nem voltak barátai, és nem szeretett iskolába járni. Miután Rómába költöztek, apjának segített a családi költségvetést kipótolni úgy, hogy alkalmi munkával szerzett pénzt. Mindeközben álmát – az emberi élet teljes megértését – nem adta fel, ezért az Amerikai Egyesült Államokba utazott az egyetemre, ahol pszichológiát tanult. Előadások és szemináriumok mellett egy szállodában kereste meg a kenyérre valót. A pszichológiában, amit az egyetemen tanítanak, azonban csalódott. Tanárai, akik meglátták a benne rejlő tehetséget, ajánlották neki, hogy menjen át a Chicagói Egyetemre, amely az Egyesült Államok legjobb 10 egyetemének egyike. Csíkszentmihályi így is tett. Időközben egy érdekes területet fedezett fel: rájött, hogy a festők képeik alkotása közben úgy viselkednek, mintha transzba estek volna; annyira leköti őket az alkotás élménye, hogy elfeledik a való világot. Ezt lehet érezni más tevékenység közben is (sakk, hegymászás stb.
Az 1960-as években fogant meg Csíkszentmihályi fejében a flow gondolata, amikor a kreativitás folyamatát kutatta. Többek között elhivatott festőkkel folytatott beszélgetései alatt hasított belé a felismerés, hogy milyen rendkívüli mértékben képesek ezek az emberek figyelmen kívül hagyni az éhséget, a kényelmetlenséget és a fáradtságot, amíg a képeiken dolgoznak. Ezek a művészek kétségkívül élvezetesnek találták a festést. Amikor a festés szubjektív élményéről beszéltek, úgy fogalmaztak, " olyan volt, mintha lebegtem volna " vagy " mintha valami áramlat sodort volna magával ". Így született meg az áramlat elnevezés. A flow-élmény olyan természetes hangulatállapotot jelent, amely a mesterséges kedélyjavítással vagy a tisztán hedonikus élvezetekkel szemben pozitív, termékeny és irányítható, és nem okoz lelkifurdalást, szégyent vagy egyéb kárt sem saját magunknak, sem a társadalomnak. A Wikipédia szerint a flow olyan mentális és fizikai állapot, amelyben egy személy valósággal elmerül egy számára élvezetes tevékenységben, tér- és időérzékelése megszűnik, és maximálisan átadja magát a pillanatnyi élménynek.
Három évtizeden át oktatott az intézményben, mielőtt a Claremont Graduate Universityhez került volna – itt alapította meg 2000-ben a Quality of Life Research Centert (Életminőség-kutató Központot), ahol nyugdíjba vonulásáig tanított. Fotó: Bócsi Krisztián Csíkszentmihályi nevét a flow-élmény kapcsán ismerte meg a világ, amelyet 1975-ben írt le tudományos pontossággal. A flow az az állapot, amikor teljesen elmélyülünk egy tevékenységben – olyannyira, hogy a hétköznapi problémáink szinte megszűnnek, időérzékelésünk megváltozik, hangulatunk pedig egyre jobb lesz. A flow-élményt megtapasztalhatjuk például futás, festés, sütés, de akár futószalag melletti munka közben is. Csíkszentmihályinak a témában írt könyve, A Flow – Az áramlat – A tökéletes élmény pszichológiája 1990-ben bestsellerré vált. Teóriájának érvényességét az élet különböző területein is igazolta a további köteteivel: A fejlődés útjai – A harmadik évezred pszichológiája; Kreativitás. A flow és a felfedezés, avagy a találékonyság pszichológiája; Jó üzlet.
Hitt abban is, hogy a pszichológiának és a társadalomtudományoknak ebben komoly felelőssége van, mert a jól megalapozott gondolatmenetek tényleg alkalmasak arra, hogy jobb életet teremtsenek az emberiség számára. Ő eszerint élt és ennek fényében végezte kutatásait. Flow - Az áramlat Ford. : Legéndyné Szabó Edit, Athenaum, 2020, 372 oldal Ha megnézzük Csíkszentmihályi pályáját, hamar kiderül, hogy ez az optimista életszemlélet és a tudomány erejében való hit volt az a két dolog, amely megalapozta a sikerét. A pozitív pszichológia képviselőjeként és egyik megalapozójaként ugyanis azt kutatta, hogyan lehetne teljesebb az életünk, hogyan lehetne több boldog élményben részünk. A flow fogalma ma már közismert, de Csíkszentmihályi Mihály elmélete nagy utat járt be, mire ilyen sokakhoz eljutott. A pszichológust már egészen fiatalon foglalkoztatni kezdte az állapot, amelybe a művészek alkotás közben kerülnek, ahogy az is, amikor más örömteli tevékenységek közben – legyen az sport, vagy bármilyen önmagáért végzett tevékenység – megjelenik a bevonódás, az elmélyülés érzése.