Pihenni, hol tenni vágyol, Szó nélkül t�rni, ha van, ki vádol. Nem lenni bús, reményevesztett, Csendben viselni el a keresztet, Irigység nélkül nézni végig Mások er�s, tevékeny éltit. Kezed letenni ölbe S hagyni, hogy gondod más viselje. Ahol segíteni tudtál régen, Bevallani nyugodtan, szépen, Hogy erre most már nincs er�d. Nem vagy olyan, mint azel�tt. S járni amellett szép vidáman, Istent�l rád szabott igában. De ezt a békét honnan vesszük? Onnan, ha ezt er�sen hisszük, Hogy teher, amit vinni kell, Az égi honra készít fel. Ez csak a végs� simítás A régi szíven, semmi más. Ez old fel minden köteléket, Ha a világ még fogna téged. Az Úr nem sz�nik meg tanítani, Ezért kell sok harcot vívni, Id�sen is, míg csendesen a szív az Úrban megpihen és kész vagy az � kezéb�l venni, hogy minden � - S te sem vagy semmi. S akkor lelked kegyelmes atyja A legszebb munkát is megadja. Kezed imára kulcsolod - ez mindennél dics�bb dolog. Áldást kérsz szeretteidre - Körülötted nagyra és kicsinyre. S ha majd munkád betellett, S a végs� óra elközelgett, Engedsz az égi szent hívásnak, Enyém vagy, jöjj, el nem bocsájtlak.
Adventi csendbenSzunnyadsz tán? Lámpád nem ég? Adventi csend van…Krisztus vár éretted még. Ürögdi Ferenc: Minden ádvent Minden ádvent kegyelem:Vétkem jóvá tehetem. Minden ádvent vigalom:Isten Úr... "Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy. "(Zsoltárok 23:4) Reményik Sándor: Halottak napja Halottak napja van. Az első, Mióta döngve hullott Rá a hant. A Sír tövében egy-egy fénybogárCsillog. Különben sötét a határ, S hosszú az éj alant. Szívek, tilos a nagy világítás, S virág sincs annyi már, Elpazaroltuk régi ünnepen;Egy-egy szálat visz némán, könnyesen, Ki... Az idő elszállt, csak emlékeimből élek, sírva, kacagva néha vissza-vissza nézek. Mit tettem én? Mennyi jót, vagy rosszat? Istenem még milyen feladatokat oszthat? Öreg szívem, mint vén hegedű húrja, megkopott már, ki tudja, meddig bírja? A legnagyobb kincs, mit életemben kaptam, két szép gyermek, kiknek életet adtam. S, most végre már nagymama is lettem, kis... Túrmezei Erzsébet: Újévi kérés (részlet) Új évbe indulok, és nem tudom, mi vár rám.
Egyénileg és csoportosan is használható ez a zenei és irodalmi barangolás. Jó felidézni az ősszel kapcsolatos költeményeket, a zene ereje pedig fokozza az érzelmeket. Ha ősz, akkor azt hiszem mindenkinek Petőfi Sándor Itt van az ősz, itt van újra című verse jut először eszébe. Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra Itt van... A bejegyzés a magyar költészet napja alkalmából született. Nagy hatással volt rám az az elképzelés, hogy Angliában egy hölgy gyógyszerek helyett költészettel gyógyít a verspatikájában. "A versgyógyszertár megálmodója maga tevékenykedik "patikusként" az általa létrehozott kis üzletben, és úgy véli, hogy a felírt versek valóban segítenek a pácienseknek a stressz és a fáradtság leküzdésében, de a... Almási Mihályné: Adventi csendben Adventi csend hang, csak lélek-beszéventi csendbenLehullok, Uram eléventi csendbenCsak hitem kis mécse ég, Adventi csend van, Körülöttem mély a sötét. Adventi csend van…Készül-e, mondd, a szíved? Adventi csendbenGyümölcsöt hoz-e hited?
Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe Kezdőlap » Idősek napjára » Versek Versek 2013. 08. 07 Menü Kezdőlap Képgaléria Tanévnyitó Farsang Húsvét Anyák napja Tanévzáró A fecske és a szalmaszál Pedagógus nap Idősek napjára Húsvéti szinezők Március 15. színezők Mikulás színezők Őszi szinezők Tojásfestesi módok Utolsó kép Keresés Archívum Naptár << Április / 2020 >> RSS Forrás megtekintése Statisztika Most: 1 Összes: 214835 30 nap: 2213 24 óra: 78, 2007-2018 © Minden jog fenntartva. | RSS
Megérdemlik az idősek Szeressék, tiszteljék őket! Háborút és forradalmat, Több kormányváltást átéltek. Kedves arcukon ott látható Az élet nehéz barázdái, Érett, kedves mosolyukban A nehéz sorsukat lehet látni. Gyermekeket, unokákat És dédunokákat neveltek. Becsületes, dolgos embereket Adtak e földi életnek. öregek még szeretnének Meleg családi körben élni Szívből kívánom az öregkort Egyszer, mindenki meg tudja érni. (Tomorszky Istvánné) Címkék: szeressétek élet öregek Hozzászólások Kedves Tomorszky Istvánné! Nagyon szép, szívhez szólóak ezek a gondolatok, ám rohanó világunkban igen kevés idő és még kevesebb szeretet jut az idős emberekre. Nyújtjuk az emberi élet határát, de gondoskodni elfelejt róluk a társadalom és" uram bocsá" a család is olykor! Az Idősek Világnapján azokra is gondolni kéne, akik emberhez méltatlan körülmények között, illegális gondozóotthonokban tengetik utolsó napjaikat, észélni minderről kevés!!! A mai idős ügy társadalmunk egyik nagy szégyenfoltja. Tisztelettel Gerő Zsuzsa Nagyon szép (Szeressétek az öregeket) A sírhalomra hiába teszel virágot, mindenkit addig kell értékelni, ameddig él.
Megjegyzés: 2008. 09. 22.
Amíg fiatal vagy, Sosem gondolsz arra, Hogy eljön az ősz is, S elszállnak a darvak. Nincsen sosem gondod, Nem érdekel semmi, Csak a saját dolgod. Pedig gondolnod kell, Azon sok emberre, Akik annyit tettek, S jártak a kedvedbe. Legalább e napon, Jussanak eszedbe, Legyél hálás nekik, S ne legyen feledve. Szüleid, akik az Életedet adták, Nagymamák, nagyapák, Ne legyenek árvák. Tanítóid, kiktől Csak a jót tanultad. Gondolj szeretettel Tiszteleted rójad. Törődjél és szeress, Mindenki azt mondja: Hogy amennyit most adsz Annyit kapsz, majd vissza! Reviczky Gyula: Egyedül: Magány! Magány, téged szeretlek! De csönded mégis fáj nekem, Ha úgy magamban elmerengek, S végig tekintek éltemen, Egy szó, mint kő, szívemre nehezül: Egyedül, egyedül! Azt hallom a zajos teremben: Ezek közt senki sem szeret! S hallom: nem ért itt senki engem! Ha emberek közé megyek, Szívem e hangtól sohse menekül: Ott fészkel állandón szívembe' Rossz álmival a bús magány, S úgy meg panaszolok éjjelente S kérdem: nincs hát sehol tanyám?
Óbecsey István: Szeressétek az öregeket Nagyon szépen kérlek titeket, Szeressétek az öregeket. A reszkető kezű ősz apákat, A hajlott hátú jó anyákat. A ráncos és eres kezeket, Az elszürkült, sápadt szemeket. Én nagyon kérlek titeket, Simogassátok meg a deres fejeket, Csókoljátok meg a ráncos kezeket. Öleljétek meg az öregeket, Adjatok nekik szeretet. Szenvedtek Ők már eleget, A vigasztalóik ti legyetek. Ne tegyétek Őket szük odúkba Ne rakjátok Őket otthonokba. Hallgassátok meg a panaszukat, Enyhítsétek meg a bánatukat. Legyen hozzájuk szép szavatok, Legyen számukra mosolyotok. Ők is sokat küzdöttek értetek, Amíg fölnevelkedtetek. Fáradtak Ők is eleget, Hogy ti módosabbak legyetek. Ők is elfogadtak titeket, Mikor Isten Közéjük ültetett. Azért én kérlek titeket, Ha majd az örök szeretet Elhívja Őket közületek, Ti foglaljátok el helyüket, Mert ti lesztek majd az öregek. S mindazt, mit nekik tettetek, Azt adják nektek a gyerekek. Azért előre intelek titeket, M Legrand: Az idősek tisztelete!
2011. augusztus 27. Hálás lehet a szív, mely megöregedhet. Mely sok-sok szép emlék lakóhelyévé vált, csordultig tele élettel. Ma, amikor id�sek napját ülik kedves "öregjeink" a templomban, szinte látom, amint vénséges diófa padba megpihennek az Úr színe el�tt, hogy hódoljanak a fennséges Istennek éltükért. Írigylésre méltó. De szeretnék én is egykor bölcs értelemmel, békés, dolgos kezeimet imára kulcsolni, s hálát adni mindenért. Vannak, akik el�ttünk járnak. Példamutató, a szenvedésiket is megköszönni tudó lelkek. Kérlek, bocsássátok meg, ha nem veszünk észre Benneteket. Amikor felrójuk szenilitásotok "b�nét". Amikor megel�zünk Benneteket a templomajtóban ahelyett, hogy a HELYETEKRE kísérnénk Benneteket. Mert az ÚR el�tt van a helyetek. Jézus Krisztus kézen fog és haza vezet. Segítsetek és imádkozzatok értünk, hogy megértsük, amit ti már tudtok, s tanulhassunk T�letek. Ezt kívánom így az id�sek napján. Sík Sándor: A legszebb m�vészet A legszebb m�vészet tudod mi, Derült szívvel megöregedni.