2010. 01. 14-én lopták el Érdről a Vörösmarty Mihály úti házunk kertjéből, Lili nevű, 10 hónapos szuka, agár-vizsla-labrador keverék kutyusunkat! Előtte 2010. 10-én a tudtunk nélkül, két magát állatvédőnek nevezett hölgy 3 rendőr szeme láttára bontotta meg 1 helyen a kerítést, és ment be a kutyához. A szomszédok elmondása szerint, el akarták vinni, de több szomszéd is tanusította számukra, hogy a kutyus etetve, jól tartva, szeretve van, ezért nem vitték el. Minket erről az esetről a rendőrség nem értesített, segíteni információhoz jutni nem volt partner. A kutyust végül ugyanazon a helyen vitték ki, ahol a két hölgy megbontotta a kerítést. Aki bármit tud Lilikéről, kérjük jelentkezzen: +36-20-417-9753, (kukac) Segítségüket előre is köszönjük: Simonné Csopaki Katalin
Erre sem a kert, sem a kertben lévő kennel nem alkalmas. Kérjük, csak olyan jelentkezzen örökbe fogadónak, aki a benti tartás feltételeit tudja vállalni, melyet alkalmanként szúrópróbaszerűen ellenőrizhetünk. Érdeklődni lehet róla a e-mail címen, egy rövid bemutatkozó levéllel. 2021 március 26. A szervezet további gazdit kereső állatai: 273 db.
Olyan gazdi jelentkezését várjuk, aki hasonló körülményeket tud biztosítani számukra elsősorban kertes házban. Csak kinti-benti tartással vihetők el..
Szidd le a kutyus, ha az erkélyre piszkit (grabancát rázd meg kicsit és egy rövid rászólás) utána rögtön vidd a kutyagumit és tedd a kert egy kevésbé feltűnő sarkába és mutasd meg a kutyusodnak és símogasad, dicsérd meg – rögződjön a kis agyába itt volna a jó helye. A lényeg társuljon egy helyhez, szaghoz köthető pozitív megerősítés. Az erkélyt tessék felmosni( fehérjét lebontó) fertőtlenítő szerrel - szalmiákszesz (festékes, háztartási felszerelési boltokban kapható, szoktak macska pisis lábtörlőt ezzel mosni) Mivel a mi kutyafuttatónkon megbízható(oltott) gazdis kutyusok voltak én már 6 –hetesen felvittem, hogy szocializálódjon. Amíg a behívás 100%-an nem megy ne engedd el a pórázról! Ellenőrizd, hogy az állatorvos a kutyachip-et regisztrálta-e. A kertben tartott kutyát is 1nap1x elkell vinni sétálni (ha elszökne legalább haza tudjon találni, ismerje meg a környéket, szocializáció, neki is szüksége van haverkodásra, ahogy nekünk is embereknek), a kertben is legyen rajta bilétás nyakörv!!!
Valószínűleg nagyot hall és sötétben biztosan nem lát már jól. Olyan családot keresünk számára, ahol nyugalomban, szeretetben, igazi családtagként élhetne élete végéig. Kicsi gyerekek mellé a kora miatt nem ajánljuk. Orvosi tudnivalók: Szívféreg tesztje pozitív lett, súlyosan előrehaladott stádiumban van, ezért a kezelését ki kellett egészíteni egyéb gyógyszerekkel is. Ezt a kezelést a leendő gazdájának is folytatnia kell majd. A szívférgességet szúnyogok terjesztik, közvetlenül nem fertőz kutyáról más állatra vagy emberre. Az altatása igen kockázatos, ezért nem lehet őt ivartalanítani és elmaradt az emlőkben található csomók eltávolítása is illetve az időnként lábfájdalma miatti röntgen sem készülhetett el. Örökbe fogadási tudnivalók: Védenceink - így Tofi is - csak oltva, chipezve, parazita mentesítve, szívféregre szűrve és örökbefogadási szerződéssel kerülhetnek gazdához. Egyesületünk kizárólag benti tartással ad örökbe, kerti tartásra NEM. Amíg a gazda nem tartózkodik otthon addig is csak a lakásban/ házban helyezheti el a kutyát, megelőzve a szökést/ lopást/ mérgezést/ stb., illetve a hideg és meleg idő viszontagságait.
Figyelt kérdés Új kutyust szeretnénk kertes házba, de házőrzőnek is kéne, ezért én nem szeretnék tiszta labradort, mivel az arra nem alkalmas. Talán a vizsla vérvonal miatt alkalmas lenne rá. Véleményeket várok akiknek van, vagy találkoztak már ilyen kutyussal. 1/7 anonim válasza: Nekem most 4 eves a labrador-vizsla keverek kutyom:) Nagy fekete, es az emberek nagyon felnek tole, o meg mindenkinek leugatja a fejet addig amig nem ismeri:D Ilyeszto:D De viszont akit szeret es ismer annyira kedves, szotfogado, nagyon bevalt minden teren! :) Szererem Ot nagyon! :) 2013. aug. 5. 19:39 Hasznos számodra ez a válasz? 2/7 anonim válasza: A miénk is vizsla-labi mix, szintén fekete:D De ő egyáltalán nem agresszív, sőt. Igaz, még két éves sincsen. Ugatni ugat ha a többi eb is rákezd, de ennyi, mindenkivel barátságos és nagyon megadó. Keverék kutyánál nem tudhatod milyen személyiséget fogsz ki, lehet olyan lesz mint a miénk, de lehet hogy olyan mint az első válaszolóé, ki tudja... Mindenesetre azt azért remélem tudod hogy egy kutya nem jelent akadályt annak, aki tényleg be akar törni.
Te vagy a MI EMBERÜNK! Ha ideiglenes befogadáson gondolkozik, kérjük először olvassa el az összefoglalónkat is itt!
Temperamentum Milyen vérmérséklettel rendelkeznek? Melyik személyisége illik jobban hozzád: Vizsla vagy Labrador Retriever? Szeretetteljes Energikus Intelligens Védelmező Eleven Kedves Játékos Hallgatag Alkalmazkodó Barátkozó Élénk Barátságos Harmonikus Trenírozható Szorgos Szeretetteljes Eleven Barátságos Intelligens Lojális Játékos Szociális Jelző Energikus Kedves Szerető Jövős-menős Fogékony Intelligencia Melyik az okosabb: Vizsla vagy Labrador Retriever? Nagyon okos: a Vizsla kiváló intelligenciájú kutyafajta. See more. Kiemelkedő: a Labrador Retriever az egyik legfényesebb intelligenciájú kutyafajta. See more. Taníthatóság Melyiket könnyebb tanítani? Könnyű kiképezni: a Vizsla olyan kutyafajta, mely könnyedén tanítható. Nagyon könnyű kiképezni: játsznyi könnyedséggel megtanulják a parancsok és a tevékenységek közötti összefüggéseket. See more. Játékosság Melyik a játékosabb: Vizsla vagy Labrador Retriever? Nagyon játékos kutyafajta a Vizsla. Nagyon játékos kutyafajta a Labrador Retriever.