Magyarország békepárti, és a kormány minden arra vonatkozó nyomásnak ellen fog állni, hogy Ukrajnának fegyvereket szállítson – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! műsorában. Kovács Zoltán azt mondta: az a mandátum, amelyet a békevágy és a békére törekvés szellemében adtak a magyar választók a kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek, tovább erősíti a kormány – már a háború kitörése óta – vallott felfogását. Az államtitkár felidézte, hogy az ukrajnai háború kitörése előtt Orbán Viktor miniszterelnök is járt Moszkvában a békés rendezés érdekében, és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is rengeteget tett azért, hogy Magyarország a lehetőségeihez képest tűzszünetre sarkallja a feleket. Annak kapcsán, hogy bekérették a külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét, Kovács Zoltán azt hangsúlyozta: a diplomáciai, külpolitikai véleménynyilvánításnak vannak korlátai, ráadásul ez most együtt járt a magyarországi választásokba való beavatkozással.
Magyarország köztársasági elnöke 2022. április 3. napjára tűzte ki az országgyűlési képviselők általános választását. A választással kapcsolatos információk a oldalon érhetőek el. Göllei Helyi Választási Iroda HVI Vezető: Lehoczkiné dr. Kercsó Erzsébet Cím: 7272 Gölle, Petőfi u. 2/b. Telefon: +36 (82) 374 016 Mobil: +36 (30) 219 4064 Fax: +36 (82) 374 016 E-mail: KÉRELMEK BENYÚJTANDÓK (EREDETI, ALÁÍRT PÉLDÁNYBAN): Jagados Roland HVI munkatársnál E-mail:
2022. április 2. A összeállításából megtudhatja, hogy milyen okmányokkal, milyen szabályok mentén zajlik 2022. április 3-án az országgyűlési választás és a népszavazás. Szavazás a Zugligeti Általános Iskolában az országgyűlési képviselő-választáson 2018. április 8-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Magyarországon egyfordulós választási rendszer van, tehát a köztársasági elnök által kitűzött napon dől el a 199 fős parlament összetétele. A képviselők mandátuma négy évre szól, de erről lemondhatnak, illetve összeférhetetlenség esetén megfoszthatók a mandátumuktól. Szavazni a személyazonosság, illetve a lakcím igazolásával lehet, ehhez érvényes személyazonosító igazolványra, útlevélre vagy vezetői engedélyre, valamint lakcímkártyára van szükség. A koronavírus-járvány miatt a kormány meghosszabbította a 2020. március 11-e után lejárt okmányok érvényességét, így a voksoláson ezekkel is részt lehet venni. Akinek 2020. március 11-e előtt járt le az okmánya, akár a szavazás napján is igényelhet újat a kormányablakokban és az okmányirodákban.
Márki-Zay Péter ígéretet tett arra is, hogy minden bűnt elszámoltatnak kormánypárti és ellenzéki oldalon egyaránt. Azt mondta, a választási csalás szempontjából "Rákosiék amatőrök voltak Orbánékhoz képest", a jelenlegi hatalom ugyanis a kékcédulás választási csalásnál is szervezettebben szegi meg a törvényeket. Márki-Zay Péter köszönetet mondott az ellenzék aktivistáinak és szavazatszámlálóinak, akik szerinte már most is győztesnek érezhetik magukat, mivel a "történelem jó oldalán állnak". Kiemelte, kormányra kerülésük esetén megsemmisítenék a Fidesz gyermekvédelmi törvényét és helyette egy olyan jogszabályt hoznának létre, amely a "fideszes pedofilok ellen" is védeni fogja a gyermekeket. Márki-Zay Péter elmondta, látja a választási kutatásokat és optimista, hisz abban, hogy április 3-án győz az igazság, "mindenféle gonosz ellenére". Jakab Péter, a Jobbik elnöke kifejtette, szégyenkezik a kormány miatt, amely megfenyegette a sztrájkra készülő pedagógusokat. Hangsúlyozta, a kabinet állításával ellentétben nem az óvodások nemátalakító műtétei jelentik az ország valódi problémáit, hanem például a gyenge forint, valamint a drága üzemanyagok és élelmiszerek.
Jakab Péter kijelentette, Márki-Zay Pétert lehet szeretni, vagy nem szeretni, de bárki, aki nem rá szavaz az az "Orbán-rendszert tartja hatalomban". Hozzátette, egy emberként, egységesen állnak Márki-Zay Péter mögött. Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) Somogy megye 4-es választókerületének képviselőjelöltje azt mondta, az ellenzéki összefogásra szavazók egy lehetőségekkel teli szabadabb jövő mellé tehetik le a voksukat. Aláhúzta, mindenki szavazatára számítanak és a választók is számíthatnak rájuk. Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője beszédében autokrata diktátornak nevezte Orbán Viktort, akivel szemben szerinte az ellenzék egy demokratikus egységet hozott létre. Kiemelte, az ellenzéki összefogás tagjai megtanultak egy asztalhoz ülni, kompromisszumot kötni, majd kiállni a közös döntésük mellett. Dobrev Klára szerint az ellenzék kormányra kerülése esetén így fog kormányozni is, mert "csak így lehet tisztességesen kormányozni", nem ellenségként, hanem partnerként tekintve az állampolgárokra.