A jelentés szerint az angol nyelvtudással kapcsolatos követelményeket az "iparág igényeihez" kellene igazítani. Ez egyes munkavállalók esetében kevésbé szigorú tesztelést jelenthet. "Nagyobb biztonságot adtunk az ágazatnak azzal, hogy 2024 végéig engedélyeztük az idénymunkások programját, amely lehetővé teszi, hogy a tengerentúli munkavállalók legfeljebb hat hónapra az Egyesült Királyságba jöjjenek, hogy a kertészeti ágazatban dolgozzanak. " - állt a Defra nyilatkozatában. Azt is hozzátették, hogy az új, pontalapú bevándorlási rendszerüket több szakmára, köztük a hentesekre is kiterjesztették, akik mostantól a világ bármely pontjáról érkezhetnek az Egyesült Királyságba dolgozni.
Bodrogi Gyula, Pálfi Kata, Gula Péter © TV2 Mert a 2020 utolsó napjain kezdődött sorozat sztorijában egyébként van lehetőség. Egy Balaton-felvidéki férfi megtudja, hogy a nagyapja kútjából az ország, sőt talán a kontinens legszerencsésebb összetételű gyógyvize tört elő, amely révén olyan gazdagságra lehetne szert tenni, hogy azt Jockey Ewing is megirigyelné két whiskey között, ha tartana köztük szünetet. Ahhoz viszont, hogy a helyzettel valamit kezdeni tudjon, kéne némi kezdőtőke, amit nem tud és nem is akar tisztességes úton előteremteni, így viszont pillanatok alatt érintett lesz a falu minden, bűnözésre kicsit, közepesen és nagyon hajlamos lakója, építési vállalkozótól politikusig. Eközben pedig a másik történetszálon egy orvos kényszerül leköltözni ugyanebbe a faluba, miután megpróbálják megtenni bűnbaknak egy felsőbb szinteken lerendezett, gyógyszerekkel összefüggő mutyiban. És ha csak ezt a pár mondatot vesszük, ebből még lehetne egy új Aranyélet is, társadalomrajzzal, az egész országot behálózó, kis- és nagypályás bűnözés feltérképezésével, súlyos drámákkal.
A képviselők azt mondták, hogy "megdöbbentette őket, hogy a kormány nem értette meg a munkaerő-problémákat", és "nemkívánatos tendencia volt... az ágazatot hibáztatni, amiért nem tesz többet a probléma megoldása érdekében, vagy nem használja ki teljes mértékben a bevándorlási rendszert, a saját bevándorlási rendszeréről szóló helytelen információk alapján". Nick Allen, a brit húsfeldolgozók szövetségének vezérigazgatója szerint a Brexit utáni új bevándorlási rendszer és a Covid hatása "bénító" volt. "Az ukrajnai konfliktus következtében az Egyesült Királyság élelmezésbiztonságának súlyos próbatételével találtuk szembe magunkat, ami egyértelműen kedvezett a strukturális gyengeségek kialakulásának, mindez pedig veszélyezteti a brit élelmiszerbiztonságot. " Az FDF politikai és vállalati ügyekért felelős igazgatója, Jayne Almond elmondta: "A brit élelmiszer- és italgyártókra nehezedő inflációs nyomást súlyosbítja, hogy sok vállalkozás továbbra is küzd a rendszerszintű munkaerőhiánnyal. " Az új jelentés a munkaerő-stratégia "radikális újragondolására" szólít fel, beleértve a szakképzett munkavállalók vízumrendszerének felülvizsgálatát; valamint az idénymunkások kísérleti vízumrendszerének állandóvá tételét.
Szóval a TV2-nek most már tényleg kellett valami, amivel harcba szállhat az RTL ellen: be is mutatták pont ugyanakkor és pont ugyanabban az idősávban a Doktor Balaton t, amikor a másik nagy csatorna a Keresztanyu t. És a slusszpoén: a Doktor Balaton t ugyanaz a műhely gyártja, amely a Mi kis falunk at és a Drága örökösök et is elkészítette (a Kapitány Iván producerhez kötődő Content Lab&Factory). És ha netán gúnyolódásnak tűnne, hogy innen-onnan halászták össze a sorozat receptjét, ez nem (teljesen) igaz: tény, hogy a Doktor Balaton inkább hasonlítható össze az Aranyélet tel, mint egy Barátok közt - vagy Jóban Rosszban -szintű gagyival. Ami egyrészt komoly dicséret, másrészt viszont azért nem szabad túlértékelni az "összehasonlítani" szót sem, mert azért az még hunyorogva, sötétben, fél szemmel és fejen állva sem kérdés egy pillanatig sem, hogy melyik sorozat jönne ki nyertesen az összevetésből, a világ bármely szempontrendszere alapján. (Spoiler: nem a Doktor Balaton. ) Persze az összehasonlítás már csak azért sem teljesen tisztességes, mert a Doktor Balaton napi sorozat, nem heti – és pont ebből fakad az egyik legnagyobb hibája.
Már ha igény, az volna rá. Kicsit persze aggasztó, ahogy a főcímben Vastag Csaba azt énekli nagy átéléssel: jó nekünk keleten!
Az elképzelések szerint a támogatáspolitika kiemelten ösztönzi a termelői együttműködések közös fejlesztéseit. Az agrártámogatásoknak elsősorban a hozzáadott érték és a hatékonyság növelését kell szolgálniuk – mondta Feldman Zsolt.
Az állatjóléti támogatások az állatjóléti feltételek javításán túl az állomány állategészségügyi állapotát, ezzel pedig az állattartás hatékonyságát is növelik, ezért a Közös Agrárpolitika 2023-tól induló új szakaszában az agrártárca bővíteni kívánja az állatjóléti programok körét. Erre a támogatási lehetőségre a húsmarhatartók is számíthatnak – mondta Feldman Zsolt Keszthelyen. A Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusán megrendezett eseményen az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kifejtette: az Európai Bizottságnak tavaly év végén benyújtott KAP Stratégiai Tervben számos tervezett intézkedés segíti a húsmarha ágazatot. Az állattartó telepek fejlesztési lehetőségei, a termeléshez kötött ágazati támogatások vagy a gyepgazdálkodáshoz kapcsolódó számos intézkedés jelentős segítséget jelent az állattartóknak a jövedelmező és fenntartható módon történő gazdálkodásban – jelentette ki az államtitkár a húsmarhatenyésztők tanácskozásán.