Rovat Rovatok – 0 db találat
Az orosz-ukrán háború miatt a francia női kézilabda-válogatott irányítója, Grace Zaadi nem tér vissza Rosztovba, a válogatott Horvátország ellen lejátszott mérkőzése után. (27-19-re nyertek a franciák). Az irányító 2020 nyarán érkezett a Rosztov Don együtteséhez, akikkel két évre szóló szerződést írt alá, amit januárban egy évvel meghosszabbított. Az orosz csapat a BL csoportkör második helyén végzett, amely automatikus negyeddöntőt jelentene, azonban az orosz és fehérorosz csapatokat az Európai Kézilabda Szövetség kizárta a további kupaküzdelmekből. A információi szerint Zaadit a szezon végéig elengedte a Rosztov Don. Az olimpiai bajnok irányító vagy Metzben, vagy Brestben fog szerepelni az idény hátralévő részében. Zaadi korábban már szerepelt a Metz együttesében, 2013 és 2020 között erősítette a klubot, akikkel a legjobb eredménye a 2019-ben elért BL négyesdöntő volt. A Metz együttese a Dortmund ellen lép pályára a nyolc közé jutásért, de a Rosztov Don kizárása miatt ez a párharc Final Fourért megy, amelyet 2022. június 4-5-i hétvégén rendeznek a budapesti MVM Dome-ban.
"Sokat tett a védekezés azért, hogy ez a meccs így alakuljon. Ennyi kapott góllal nem lehet meccset nyerni. Kényszerűségből többet kellett cserélnünk, egyértelműen a védekezés döntötte el ezt a mai meccset. Számolgatni mindig érdemes, még tovább lehet jutni. Nagyon nagy vérveszteség nekünk, hogy elvesztettük a két irányítónkat. Az olimpiai selejtezőhöz képest mások az ellenfelek, a kulcsjátékosok sem úgy játszanak mint a selejtezőn, de összességében hátul nem tetszik nekem ez az egész" – mondta Elek Gábor. "Nagyon pechesek vagyunk, elvesztettük a két irányítónkat, nagyon csalódott vagyok. Én is felrakom a kezem, nem tudtunk egy faultot csinálni hátul, nem tudtuk megállítani az oroszokat, a kapusoknak nem tudtunk támogatást adni. A támadás egész jó volt, de ilyen védekezéssel senki ellen nem tudtunk volna nyerni. Mindenhonnan gólt kaptunk. A brazilok elleni vereség után sokat beszéltünk, de szinte semmi nem változott. Értelmetlenül állok azelőtt, hogy nem jönnek a dolgok, amikre készültünk, mintha összeroppant volna minden, amikor az olimpia elkezdődött, nagyon szomorú vagyok és csalódott.
Az oroszoktól is kikapott a magyar női kézicsapat a tokiói olimpián A magyar válogatott 38-31-re kikapott az Orosz Olimpiai Csapattól csütörtökön a tokiói olimpia női kézilabdatornájának harmadik fordulójában. Háfra Noémi (k) és az orosz Antonyina Szkorobogatcsenko (b) és Anna Szedojkina (j) a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia női kézilabda-bajnokságának… Tokió 2020: Lassan edzéshez is kevesen leszünk – Elek Gábor Mint ismert, továbbra is pont nélkül áll a magyar női kézilabda-válogatott a tokiói olimpia csoportkörében, miután a harmadik fordulóban 38–31-re kikapott az Orosz csapattól. Elek Gábor szövetségi kapitány, Schatzl Nadine és Szöllősi-Zácsik Szandra is rendkívül csalódottan nyilatkozott az újabb vereség után.
Férfi kézi: a magyar válogatottat dicsérte a németek átlövője A magyar férfi kézilabda-válogatott március 19-én Gummersbachban, egy nappal később Kasselben lép pályára Németország ellen felkészülési mérkőzésen. Julius Kühn, a német válogatott balátlövője nagyra tartja a magyar irányítókat, beállókat és kapusokat – mondta el a Német Kézilabda-szövetség honlapjának. Kézilabda Eb: Tudta-e?
Férfi kézi: Mikkel Hansen túl van a veszélyen – oda lehet fél éve A francia Paris Saint-Germain férfi kézilabdacsapatának dán sztárja, Mikkel Hansen jobb térdét a múlt héten műtötték meg hazájában, de miután visszatért Párizsba, tüdőembóliával párosuló vénagyulladást állapítottak meg nála. A PSG közleménye szerint a balátlövő már túl van a veszélyen, de ebben az idényben már nem léphet pályára. Férfi kézi vb-sel. : az izraeli válogatott lesz a mieink ellenfele Izrael idegenben is legyőzte Litvániát, így 55–49-es összesítéssel nyerte meg a párharcot a 2023-as svéd–lengyel közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság európai selejtezőinek 1. körében, így a magyar válogatott ellen játszhat vb-részvételért. Férfi kézi: Fazekas Gergő csak élvezni akarja a neki jutó játékperceket Fazekas Gergő körül zajlik az élet: a 19 éves irányító ismét meghívást kapott a magyar férfi kézilabda-válogatottba, miközben a napokban hivatalossá vált, a következő idénytől a Wisla Plockot erősíti. A németek elleni, két felkészülési mérkőzés előtt beszélgetett vele az NSO Tv.
Németh András a magyar szövetség honlapjának elmondta: a csoporttal talán kevesebb problémájuk lesz, bár a negyedik kalapból a legerősebb válogatottat, a lengyeleket kapták. Spanyolországról és Oroszországról pedig elmondható, hogy kézilabda nagyhatalmak, és bár az utóbbi években visszaestek, de olyan játékosok alkotják a csapataikat, akikkel bármikor visszakerülhetnek korábbi helyükre a világban. "Az águnk, azzal hogy a dánokat az európai szövetség a második kalapba tette, nagyon nehéz lett, hiszen a norvégok és a románok is Debrecenben játszanak" - tette hozzá Németh. A válogatott játékos, Soós Viktória szerint nem könnyű a sorsolás, de lehetett volna nehezebb is. "Egy Európa-bajnokságon nincs könnyű ellenfél, meg kell dolgoznunk a sikerért. Nem lehet senkit félvállról venni, de megteszünk mindent, hogy hazai pályán jól szerepeljünk" - mondta. Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke úgy véli: a válogatott csoportja kiegyensúlyozott, nem a legkönnyebb, de nem is a legnehezebb és két egyformán erős ág alakulhat ki a középdöntőre.