Az RTL Klubon a legnagyobb hangsúlyt az olyan belpolitikai kapcsolódási pontok kapták, mint a háborúról szóló kormányzati és ellenzéki narratíva, Magyarország energiabiztonsága vagy a rezsicsökkentés megvédése. Emellett kiemelt számban jelentek meg a háborús cselekményekről szóló beszámolók. A TV2 hírműsorainak fő témái az ukrán menekültek magyarországi segítése, valamint az oroszok civilek és civil épületek ellen elkövetett fegyveres támadásai voltak – írja az NMHH a megküldött közleményében. A közlemény is felidézte, hogy a háború kitörését követően több médium is kritikai észrevételt fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy egyes szakértők a háború okairól egyoldalúan, az orosz álláspont alapján nyilatkoztak. A vizsgált időszakban ilyen nyilatkozat egyetlen televízióban sem hangzott el – írja az NMHH, arra viszont nem tért ki a sajtóanyag, hogy a kifogások valójában a kutatás által érintett márciusi időszakra vonatkozólag jelentek meg a sajtóban. Alig mutatnak háborús képsorokat A hatóság elemezte a képi megjelenítéseket is a háborúval kapcsolatos műsorokban.
London lakói azonban nem készültek fel a pokoli teremtmény érkezésére.
A TV műsor betöltése folyamatban! Naptár H ápr. 4 K ápr. 5 SZE ápr. 6 CS ápr. 7 P ápr. 8 SZO ápr. 9 V ápr. 10 H ápr. 11 K ápr. 12 SZE ápr. 13 CS ápr. 14 P ápr. 15 SZO ápr. 16 V ápr.
Alex (Keanu Reeves), az építész megdöbbenve egy elhanyagolt házat talál. Előveszi Kate levelét és válaszol rá. Kiderül, hogy Alex és Kate nem egy idősíkban, hanem kétévnyi távolságban élnek egymástól. Levelezni kezdenek és egy nap úgy döntenek, hogy megpróbálnak találkozni. Erőnek erejével - TV2, április 8. péntek, 23h Miután Ray Owens egy balsikerű művelet miatt érzett elkeseredésében elhagyja a Los Angeles-i rendőrség kábítószerosztályát, seriffként vigyáz egy álmos határvároska, Sommerton Junction rendjére. A békés időknek azonban egyik pillanatról a másikra vége szakad, amikor a hírhedt drogbáró, Gabriel Cortez elképesztő vakmerőséggel megszökik az FBI rabkonvojából. Kíméletlen zsoldosok segítségével, akiket a jégszívű Burrell vezet, Cortez az amerikai-mexikói határ felé száguld egy felspécizett kocsiban, egy tússzal az oldalán... Száműzetés - Duna Tv, április 8. péntek, 23h A film két, Franciaországban élő, de Algériában született cigány fiatal kalandos útját kíséri végig Párizstól Algírig.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtöki, a megküldött közleménye szerint a Médiatanács e heti ülésén elfogadott egy kutatást, melyet a médiahatóság készített összesen 247 műsort és több mint 5 ezer műsoregységet vizsgálva. A médiahatóság március első hetében vizsgálta meg, hogy a tévécsatornák hogyan számoltak be az orosz-ukrán háborúról. Az időpont azért érdemel kiemelést, mivel február végén az M1 állami hírcsatorna február 24., a háború kitörése körül sugárzott adásaira vonatkozóan jelentek meg kritikák a sajtóban annak kapcsán, hogy például Nógrádi György kormányközeli biztonságpolitikai szakértő és Georg Spöttle Fidesz-aktivista erősen megkérdőjelezhető állításokat tettek az M1 műsorában Oroszország pártját fogva. A Koltay András vezette NMHH azt írja, hogy a március első hetében vizsgált televíziós csatornák úgymond semlegesen és objektíven számoltak be a konfliktusról, orosz (vagy akár ukrán) háborús propaganda a mintába került műsorszámokban nem jelent meg. Arra a közlemény nem tér ki, hogy a sajtóban is kifogásolt februári időszak adáskazettáit miért nem vizsgálták meg, miért egy másik időpontot néztek meg.
A családját vesztett, gyökértelen Naima csak annyit tud a szüleiről, hogy Algériában születtek, szerelmese, Zano (Romain Duris) viszont még emlékszik arra az otthonra, ahonnan még gyerekként, a többi pied noir-ral együtt el kellett menekülnie a hatvanas évek elején. Útjuk Spanyolországon keresztül Marokkón át (ahová tévedésből kerültek) vezet Algírba, ahol Zano végre rátalál gyökereire és Naima is kicsit jobban megismeri önmagát.... Az önéletrajzi motívumokkal tüzdelt filmért Tony Gatlif 2004-ben elnyerte a Cannes-i Fesztiválon a legjobb rendezésért járó díjat. Drakula - Filmcafe, április 8. péntek, 23. 10h Drakulát, a véreskezű vajdát évszázadokkal ezelőtt eltemették, teste mégsem omlott porrá. Hírlik, hogy sírjából éjjelente borzongató kalandra indul és harapása után mind többen csatlakoznak a temetők mélyén bolyongó vámpírok seregéhez. A félelmetes teremtményt emésztő vágyakozás gyötri elhunyt hitvese után. Egy napon a kastélyba vetődő idegen medáljában meglátja egy lány arcképét, aki kísértetiesen hasonlít egykori asszonyára és útra kel, hogy megkeresse a gyönyörű lányt.