Medgyessy Ferenc: Szoptató anya című alkotása a Gellért-hegy déli oldalán (fotó: Flier Gergely/) Az első szobrot, Medgyessy Ferenc Szoptató anya című alkotását a Gellért-hegy déli lankás oldalának parkjában találjuk. Pontosabban azon a részén a Gellért-hegynek, ahol a lankák kezdenek egyre meredekebb emelkedőre váltani a közismert "csúszdás" játszótér fölött, már a Citadellához közelítve. Az út melletti kis tisztáson elhelyezkedő, haraszti kőből készült szobor talán a legismertebb változata a XX. századi magyar szobrászat egyik kiemelkedő alkotója e témában készült műveinek. Először 1918-ban, Maria Kienich iránti szerelmének és lányuk születésének idején faragta meg. Ettől kezdve a szoptató anya Medgyessy kedvelt témája volt. Az 1956-os hódmezővásárhelyi kiállításáról beszámoló Viharsarok folyóirat is két változatát említi a kiállított szobrok között. Itt az odaadás, a boldogság, a féltés gesztusait emeli ki a cikkíró. Ehhez mi azt tennénk még hozzá, immár a Gellért-hegyi változatról szólva, hogy a két alaknak olyan egysége: az édesanyának karjában tartott gyermeke számára szinte még az anyaméh biztonságát visszaadó gesztusa jelenik itt meg, amely anyaszobraink egyik legmegrendítőbb remekművévé teszi ezt az eszközeiben egyszerű alkotást.
Az anya talán Gárdonyi Géza könyvét tartja kezében, de utalhat a jelenet arra is, ahogy az íróvá lett Gárdonyi gyermekként hallgatta édesanyja mesemondását. Maróti Géza: Anya két gyermekével, XI. kerület, Villányi út 4. (fotó: Flier Gergely/) Utolsó szobrunkhoz egy megállót kell megtennünk villamossal a Móricz Zsigmond körtér irányába. Gyönyörű szecessziós szobor áll a Villányi út 4. homlokzatán, a Körtér környékének egyik jellegzetes régi lakóházán. Az Anya két gyermekével Maróti Géza alkotása 1909-ből. A klasszikus szépségű főalak az igazi "erős asszony", két gyermeke szinte kapaszkodik fátyolszerű ruhájába. Szecessziós alkotásról lévén szó, idomaiból, alakjából cseppet sem hiányzik az érzékiség. Anyák napi sétánk végéhez értünk. "Állj meg, és gondolj édesanyádra... " A pestszenterzsébeti Anyák szobra egyszerű, lényegre törő mottóját ismételve zárjuk cikkünket, rácsodálkozva egyben az ezeket a műremekeket létrehozó gyermeki szeretetre is, amely ott munkált a művek állítóiban és alkotóiban.
Nyitókép: Gellért-hegy, Medgyessy Ferenc: Szoptató anya című szobra (fotó: Flier Gergely/)
Sokkal határozottabb és felszabadultabb. ÉN MEG SOKKAL NYUGODTABB ÉS KIEGYENSÚLYOZOTTABB VAGYOK, HOGY NEM ELLENEM, HANEM KÖZÖSEN EGY CÉL ÉRDEKÉBEN TEVÉKENYKEDÜNK. Nincs ám ebben semmi csiri-biriség. Hiszen ezernél is többen vagyunk odabent, és az a cél, hogy mindannyian egy cél irányába állítsuk az energiánkat. Én nem vagyok önmagam részeinek a zsarnoka, hiszem szeretettel és asszettív (őszinte) kommunikációval minden blokk feloldható. Úgy kint, mint bent! Az önromboló-öntudatlan teremtéseim száma egyre fogy. Érzem, hogy felnőtt-érett-integrált személyiséggé váltam. Ám vannak még részeim, akikkel meg kell állapodnod, megegyezésre kell jussunk, hogy szent célomat egyre hatékonyabban, falak és önkorlátozó energiák nélkül tudjam megélni. Ha elakadsz a gyógyító beszélgetés folyamatában, elveszik valahol a tisztánlátásod, kérdezz bátran, fogok rá válaszolni. Szabadítsd fel magad a múlt fájdalmaitól az ő felszabadítása által! HAJRÁ!
Ez a mozzanat a 113 éve felállított carrarai márványszobor előtt álló szemlélőt elgondolkodásra készteti élet és művészet viszonyáról, mulandóságról és örökkévalóról. Anyai szeretet. Botfai Hűvös László szobra a II. kerületi Vérhalom téren (fotó: Flier Gergely/) A Vérhalom téren, Buda egyik gyerekzsivajtól hangos terén is szobor köszönti az édesanyákat, akik közül sokan a szobor előtt elhaladva hozzák a közeli játszótérrea gyermeküket. Botfai Hűvös László alkotása az Anyai szeretet címet viseli, és 1937 óta áll a téren. XIII. kerület, Visegrádi utca 38/b, Matyó népviseletes anya gyermekével, Sóváry János szobra (forrás: Fortepan) Az újlipótvárosi Visegrádi utca 38/b ház homlokzatán különleges anyaábrázolást láthatnak a magasba feltekintők. Sóváry János alkotása a Matyó népviseletes anya gyermekével. A modern stílusú lakóház fehér műkővel fedett homlokzatán áll a majd három méter magas méltóságteljes nőalak, karján kisdedével. A népviseletes szobor távol áll holmi olcsó népieskedéstől. Hosszú posztamensen elhelyezkedő alakja bálványszerű, szakrális érzetet kelt a puritán épületen.
Impresszum A képeknél/mandaláknál/illetve az oldalon található szövegeknél a szerzői és minden jog fenntartva! Megosztható változtatás nélkül, az alkotó, illetve a forrás megjelölésével. Mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles! A képek kereskedelmi forgalomba NEM hozhatók, pénzért nem adhatók el! A képeket NE vágd szét, ne feliratozd le sajátként, ne szerkeszd át! © Sandal-Bárány Tünde Nikoletta alatt lévő művei Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd! 4. 0 Nemzetközi Licenc alatt van. Based on a work at ©ALL RIGHT RESERVED! Az ékszerek/ásványok nem gyógyszerek, nem minősülnek terápiának, nem helyettesítik az orvosi kezelést! Betegségével forduljon orvoshoz, szakemberhez! Az oldalon csupán az ásványok feltételezett hatásai vannak feltüntetve (spirituális szemszögből).
Mindenki elcsendesült. Rájöttem, hogy lassan vége a transzlégzésnek. Amikor kissé szédelegve felültem, és felkapcsolták a villanyt, rácsodálkoztam az órára: két óra telt el, holott egynek se tűnt. Lassan készülődnöm kell a hétvégére, hátha ott még folytatódnak a folyamatok, amik itt elkezdődtek.