Ezen kut fenekére lökték a szép királynét, s annak kihült ágyát Luczinda foglalta el, kinek külseje most már a volt királynétól mákszemnyit sem különbözött, s a haza tért király a szörnyü csalást észre nem vévé. A kis őzike napjait ezután a kut körül töltötte, mi a szemes banyának figyelmét nem kerülé ki. Megtanitotta tehát leányát, hogy királyi férjétől az őz meggyilkolását csikarja ki, s annak kivitelére illy tervet koholtak. Luczinda halálos betegnek téteté magát, piros szinét anyja sárgára változtatta. — Férje éjjel nappal ágyánál ült, az őz a kut szélén járdogált. Orvosságot sehol nem találtak, s ekkor Luczinda előre kikoholt tervéből a kis őznek szivére s májára éhezett. Férje megborzadt ezen váratlan nyilatkozatra, s nem hitt nejének; nem hitte, hogy annyira bálványozott állatocskáját megöletné; de Luczinda nem tágitott, mig elvégre a király, szivén hordván neje egészségét, rábirni engedte magát, s egyik szakácsnak az őz megölésére parancsot adott. Jól hallotta az őz mind Luczinda kivánságát, mind a parancsot, de hallgatott, s a helyett hogy magát kinyilatkoztatná, szokott helyére a kuthoz ment, hol mély keservek közt igy beszélt le a czethal lakába: Nénikém, nénikém, Te kedves nénikéin!
Gyere ki a kutból, Czethalnak gyomrából, Mert fenik a kést Gyenge kebelemnek, Mossák a medenczét Szép piros véremnek! Midőn a szakács, hoszu kés kezében, a vágószékre huzandó állathoz lopódzott, és már harmadszor zengé ma keserves dalát, hallván ezt a kiküldött, ijedten a királyhoz szaladt elbeszélni, mit látott és hallott. — Ekkor maga a király megy megtudni, vajjon igaz-e? A kis őz most kétszerte keservesebben sirt, mint máskor, s könyezve dalolta: Te kedves nénikém! Erre a király előlépett rejtekéből, s a faggatott őz neki mindent kivallott, elmondta, miként hurczolták ki nénjét ágyából a boszorkány és kapus, s miként lökték a mélységbe. Alig végezte beszédét a szép állat, azonnal a roppant czethal a kut fenekéről kivonatott, s annak felhasitott gyomrából a valóságos királynét hétszerte szebben, mint annakelőtte, maga a férj emelte ki, s diadallal vezeté be. Luczindát pedig anyjával s a kapussal együtt négy részre daraboltatva, vára négy szögletére feszittette, hogy mindenki példát venne rólok.
Mit férj a nőtül fel se' vesz! De tartsunk sort: — Tamás tehát Pompás helyen érzé magát, Kandallónál — jó tűz alatta — A sör magát dicsőn itatta; Mellette Csiszlik Jancsi, a Hű, régi korhely czimbora: Egymást testvérkint szeretik. Nyakaltak együtt hetekig! Dal s zaj között az este mult. A sör meg, az mindég javult: A csaplárné enyelg Tamással Sok titkos édes lábnyomással; Csiszlik minden vadat elészed: Röhögte a csaplár a készet; — Künn zúghat a vész, bőghet is: Tamás nem vét rá fittyet is. A Gond, hogy ily boldogot lát. Serhabba fojtá önmagát Mint méhe száll kincscsel rakottan, Szállt minden percz gyönyörre ottan; Ur a király: hanem Tamás Boldog, dicső, mint senki más! De a gyönyör: el nyílott mák, Érintsd, s leomlott a virág! Vagy hó, mely a patakba hull, Perczig fehér — aztán sehul! Vagy tünde csillag: azalatt Míg rámutatnál, leszaladt! Vagy a szivárvány dísze, mely Zápor között mosódik el. Időt ki köt meg?... Itt az óra: Tamásnak is kell ülni lóra; A rémes óra eljőve, Az éj ivének zárköve; S oly éjszakán lesz indulandó.
Jánoska könyezve tekintett nénjére, s szavát ismétlé. Ne igyál, édes Jánoskám, farkas lesz belőled. János, noha nyelve kéreggé száradt az égető szomj miatt, engedelmeskedett, s tikkadtan tovább mendegéltek. Ut közben őznyomra találtak. Ebben tiszta viz csillámlott és csak ugy itatta magát. Jánoska lábai a nyom mellett öszverogytak, s minden ellenzés daczára vizét mohón itta ki. — Nénje midőn látná jóslata teljesültét, sirt, siránkozott; öcscse szép barna fürtei egyszerre puha, szürkés szálakká idomultak, kis fülei mögött szikár szarvak bujtak ki, lábai s kezei karcsu lábakká meredtek, s a gyönge őz mosolyogva simult kisded kezeivel egyre simogató testvéréhez. Igy mendegéltek tovább a szép leányka és kisded fiu, a karcsu őz. Végre királyi udvarba érkeztek, hol az ifju király vidám arczczal fogadá különös vendégeit, s számokra csinos szobát nyittatott. Itt lakott a leány őzike lestvérével, s noha megtiltotta neki a mások előtti nyilatkozást, magokban mindig csevegtek a meghalt jó anyáról, utjokról, a szép királyfiról, s annak gyakori vadászatairól.
Ha a felhasználó elég nagy, egy bizonyos mennyiséget beszállíttathat, de a fogyasztási profiljához igazodó változó résznél, továbbá a megújuló forrás technológiájából következő termelési profil bizonytalansága miatt nem tudja kikerülni a kereskedőt. A fogyasztás részleges kiváltása saját beruházással tehát elképzelhető, de reálisan ez jelentősen drágább lenne, mint a származási garancia beszerzése, hiszen a kereskedő hozzáfér a piac legkedvezőbb forrásaihoz is, illetve egy nagyobb méretű portfóliót optimalizál - véli az MVM Partner Zrt. Nap-, szél-, víz- és nukleáris energia? A származási garanciák piaca már most is nemzetközi, nem függetlenül attól, hogy a hazai források meglehetősen korlátosak. Az ügyfelek nem ritkán azt is meghatározzák, hogy pontosan milyen típusú termelésből származó GO-t kívánnak vásárolni, a kereslet kielégítése pedig sokszor külföldi forrásból történik. A kedvezőbb árazású, vízerőművi termelésre vonatkozó GO elsősorban az alpesi, a skandináv és a balkáni országokban nagyobb mennyiségben rendelkezésre álló kapacitásokra támaszkodik, míg a magyarországi eredetű GO-k egyelőre többnyire a nap- és szélalapú termeléshez kapcsolódnak.
'Ébredjetek...! kenyérebédig Fogtok nyujtózni tán, Ti naplopók! és tátni szájatok A sült galamb után?! Dologhoz lásson, aki csak bír! Csorbóka, dudva veri fel Szőlőtök a hegy oldalában; Gyomlálni és kapálni kell! ' Szólott, megrúgva talpát Három testvérfiaknak A zsémes nő; s azok rá Álmosan felriadtak, Készülvén a szőlőmunkára, A hegynek lejtős oldalára. És mond ifjabb leánytestvérök: - S beszéde volt bátortalan - »Hát nincs ma ünnep, nénémasszony? Azt gondolám, urnapja van... « De ráriadt vadúl szegényre A durcás vén leány, Száraz kezét arculcsapásra Fogván fel a pogány: 'Menj, istenadta urnapoddal Színem elől, te csacska féreg! Hogy helytelenkedhess napestig, Ünnep kell úgy-e, meg legények? A két szemed tüzes fogóval Szedem ki mindjárt, hitvány pára! Ha mátul fogva nézni is mersz A szomszéd dolgatlan fiára! No csak lássa meg már az ember! Hogy ő tanítson, még csak az kell! Most pedig az erdőre mégy, Egyik lábad itt, a másik ott; - S ha száraz galy nem lesz elég: Akkor lesz még ünnepnapod!