2022. feb 25. 13:40 Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Orosz Nagydíjának időmérő edzésén a Szocsi Autodrom versenypályán. / Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov Péntek délelőtt az UEFA döntött úgy, hogy elveszi Szentpétervártól a Bajnokok Ligája rendezést. Pár órával később a Nemzetközi Autómobil Szövetség, a FIA is úgy döntött, elveszi Oroszországtól a Szocsiba tervezett szeptemberi futamot. A férfi teniszversenyeket szervező ATP is rövidesen dönt a szentpétervári tornáról. Erről a FIA csütörtök, késő este döntött, pénteken pedig az álláspontját is nyilvánosságra hozta: "Az FIA Forma-1-es világbajnokság olyan országokba látogat el a világ minden tájára, amelyek pozitív jövőképet mutatnak, hogy egyesítsék az embereket, összehozzák a nemzeteket – áll a közleményben. Szomorúan és döbbenten figyeljük az ukrajnai fejleményeket, és reménykedünk a jelenlegi helyzet gyors és békés megoldásában. Csütörtök este a Forma-1, az FIA és a csapatok megvitatták sportágunk álláspontját, és azt a következtetést vonták le, az összes érintett véleményét is beleértve, hogy a jelenlegi körülmények között lehetetlen az Orosz Nagydíjat megrendezni. "
Nikita Mazepint azonban nem tiltotta el az FIA a versenyzéstől, viszont kizárólag az FIA színeiben versenyezhet, orosz pilótaként nem gurulhat a rajtrácsra. Így a szabályok értelmében Mazepint maradhatna a mezőnyben, de immáron otthoni futam nélkül. Forrás
Fotó: XPB Felmerült, az F1 csak a mostani háborús viszonyok mellett tartja lehetetlenségnek, hogy Oroszországba látogasson, ám mivel a futamig még hét hónap van hátra, és ez idő alatt akár rendeződhet is a helyzet Ukrajnával, Szocsi számára még lehet visszaút. Ennek ellentmondanak ugyanakkor az F1-es paddockban járatos újságírók értesülései, akiket forrásaik arról biztosítottak, hogy már eldöntött tény, nem lesz idén F1-es verseny Oroszországban. Amennyiben valóban így van, a fenti megfogalmazást vélhetően a szervezőkkel kötött megállapodás, illetve jogi okok indokolják. Akárhogy is, a promóter az F1 bejelentésére reagálva hangsúlyozta, versenyüket nem törölték a 2022-es naptárból, hanem csak felfüggesztették. "A Forma–1 által kiadott közlemény szerint az FIA a jelenlegi világpolitikai helyzet miatt úgy döntött, felfüggeszti a Forma–1-es világbajnokság szeptemberre, Szocsiba tervezett oroszországi állomásának előkészítését, mert ez nem lehetséges a jelenlegi viszonyok mellett" – állt a Rosgonki közleményében.
De az elmúlt néhány évben mely térségeknek sikerült bekerülniük a körforgásba, és több tízezres tömeget vonzaniuk a benzingőzzel és az égett gumi illatával? 2021. november 28. vasárnap, 13:01 WTCR: Történelmet írt a Zengő Motorsport Egy nagyon eseménydús futammal fejeződött be a WTCR 2021-es szezonja. Az utolsó versenyt Robert Huff nyerte meg, amivel a Zengő Motorsport először zárt dupla győzelemmel egy fordulót. 2021. vasárnap, 10:55 WTCR: Azcona nyert, Ehrlacher ismét bajnok Izgalmasra sikerült a Túraautó-világkupa idei utolsó előtti futama, melyet a Zengő Motorsport pilótája Mikel Azcona nyert meg a végén, Yann Ehrlacher pedig megvédte bajnoki címét. 2021. szeptember 30. csütörtök, 15:39 Nem árulja el a Ferrari, mennyit hoz az új motor Mattia Binotto nem volt hajlandó számszerűsíteni a Charles Leclerc autójába Szocsiban bekerült új erőforrás előnyeit, de a csapatvezető szerint 2022 szempontjából is hasznosak a tapasztalatok. 2021. szeptember 29. szerda, 10:43 Beáldozta volna a győzelmet a Mercedes Andrew Shovlin elmondása szerint azzal győzték meg a kerékcseréről Lewis Hamiltont, hogy vb-riválisa, Max Verstappen már interekre váltott.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága a rendkívül ülésén döntött úgy, hogy Szentpétervár helyett Párizsban rendezik a mostani BL-sorozat május 28-i fináléját. Az UEFA hivatalos közleményében köszönetet mondott Emmanuel Macron francia köztársasági elnöknek személyes támogatásáért és elkötelezettségéért. Párizs legutóbb 2006-ban adott otthont BL-döntőnek. A szervezet végrehajtó bizottsága egyúttal arról is döntött, hogy az orosz és ukrán válogatottnak, illetve a kluboknak további intézkedésig semleges helyszínen kell lejátszaniuk hazai mérkőzéseiket. Ugyanakkor az UEFA egyik legnagyobb szponzorával, a BL-sorozat névadó támogatójával, az orosz Gazprommal kapcsolatban egyelőre nem született döntés. Nem árt tudni, hogy a Gazprom a 2024-es németországi Európa-bajnokságnak is kiemelt szponzora. Jelzésértékű azonban, hogy a jelenleg a német másodosztályban szereplő Schalke 04 labdarúgóklub már bejelentette, hogy a mezekről eltávolítja a Gazprom logóját, ezzel reagálva az orosz katonai támadásra.
Így az orosz férfi vízilabda-válogatott március 8-án nem Szentpéterváron játszik a görögökkel a világligában. Továbbá elmarad a szinkronúszók és műugrók világkupa-sorozatának kazanyi versenye, amelyet április 8. és 10. között rendeztek volna. A FINA figyelemmel kíséri az ukrajnai eseményeket, és tüzetesen átvizsgálja az év további, későbbi időszakban szintén Oroszországba tervezett eseményeinek rendezését. Ezek után vetettünk néhány pillantást a sportesemények 2022-es versenynaptárára, hogy mely sportesemények eshetnek még áldozatul az orosz inváziónak. Nos, a nyár végén akár rögtön kettő is, hiszen augusztus 15. és 30. között elvileg olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokságnak adna otthont Moszkva. Ezzel átfedésben, augusztus 26. és szeptember 11. között pedig papíron férfi röplabda-világbajnokságot rendezne Oroszország. A sportág 24 csapatos csúcseseményét 11 helyszínen bonyolítaná le a házigazda, ez azonban erősen kérdéses. Ha már szóba kerültek a vizes sportok és a FINA, a szövetségnek el kell gondolkodnia azon is, hogy megtartsa-e Kazanyban a rövid pályás úszó világbajnokságot.
Bár még több mint fél év múlva esedékes, az Oroszország és Ukrajna között kiéleződő konfliktus az idei F1-es Orosz Nagydíjra is hatással lehet. Sajtóértesülések szerint a szurkolók bojkottot követelnek, a sportág vezetése pedig vizsgálja a helyzetet. Jelenleg az egész világot lázban tartja, hogy mi lesz a kimenetele az utóbbi hetekben kiéleződő orosz-ukrán konfliktusnak. A helyzetnek F1-es vonatkozása is lehet, ugyanis nem kizárt, hogy az események hatással lesznek az idei Orosz Nagydíjra, miután a történtek a sportág vezetésének figyelmét sem kerülték el. Az orosz-ukrán konfliktus az Orosz Nagydíjat is veszélyeztetheti Forrás: AFP/Alexander Nemenov Mint ismert, Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn bejelentette, hogy az általa vezetett ország függetlenként ismer el két ukrajnai szakadár államot, a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságot. A hadsereg bevonult ezekre a területekre, amire válaszul az Európai Unió, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok is szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben.
Az oroszok hozzátették: "Az Orosz Nagydíj promótere, az ANO ROSGONKI és a Forma–1 közötti megállapodást vis majorra hivatkozva felfüggesztették. Az eddig megvásárolt jegyeket nem töröljük, és jelenleg nincs szükség az áruk visszafizetésére sem, mert még van rá esély, hogy a versenyt megrendezik, ahogyan azt korábban tervezték. " "Az ANO ROSGONKI továbbra is a megszokott módon folytatja tevékenységét, kiszolgálja a Sochi Autodrom vendégeit, és megszervezi a motorsporteseményeket, valamint más országos, regionális és tartományi eseményeket, amiket a versenynaptárában jóvá hagytak" – írták a szervezők.