A 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor korábbi adásai újranézhetőek a honlapján, Facebook-oldalán, valamint YouTube-csatornáján is. A közmédia hírháttérműsorában a házigazda Lánczi Tamás politológus, az MTVA online igazgatója és meghívott vendégei hétről hétre megvitatják a hazai és nemzetközi közéleti, gazdasági, társadalmi események mögött álló mélyebb összefüggéseket, magyarázatot adnak a miértekre, segítve ezzel a körülöttünk és velünk történő események megértését. Lánczi Tamás kiemelte: szeretnének a "dolgok mélyére menni, elhagyni a zsurnalizmus világát, és avatott, komoly szakértőkkel mélyre ásni". Hangsúlyozta: nem arra vállalkoznak, hogy valakinek a véleményét megerősítsék, hanem azt szeretnék, hogy minél több vélemény hangozzon el, és minden oldalról megvilágítsanak egy témát. "48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás" csütörtökönként 20:35-tól az M1-en és a!
Ami Európából nézve irracionális, onnan nézve lehet racionális. Orosz részről volt valamilyen racionalitás a háború mellett, de ez önmagában nem lett volna elég, ha nincsen döntés az elnök részéről. Putyin döntött: lesz katonai hadművelet Ukrajnában, és innét a kulcsszó: az eszkalálódás – mondta az elemző. Adhatunk-e speciális magyar választ? G. Fodor Gábor szerint az új helyzet újdonsága, hogy egy összehangolt nyugati válasz van, és ennek mi is a részesei vagyunk. Magyarország nem lép ki a sorból, támogatja az egységes fellépést, megszavazta a szankciókat: az egység fontosabb, mintha különvéleményes politikát folytatnánk. A kérdés az, hogy Magyarország adhat-e speciális választ erre a helyzetre, van-e speciális magyar mozgástér. A stratégiai igazgató szerint van erre a helyzetre az egységes fellépésben való részvétel mellett magyar válasz is: MAGYARORSZÁG, A MAGYAR EMBEREK BIZTONSÁGA A LEGFONTOSABB, ÉS EBBŐL AZ KÖVETKEZIK, EZT VÁRJÁK EL AZ EMBEREK A DÖNTÉSHOZÓKTÓL, HOGY MINDENT MEG KELL TENNI ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY EBBŐL A HÁBORÚS KONFLIKTUSBÓL KIMARADJUNK.