– Akkor is megfizettetik vajon a kamatokat 5 évre visszamenőleg, ha a fordulónapon végtörlesztés történik? Köszönöm szépen a válaszukat! Lilla Kedves Lilla! A feltett kérdéssel kapcsolatban a vonatkozó kormányrendelet a következőket írja elő: Ha a) a támogatott személyek a kölcsön folyósításától számított 5 éven belül nem teljesítik a 14. § (1) bekezdésében foglaltakat, akkor az 5 éves időszak lejártát követő naptól, b) a támogatott személyek egyike sem rendelkezik már magyarországi lakcímmel, akkor az utolsó magyarországi lakcím megszűnését követő naptól, c) a gyermekvállalási támogatással érintett kiskorú gyermeket a támogatott személyek egyike sem neveli már a saját háztartásában, akkor a gyermeknek a szülők háztartásából való kikerülését követő naptól a kölcsöntartozás hátralévő összegére vonatkozóan a kamattámogatás megszűnik. A kölcsön ügyleti kamata a (9) bekezdésben foglaltak szerint módosul, és – a 17. §-ban foglalt esetek kivételével – az addig igénybe vett kamattámogatást az arra való jogosultság megszűnését követő 120 napon belül egy összegben, a hitelintézet útján vissza kell fizetni a kincstárnak.
(Pusztán a minimális, évi 0, 5 százalékos kezesség vállalási költség jön rá a felvett összegre. ) Vagyis érdemes lehet a leghosszabb futamidőre felvenni a konstrukciót, hiszen ez nem jár plusz teherrel. De tényleg minden esetben helytálló ez a nézet? Előfordulhat, hogy elveszítjük a kamatmentességet: ha például nem születik gyermekünk 5 éven belül, esetleg elválunk, vagy külföldre költözünk. Ezekben az esetekben a kölcsönt normál kamattal kell tovább fizetni – sok esetben pedig az addig kapott kamattámogatást is vissza kell fizetni -, ebben az esetben pedig már tényleg lényeges lehet a hátralévő futamidő, hiszen ez az az időszak, ameddig normál kamat mellett fizethetjük a tartozásunkat. A minimális futamidőre is szigorú szabályok vonatkoznak Banki szabályok is vonatkoznak a minimális futamidőre, egyik pénzintézet se fog egy évre kölcsönt kínálni. Ha pedig széles körben szeretnénk válogatni, akkor minimum 5 éves futamidőt érdemes választani. Van azonban egy szigorú jogszabályi előírás, ami erősen befolyásolja a Babaváró futamidejét: a havi törlesztőrészletünk a kezességvállalás díjjal együtt nem haladhatja meg az 50 ezer forintot.
Ugyanakkor a futamidő első éveiben éppen a kedvezmények elveszítése miatt érdemes fokozottan figyelni a hitelkiváltással. Az új hitel összege ilyenkor a kiváltandó hitel tőketartozását, a végtörlesztési díjat, és a visszafizetendő költségeket is magában foglalja. Nézz utána kalkulátorunkkal a legjobb lakáshitelnek! Család havi nettó jövedelme A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban Az eredményeket elküldtük az email címedre. Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ "spam/levélszemét" mappáját is! Gyorsan van szükséged lakáshitelre? 24-48 órán belül: előzetes hitelminősítés személyes hitelajánlat
Ráadásul úgy működik a matek, hogy minél hamarabb történik az előtörlesztés, annál látványosabb lesz a hatás. Vigyázz az előtörlesztéssel a futamidő elején! Igen ám, de a bankok bizonyos szabályokat határoznak meg az elő- illetve végtörlesztéssel kapcsolatban. A legtöbb banknál úgy szól a fáma, hogy amennyiben 3-6 éven belül teljes előtörlesztéssel élsz, vagy éppen a tőketartozás több, mint felét visszafizeted, akkor elbukhatod a lakáshitel indulásakor akció keretében igénybevett kedvezményeket. Vagyis az előtörlesztési díjon kívül azokat is vissza kell fizetni a bank részére, kivéve a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek esetében. Ehhez tudni érdemes, hogy a bankok bizonyos akciók keretében több, a lakáshitel kapcsán felmerülő költséget visszatérítenek a hiteligénylőnek. Leggyakrabban az értékbecslési díj, tulajdoni lap, folyósítási jutalék díjára vonatkozik kedvezmény, de van olyan bank, ahol például is közjegyző díj is megfizetésre kerül később. Márpedig ezek a tételek összességében 100-150 ezer forintot is kitehetnek, amire még rájön az előtörlesztési díj is.